Szombat esti nyugovó. A dobogón?

Global Connections, Business, Internet, Country, US, Spain

La Liga 20. forduló

Granada CF vs FC Barcelona

  • Időpont: 2022. 01. 08. 18:30
  • Helyszín: Granada, Nuevo Los Cármenes
  • Vezeti: Pablo González Fuertes
  • VAR: César Soto Grado

Tv: Spíler2

Streamek:

     A 20. fordulóval rátérünk a bajnokság második felére. Ahogyan csökkennek majd a hátralévő mérkőzések számai, úgy válik majd egyre izgalmasabbá a csapatok számára a szezon elején kitűzött célok megvalósulása. Ahogyan a nemzetközi indulást jelentő helyekért, úgy a kiesés elkerüléséért is többen harcolnak. Épp e kettőért küzd ma a Granada és a Barcelona is.

    Meglepő, de ahogyan az előző forduló előtt a Mallorcától, úgy most a Granadától is 8 hely és 8 pont választja el a tabellán a Barcát. Egy hete a nyolcas szám „bűvölete, azaz a megingathatatlan és rendíthetetlen igazság, avagy a befejezettség, az utolsó ítélet szimbolikája” a Barcának kedvezett. A Malorrca ellen megszerzett három ponttal két helyett lépett előre a csapat a tabellán. Ez akár meg is ismétlődhet. Győzelem esetén ma este úgy térhet nyugovóra a csapat, hogy a képzeletbeli dobogón áll. Pláne, hogy a gránátvörös-kékek előtt álló Betis a Rayo Vallecano, az Atletico Madrid pedig a Villareal vendége lesz. Vereség esetén viszont akár a nyolcadik helyre is visszacsúszhat a Barca.

     A Spanyolország déli részén, a Sierra Nevada lábánál található, több mint 230 000 lakosú andalúziai város csapata, a Granada CF a bajnokság felénél a megszerzett 23 ponttal a tabella 13. helyén tudhatja magát. A már fiatalkorától edzőnek készülő Robert Moreno által irányított együttes a szezont még attól függetlenül is rosszul kezdte, hogy a 4. fordulóban döntetlent játszott a Barca otthonában. A 7. forduló után csupán három ponttal rendelkeztek. A bajnokság középső szakaszában változó eredményeket mutattak fel (2-2 győzelem, döntetlen és vereség). Az őszi szezon utolsó harmadában azonban veretlenek maradtak (3 győzelem és 3 döntetlen). Az örömbe azonban némi üröm is került. Decemberben váratlanul kiestek Copa del Rey sorozatból. Búcsúztatójuk pedig a spanyol negyedosztályban szereplő Atletico Mancha Real volt.

     Moreno irányításával a Granada ősszel 1-1-es döntetlent ért el a Camp Nouban. A korábban a Barcelona B, majd Luis Enrique mellett a nagy csapatnál és a spanyol nemzeti csapatnál is ténykedő edzőnek a Granada az első spanyol felnőtt együttese. Előtte a Monacot dirigálta 13 mérkőzés erejéig. Meg kell még említeni, hogy Luis Enrique kislányának betegsége és sajnálatos halála idején 9 mérkőzés erejéig Moreno irányította a spanyol válogatottat, mérlege 7 győzelem és kettő döntetlen.

     A Barcelona Xavival még nem szenvedett vereséget idegenbeli bajnoki mérkőzésen. A hétközi, szintén andalúz földön sikeresen megvívott kupaszereplés áldozatokkal is járt (Araújo és Frenkie de Jong sérült meg). Ugyanakkor a távozó Coutinho és Colladó mellett több visszatérőt találhatunk a keretben. Így reménykedhetünk abban, hogy folytatódik Xavi vezetésével a csapat idegenbeli veretlenségi sorozata. Ugyanakkor a Granada sem fogja könnyen adni a három pontot. Legutóbb vendéglátóként az Ateltico Madridot győzték le (2-1), korábban pedig a Sevilla is vesztesként távozott a Cármenesből (1-0).

     Xavinak mint játékosnak a Granada elleni statisztikái: 5 mérkőzés, 5 győzelem, 3 gól.

Amennyiben Ter Stegen pályára lép, ez lesz a 200.-dik mérkőzése, amikor bajnoki mérkőzésen a Barca kapujában áll.

A találkozót Pablo González Fuertes vezeti, aki

  • eddig 7 mérkőzést vezetett a Barcelona részére ( 5 győzelem, 2 vereség),
  • a 7 mérkőzésen egyetlen büntetőt sem ítélt,
  • a 7 mérkőzésen 1 kiállítást eszközölt az ellenfelekkel szemben,
  • a Granadának szintén 7 mérkőzést vezetett eddig ( 5 győzelem, 1-1 döntetlen és vereség),
  • a két csapatnak egy közös mérkőzést vezetett (2021.04.29. FCB – Granada 1-2),
  • ebben a szezonban egy mérkőzést vezetett a Granadának (Villareal-Granada 0-0) és kettőt a Barcának (FCB-Getafe 2-1 és FCB-Betis 0-1).

Hiányzók:

  • Granada: German (covid), Arias (sérült), Montoro (kérdéses)
  • Barcelona: Araújo, Braithwaite, Fati, F. de Jong, Roberto (sérülés), Pedri, Torres (covid), Demir (edzői döntés), Wague (nem lett nevezve a bajnokságba)

A Barcelona kerete:

  • Kapusok: Neto, Pena, Ter Stegen
  • Hátvédek: Alba, Alves, Balde, Dest, Garcia, Lenglet, Mingueza, Piqué, Umtiti
  • Középpályások: Busquets, Gavi, Nico, Puig, Sanz
  • Támadók: Abde, Akhomach, Dembélé, Jutgla, L. de Jong, Memphis

A Barcelona várható kezdője:

  • Ter Stegen
  • Garcia-Piqué-Lenglet
  • Alves-Busquets-Nico-Alba
  • Dembélé-L. de Jong-Akhomach

A Granada várható kezdője:

  • Maximiano
  • Quini-Diaz-Torrente-Neva
  • Puertas-Milla-Gonalons
  • Suarez-Molina-Machis

Előzmény:

Közvetlen:

  • A Granada az idei szezonban hazai pályán kilenc bajnokit játszott. Négyszer nyert, két alkalommal döntetlent játszott, háromszor pedig kikapott. Az előző fordulóban idegenben szerepelve 0-0-ás döntetlent játszott az Elche együttesével.
  • A Barcelona idegenben kilencszer szerepelt, kétszer nyert, ötször döntetlent ért el, kétszer pedig vereséget szenvedett. Legutóbb szintén idegenben szerepelve 1-0 arányban múlta felül a Mallorca együttesét.

Közelmúlt:

Az utolsó öt Granadában játszott bajnoki végeredménye:

  • 2021. 01. 09. 0-4 Gólszerző: Messi 2, Griezmann 2
  • 2019. 09. 21. 2-0 Gólszerző: Azeez, Vadillo
  • 2017. 04. 02. 1-4 Gólszerző: Boga illetve Suarez, Alcacer, Rakitic, Neymar
  • 2016. 05. 14. 0-3 Gólszerző: Suarez 3
  • 2015. 02. 28. 1-3 Gólszerző: Rico illetve Rakitic, Suarez, Messi

Bajnoki statisztika a Granada otthonában:

  • A Granada pályaválasztásával: 25m 6gy 4d 15v 25-42gk
  • Legnagyobb hazai győzelem: 6-0 (1941-42)
  • Legnagyobb hazai vereség: 0-4 (2 alkalommal, 1960-61 és 2014-15)
  • Granadában a leggyakoribb eredmény: 1-2 (4 alkalommal)

Hivatalos kezdő: (Kb. egy órával a mérkőzés kezdete előtt.)

3.4 5 votes
Article Rating
Subscribe
Visszajelzés
guest
204 hozzászólás
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments
Zoli1975

10/10-es beharangozó, köszönöm! 🙂
Nyugtával [győzelemmel] dicsérjük a granadai kiruccanásunkat! Visça El Barça!

Nagybarcelona

Kezdőm:
Stegen
Alves-Pique-Lenglet/Garcia-Alba
Busquets
Gavi-Nico
Dembele-Luuk-Depay
Muszáj gyűjteni a pontokat a kisebb csapatok ellen, ha a 4-ben akarunk vègezni. Hajrá!

Nagybarcelona

Remèlem nem követjük el azt a hibát, hogy pihentetünk a Clasicora, mint a Betis ellen. Nekünk a bajnokság első 4 helyezèse a legfontosabb.

Mindegy

kb ennyire lehet hinni a sajtónak és a biztos információknak 🙂

Robi71

40 milliót kérünk Coutinho-ért a Villa-tól? ….vicc. Esélytelen.
https://www.sport.es/en/news/barca/revealed-villas-40m-option-to-make-coutinho-move-permanent-13068040

Zoli1975

Isten hozott és sok sikert a Barça B-ben Fabio Blanco! 🙂
comment image

Last edited 4 hónapja by Zoli1975
BarcaForLife

Ez hogy les???

Barca 30

Mert ez a barca

Zoli1975

Sikerült Gavi kitartott kezéhez behúzni a vonalat.
comment image
Kíváncsi vagyok mennyi lesz a hosszabbítás ezután a bírói bohóckodás után.

BarcaForLife

Nicot kezdem nagyon megszeretni

Csbcs

S. Roberto 2.0

BarcaForLife

Robertot nagyon nem szeretem. Es szerintem nem ugyanazok

Nagybarcelona

Sokkal jobban tetszik ez a 433, mint a 343. Magabiztos a játèk, Dembelètől kicsit több kellene. Gavi játèka egyre jobban tetszik, a fiatalok közül a legjobban. Alves sokkal jobb mèg 39 èvesen is, mint Dest. Jutgla nagyon èszrevehetetlen, ès sok a hibás döntèse. Depayt hoznák be Jutgla helyère. Hajrá.

fcbp10

Eric Garcia megsérült. Pedig azt kell mondjam, ma stabilan játszott és volt egy hatalmas becsúszó szerelése, és eltakarította a labdákat, amiket kellett.

Last edited 4 hónapja by fcbp10
fcbp10

Luuk De Jong fejessel vezetés. Esküszöm, az utóbbi két meccsen megtáltosodott. Mondjuk Dani ívelése tökéletes volt.

Last edited 4 hónapja by fcbp10
Robi71

Akkor most mi lesz, marad vagy mégsem Luuk? 🙂

fcbp10

Jó kérdés. Szerintem attól függ, szerzünk-e valami 9-est, tipikus magas befejezőt a téli átigazolási szezonban.

Maestro10

Luuk idén az Aranylabdára hajt úgy látom. 😀

Zoli1975

Luuk de Goat fejes gól, Dani Alves profi beadása után. 🙂

Barca 30

Csoda ha bírjuk.

altopasso

És nem bírtuk ki. Amatőr. Mint a Liverpool elleni figyelmetlenség a szögletnél.

Barca 30

Büdös életbe, ilyen nincs.

Maestro10

Celta, Osasuna, Betis és most a Granada. Ez 4 olyan meccs ahol az utolsó percekben adtuk x-re a meccset, vagy kaptunk ki ezzel elhullajtva 8(!) darab pontot. Nehogy sokba kerüljön nekünk ez a végén…

Zoli1975

Azért tegyük hozzá, nem játszottunk jól. Ez egy gyenge meccs volt a részünkről.
comment image

Zoli1975

comment image

Zoli1975

comment image

Faramuci69

Luuk volt a meccs embere. Gavi 2. sargaja sima csalas. Dembele ostoba sajnos. Alves jo, de hatul lassu, Araujo gyorsasaga hianyzott. Depay lelektelenul mozgott, Xavinal nincs pozicioja. Alba fos volt, ez aggaszto. Busquets sem bir mar egy egesz meccset. Sajnos meg sok melo van. Destet gondolom tavozasra osztokelhetik. Azert FDJ, Pedri, Fati, FT nagyon hianyzott. Udito TS bravurja. Garcia is jo volt. Gavi zsenialis es Nico is nagyon jo.

Zöldbéla

Dembelét aki hozta a szokásos labdatemető semmit (talán tapintatból) kifelejtetted.

😀

fcbp10

Azt kell mondjam, hogy szerintem Gavi mai meccsen nem játszott jól, és az első sárgája után jobban kellett volna vigyáznia. Viszont nem vitatom, hogy egy nagyon jó, nagyon tehetséges játékos. A kövi meccsen azért hiányozni fog Gavi a kp-ról.
A többivel amit felsoroltál egyet értek. Még úgy is, hogy Alves nem mindig ér oda a védelembe, szerintem ő volt a mai meccs egyik legjobbja. Szerintem Pique is egész jó volt ma, ahogy Garcia is.
Luuk meg tényleg meccs embere.

Dembi

Anyukádat ostobázzad kicsi csíra 🙂

Barca 30

Depay már fejben talán már nem itt volt. Sajnálom.

fcbp10

Pedig egy jó Depay Ferrannal, Ansuval egészen jó 3-mast alkuthatna. És Depayt tudjuk, ide akart jönni, és nem a pénzért. Nálam többet ér ez, mint Dembele, aki olykor-olykor villan, máskor meg semmit nem hoz. (Mint ma).
Mivel Dembele kérdéses, nem kéne Depayjal így bánni, szerintem nem érdemli meg. Ansuval és Ferrannal lenne társa és együtt szerintem kihoznák egymásból amit tudnak.

Robi71

Depay nem való nagycsapatba….nem bírja a nyomást. És itt nem csak a korábbi fontos ziccerek kihagyására gondolok…hanem most, amikor mellőzve van…nem hogy kihasználná a kapott perceket hanem lélektelenül lézeng a pályán. Luuk-al ellentétben, aki ha képességekben nem is kiemelkedő, de vérprofi…és ez fontosabb, mint a tehetség.

fcbp10

Reménykedem azért benne, hogy a bajnokság eleji formáját vissza tudja szerezni. És hogy talán még a sérülés utáni állapot van, a meccs nélküliség.

Robi71

Nem lövünk elég gólt és nem zárjuk le a meccseket. Innen jön minden gond. Ha lenne egy kíméletlen gólvágónk ezzel a kerettel bajnokesélyesek lehetnénk. Ez lett elcseszve a szezon előtt. De így is meglesz a top4, ettől nem tartok.

fcbp10

Bízom benne, hogy meg lesz az első 4. És igen, nincsen egy igazi befejezőnk, anélkül nehéz is. De szerintem a védelemben is akadnak problémák, legalább 1 minőségi középhátvéd kéne. Piquet is már lassacskán pótolni kell.
A szélek is szoktak bajt okozni, a full-back pozíció. Alba nem a régi, Alves meg csak ideiglenesen megoldás. Illetve Busquets sem lesz már fiatalabb.
Minden tiszteletem az övék egyébként, mert rengeteget letettek az asztalra, de a Barcában is szükséges már a generációváltás.
(Ifjak és rutinosok egy csapatban segíthetnek, de a fiatalok legyenek többségben)
Viszont 1 játékos nem biztos, hogy megoldaná minden problémánkat, mert ahhoz, hogy befejezd a támadást, fel is kell építeni. Kell egy jó védelem is, hogy ne kapjunk annyi gólt, a középpálya meg azért fontos, mert az kapcsolja és tartja össze a csapatot.

Pénzügyileg most nem állunk jól, de hátha lesz egy Haalandunk nyáron, habár nem tudom miből. De érvágás lenne, ha a Real szerezné meg ingyen Mbappét, és még Haaland is oda menne.
De ez még messze van, meglátjuk, hoz-e még a téli átigazolás valakit ide.
Illetve mennek-e még el.

Addig is: Visca Barca!

Robi71

Nem vagyok benne biztos, hogy további megszorításokba és hitelekbe kellene menni egy Haaland-ért. Haaland ára 130-140 millió lesz….fizetési igénye pedig háromszorosa a jelenleg legjobban kereső játékunknak.
Végre úgy néz ki, hogy vagy megszabadulunk vagy lecsökkentjük a fizetésüket az eszementül kereső játékosainknak…és helyreáll a balansz. Erre megint belemegyünk belekezdünk egy újabb negatív spirálba? Mi több sebből vérzünk, mint a Real….azokkal kellene rendbe rakni. Ahogy mondod, vannak hiányposztok és vannak kiöregedő játékosaink…oda kellene koncentrálni.
Még akkor sem, ha Mbappé a Real-ba kerül (Haaland nem fog egy csapatban játszani vele, ez hótziher)….és létrejöhetne a két fiatal sztár rivalizálása a La Liga-ban.
Ne vegyük meg a csúcsdíszt, ha nincs pénzünk karácsonyfára.

suba35

Ha Fatiból, Gaviból, Nicoból, Araujoból vagy Torresből nem sikerül vonzó márkaneveket csinálni, akkor egy sztárigazolás ugyan miért tenné ezt meg, még akkor is, ha netán nálunk is beválik?

Robi71

Úgy látod, hogy valamelyikükben megvan az x-faktor ami erre predesztinálja? …csak kérdezem. Jelenleg még egy Vinicius-nak sem tudunk “riválist” kiállítani. Könnyebb márkanevet igazolni, mint házon belül felépíteni. Igaz nekünk még így sem sikerült (lásd Cou vagy Dembi)

fcbp10

Ez korrekt, hogy tudjuk, hogy Haaland nem kis pénz. Meg ki tudja, mennyire válna be.

Csbcs

Busquets meccs utáni nyilatkozata értelmezhetetlen számomra. Szerinte türelmesebben kellett volna játszani, több labdajáratással és nem kellett volna elkapkodni a kapura lövéseket, blabla… mindig ugyanaz a semmit mondó sületlenség. T. Müller minden szavával egyetértek, intenzitásban, dinamizmusban nem vagyunk versenyképesek. Nincs átmenet védekezésből támadásba, elől nem tudunk létszámfölényt kialakítani, mert Busquets és Alba folyamatosan csinál egy vissza-cselt, vagy egy hátra/oldalpasszt, ezzel oda a lendületnek. Amíg ez a kettő megy nyugdíjba újjáépülésről ne is álmodozzunk.

Csbcs

nem megy…

Olympos

Igaza van Busquetsnek. Hogy mernek a többiek az Ő ritmusától eltérően játszani? Tessék hozzá, Piquéhez no meg most már Alveshez alkalmazkodni! Nincs eszetlen, de még eszes lóti-futi sem! Igaza van Thomas Müllernek. A Barca játékából az intenzitás hiányzik, tűnt el.

Én Xavit sem értem. A sok sérült és beteg miatt kevés játékosa van. Még sem használja őket jól. Vannak, akiket agyon játszat, és vannak, akiket – Koemanhoz hasonlóan – jegeltet. Nálam pl. biztos lennének előre megtervezett cserék.a félidőben. Mégpedig kettő.Élnék az öt cserelehetőség által adott lehetőséggel (pihentetés, sérülésből-betegségből visszatérőnek formába hozás, taktikai változtatás, stb.).

Last edited 4 hónapja by Olympos
Nagybarcelona

Xavi is erről beszèlt. Nem tudtuk okosan, labdajáratással kihúzni az időt. Majd most fog leesni egyeseknèl Koeman taktikája, bár mások szerint èn vagyok a vèdőügyvèdje. (Mások meg tovább okoskodnak) Most is ki szerezte a gólt ès hogyan? Farkas Norbi elmondta 8 fejes gólt szereztünk idèn. Elment Koeman, de lènyegèben nem sok változás törtènt. De igen, nem tudjuk tartani az eredmènyt. Ő szègyentelenül behozott akármennyi vèdőt. A tegnapi nyilatkozatokból pedig az jön le, hogy nem tudtuk kitikitakázni az eredmènyt. Sok pozitívumról tudok beszèlni, de 3 dolog nagyon nem tetszik, bár a tegnapi meccsen csak az utóbbi valósult meg.
-3 vèdős rendszer
-poszton kívül játszatás
-nem tudjuk megtartani az eredményt, (furcsa cserèk)

Nagybarcelona

Èn azt vettem èszre, az ellenfeleink nagyon felbátorodtak ellenünk, gyakran feltolják a csapatukat, ès a 16- unknál kezdik a presszinget. 2 dolog következne nekem ebből. Ilyenkor kell egy erős, magas támadó, akire fel tudjuk rúgni, ès megtartja. Luuknak jár a dícsèret, jól játszott, szèpen osztogatott. Az ő lecserèlèsèvel mèg nagyobb lett a Granada presszingje. Depay 176 cm-es, szinte semmilyen labdát nem tudott visszafejelni, megtartani. Ès Stegen rengeteg labdát passzolt el a kapunk előtt.

Nagybarcelona

Egy dolog kezd világossá válni számomra, nem Luuk 1 milliós fizetèsèn kell megspórolni Ferran regisztrációját. Kell egy magas, fejelni tudó támadó (èvek óta várom), mert úgy nèz ki, más bèrèt nem fogjuk tudni beilleszteni. Ha nyáron tudnánk igazolni, majd jön minősègi csatár. Jó lenne mèg, ha Depay vègre visszakerülne a bal szèlre, Ferran pedig a jobb szèlre. Legalább lassan lesz választási lehetősège Xavinak. Jó lett volna mèg egy kp-s kölcsönbe, aki gólpasszt is tud adni. Továbbra is ezt a 2 posztot èrzem hiányosnak. Csatár, Kp-s. A 433 nagyon tetszett, Alves ès Luuk felülteljesíti a felèjük támasztott elvárásaimat.

Robi71

Igen, továbbra is te vagy kőman védőügyvédje. Senki sem mondta, hogy nem kell egy klasszis ék a csapatban, aki a semmiből…egy kósza felívelt labdát befejelve (mint tegnap Luuk) vagy egy szerencsétlen kipattanót értékesítve. Szerintem Luuk-ot meg kell tartani, ha nem tudunk jobbat igazolni, mint ő. Nincs több olyan profilú játékos a keretnem, mint ő.
De azzal teljesen nem értek egyet, hogy egy ilyen minimális előnyt kellene foggal-körömmel őrizni, taktikánkat erre felépíteni. Nem, nekünk a meccs lezárására kell törekedni…mégpedig gólokkal, nem steril labdajáratással.

Nagybarcelona

Vèrszemet kapsz ha Koemant említem, de most már remèlem te is kezded èrteni miről írok, hiszen Luukal kapcsolatban leírtad a lènyeget. A csapatunk helyzetèt mèg most sem akarod megèrteni. Leegyszerűsítve Èn Koeman (Xavi is jól látja) cèlfociját támogatom egyenlőre!. Xavi a kettő között, cèlfocit játszat, de várná ezzel a kerettel a Barca stílust, te meg egyszer kilátástalanul pesszimista vagy, egyszer meg ok nèlkül optimista, ès sokadszorra írom szimpátia alapján, várod a règi Barca focit. Ha behúzzuk a meccset, neked biztos a dobogó, ha nem, megtalálod a bűnbakokat. Továbbra is tartom, hogy nehèz lesz az első 4 elèrèse, ehhez maximum kell a csapattól, ès Xavitól is. Kell a cèlfoci, kell Luuk, kell a távozó Dembele, meg kell tanulni harcolni ès vèdekezni. Ez az èv erről szól, nyártól remèljük lehet èpítkezni. Minden elismerèsem Xaviè, hogy ezt ő is látja, ès a maximumot próbálja kihozni a keretből. Ami sokszor írtam, hogy nem tetszik, mikor idejön egy edző, mintha mostanában nem látott volna Barca meccset, nem tud a jelenlegi helyzetről, játèkosok erőssègèről, gyengesègèről, ès a hibákból tanul. Sajnos most a hibákra nem sok lehetősèg van, kell a BL.

Nagybarcelona

Hogy ne csak a levegőbe beszèljek, Xavi is lenyilatkozta, hogy csodálkozott, távozása óta a Barca elfelejtette a pozíciós játèkot. Lehet engem kritizálni, de általában próbálom nyilatkozatokkal, linkekkel megtámogatni a vèlemènyemet, ès nem szimpátia alapján ítèlkezni. Ha valaki nem èrt velem egyet, elfogadom, de magyarázza meg, hogy mièrt, ne csak okoskodjon, vagy arc nèlkül mínuszolgasson.

Robi71

Mi az, hogy kezdem érteni miről írsz? Írtam olyant, amit eddig nem?
A keret alkalmas “Barca stílusban” (nyitván nem a “régi” szintjén) játszani, hogy jelenleg mégsem az csak a folyamatosan hiányzó féltucat kezdőszintű játékos miatt van. A keret erős, csak egy klasszis befejező játékos hiányzik. Elment korábban Suarez, nyáron Messi…de még Grizi is. Gyanítom Agüero-tól várták ezt, sajna nem jött be.
Mindig is optimista voltam a top4-el kapcsolatban, még akkor is amikor a legtöbben nem.
Bűnbakok? Igen, voltak és vannak is. De ők nem egy-egy meccshez kötődnek.
…hiba volt Koeman-nal kezdeni a szezont. Szerencsére ezt még időben orvosoltuk.
….és minél hamarabb megszabadulni a “sírásó” triótól (Cou, Dembi, Umtiti). Ez már sokkal nehezebb lesz.

Nagybarcelona

Mivel ènvagyok Koeman vèdőügyvède, te meg fő kritizálója/m, elèg lesz, ha kifejted a vèlemènyed:
-Luuk De Jong szerepèről
-Az 532-ről, amit Koeman játszatott
-A távozása utáni sok pontvesztèsről győztes, vagy döntetlen állásról
– Akkor konkrètan hol a hiba, ès hol a javulás, ès hol voltak az olyan hibái, ami miatt szerinted egy analfabèta edző
-Miben változott a csapat játèka előnyère/hátrányára a távozása után, ès az elèrt eredmènyeink milyen újításból származnak

Nagybarcelona

A lènyeg kimaradt. Mindezt olyan szemmel nèzve, hogy a tèli átigazolásokra szánt 20 millió erre elment. Ebből tudtuk volna regisztrálni Ferran Torrest, ès èrkezhetett volna egy lejáró szerződèsű játèkos vègleg (10 a csapatának + 5 milliós fizetèse), vagy 2 játèkos kölcsönvèteli díja ès a fizetèsük. Akit mèg èrdekel, az Eurobarcán egy fórumtárs rèszletesen linkekkel megtámogatva leírja, a kreált 488 milliós hiányt ami valószínűleg 200 millióval több a tènylegesnèl, ès ezzel valószínűleg nem 97, hanem 300 millió lenne a fizetèsi limitünk, ès nagy valószínűsèggel a nyáron befolyt 75 milliót el tudtuk volna költeni egy az egyben igazolásokra.

Robi71

-Luuk-nek maradnia kell…ha nem jön jobb, mint ő. A keret alkalmas kell legyen minden szerkezetre. (343, 352, 433, 4231, 442, stb.)
-az 3 védős rendszert én követeltem már a tavaly ősszel Kőman-tól (és láss csodát meg is fogadta)….adja magát, ha nincsenek bevehető szélső támadók (anno Dembi és Fati is sérült volt). Szerintem ha mindenki játékra kész, akkor vissza kell térni a 433-ra, vagy jöhet akár a 4231 is.
-ami a pontvesztéseket illeti mit csodálkozol, ha most már meccsről meccsre alig tudunk kiállítani egy kezdő 11-et? Eredményt sohasem tudtunk tartani (sohasem voltunk 1-0-ás csapat). A meccseket vagy fölényesen hoztuk vagy meggyűlt a bajunk. Most mivel nem rúgunk gólokat…meggyűl a bajunk. De ha visszatérnek a sérültek főleg a támadó szekcióba és sikerül egy-két meccset simán lehozni megjön az önbizalom is. Meggyőződésem, hogy jobb futballt fogunk látni az elkövetkező időszakban. Látszik a játékosokon a lelkesedés és az, hogy értik mit akar tőlük Xavi. Kőman-al ez nem így volt.

Csbcs

“ A keret erős, csak egy klasszis befejező játékos hiányzik.” Ezzel nem értek egyet.

Az én meglátásom szerint hiába jön ide akár Haaland (adná az ég) a nyáron, amíg nincs egy klasszis előkészítő a csapatban, nem fog érdemben javulni a támadójáték. Már rég nem azzal van a gond, hogy a meccsenkénti 10 ziccert nem tudjuk értékesíteni. A problémát a helyzetek előkészítésének alacsony hatékonyságában látom, egyszerűen a jelenlegi középpálya nem alkalmas arra hogy kulcspasszokkal, mélységi labdákkal, ritmusváltásokkal, átlövésekkel, második hullámba érkezéssel támogassa a támadásépítést, befejezést.
Pedri és Gavi ígéretesek, de még messze nem ütik meg az elvárt szintet, Nico számomra talány hogy mi mire viheti…

Nagybarcelona

Èn is hasonlóan látom, ès ehhez jön az is, hogy vèdekezèsben is gyenge a kp-nk, ezèrt szembetűnő a vèdelmünk gyengesège. Alul írtam is, hogy nehèz lesz bekerülni az első 4-be.

Robi71

“ A keret erős, csak egy klasszis befejező játékos hiányzik.”…igen, a La Liga szintjén erős (nyilván nem BL topszinten). Ez a keret simán elég a top4-hez. Minden posztra van két játékos. És igen, csak egy kíméletlen (20 gólos) center hiányzik.
A meglátásoddal egyetértek….csapatot kell építeni (oda kell igazolni, ahol nincs elég minőség vagy kiöregedő játékos van). Előbb egy formás, arányos karácsonyfa és utána a csúcsdísz.

Mindegy

Ó de sajnálom, bár látszott hogy nem fogjuk tudni tartani az 1 gólos előnyt…valahogy hamarabb le kellene zárni a meccseket..várom már nagyon Fati visszatérést és Torresre is nagyon kíváncsi vagyok…Dembiék is dönthetnének minnél hamarabb és ha menni akar menjen még most januárban …nagyon kellene egy “gyilkos” a kapu előtt…

Steve fan

Számodra még kérdéses Dembele? Vagy bárkinek? Persze hogy menni akar! Ha maradna már megszületett volna az egyezség! Gerinctelen suttyó. Nem elég hogy egy rakás pénzt fizettünk érte felmarkolt egy csomó pénzt és állandóan sérült volt. Ha lenne benne gerinc ,hosszabbítana,még ha nem is akar maradni. Akkor pénzt kapnak a klub az átigazolásáért,így még ingyen mehet. Remélem felültették,ami nem is nehéz ránézve a tudatlan agyára! Ígértek neki minden földi jót ,aztán ha elmegy innét betegszik padozni,apróért. Ki adna érte komoly pénzeket? A játékából teljesen hiányzik az értelem,rossz megoldások, felesleges cselek,kamu kapura lövések. Nem is játszott valami jól teljesen lélektelen. Bár én végig játszhattam volna vele a meccset,és Gábor hoztam volna le ! Benne volt ,a második sárga ,utazott rá a bíró! Kiállítása lélektani előnyhöz juttatta a Granadát. Ezt a meccset behúzhattuk volna.

Nagybarcelona

Sokan hasonlóan vèlekednek Gaviról tegnap. Èn ezèrt sem Gavit, sem Xavit nem hibáztatom, mert benne van a meccsben. Èn annyit várnèk, ha van 4 vèdő a padon, ès nyom az ellenfèl, akkor erősítjük meg a vèdelmet. Gyakorolni kellene a 532-t. Túl sok pontot veszítünk előnyből. Remèlem kezd világossá válni, hogy nem fizikális problèmáink vannak. Ezt Xavi is lenyilatkozta. Fejben vannak problèmák, de ez nem tudom hogy tudna javulni, hiszen távozott Messi (kapitány, biztos pont, tartottak tőle az ellenfelek), sok a fiatal ès sok az olyan idős, akik szètesenk nèha fejben. Ismètelni tudom magam, az ilyen esetekben jelenleg ki kell harcolni az eredmènyt, mert minősègben sajnos nem tartunk ott, mennyisègben lassan talán megvagyunk, ès ezzel lehet variálni.

Nagybarcelona

Èn mint örök szurkolói! optimista ebben is a pozitívumot nèzem 🙂 . Dembele 24 milliót keres Bruttóban, Ferran 10 körül fog. 4 èv alatt megspóroljuk rajta az árát. Ilyen szempontból nagyon jó igazolással tűnik. Dembele az örök tehetsèg, de az a legnagyobb problèmája, hogy nagyon szèlsősèges. Vagy játszik, vagy sèrült. 🙂 Ha még játszik is, vagy letesz egy nagyon jó játèkot, vagy felesik a labdában, ahogy tegnap is. Ferran remèljük egy állandó jó teljesítmènyre kèpes, ahogy pl. Pedro tette.

Mindegy

Számomra minden kérdés ami nem hivatalos 🙂
Amúgy a jellemzéseddel nem naon ertek egyet…értem én hogy dühös vagy rá de ez így nekem teljesen komolytalannak tűnik..túl sok a túlzás…ha csak 1 kicsit lenne igazad a kutya nem foglalkozna vele és a padon csücsülne…de erről nem nyitok vitát..sokaknál akkor is ő a legszarabb ha történetesen ő a meccs embere :)…nyuszika sapka…

Steve fan

Bocs,de emberileg közelítettem rá! Mit taktikázik.? Mondja ki nyíltan ,marad vagy megy! Amit az FC Barcelona megtett érte sok évig ( saját szakács,tréner) minimum tartozik ennyivel. Szerintem bekamuzta valamelyik klub,beígérték neki a csillagos eget,átmegy ingyen,és pofára ejtetik! Amúgy a tehetségével kapcsolatban nem tudok teljesen pozitív lenni . Egyik hogy sosem játszott folyamatosan ,így egy gyenge szereplést ráfoghattunk arra ,hogy most tért vissza. Másik az hogy nem kiismerhető,vagy teljesen rossz,vagy ő lövi a meccs gólját.

Barca 30

Tegnap is elivelgette a lábakat. A második után lezavartam volna, a társak már nem ismozdulnak, csak orokolni lehet tőle labdát. Szóval öncélú, buta futobolond, de tegnap még futni se futott. Hamarosan következik már egy sérülés jelentés.

Steve fan

Na erről beszélek! Tegnap semmi extra,aztán egy másik meccsen meglövi a +3 pontot,a következőn elbotlik a saját lábában és három hónapot kihagy. Nem kiszámítható nem lehet rá alapozni. Ha most lojális lenne a klubhoz (még ha el is akar menni) hosszabbítana, hogy legalább az eligazolásából lásson valamennyi pénzt a Barca. Hoppá! De lehet , hogy akkor maradna,(gondolja) mert pénzt lehet nem ad semelyik komoly klub egy labilis játékosért. Ezért nem csökkent fizetést!!!! Ennyiért ,ezt csinálni,a hülyének is megéri

Csbcs

Egyetértek, elsősorban emberileg és mentális oldalról kell megvizsgálni a helyzetét. Képességben (fizikum, gyorsaság, cselezés, kapura lövés) kétség sem fér hozzá, hogy az egyik legerősebb játékosunk. Emellett az is kiderült róla, hogy esze nem sok van a focihoz, sosem volt és nem is lesz húzóember nálunk és másutt sem.
Számomra viszont mindent felülír az emberi oldal. Aki képes arra, hogy ennyi éven keresztül csak kap (kiemelt fizetés, egészségügyi szolgáltatások, stb) a klubjától nulla teljesítmény mellett (nyilván a sérüléseiért csak részben hibáztatható ő) és úgy lép le, hogy csak a saját pénzügyi érdekeit nézi, az emberileg egy nulla. Dembi a csapat hanyatlásának, erkölcsi leépülésének jelképe számomra.

Mindegy

Tartozik a klubnak ez nem kérdés…mondjuk eléggé képmutatóak vagyunk hiszen mi is ingyen akarunk igazolni, szal ha a kiszemeltjeink hosszabítanának akkor meg ők csesszék meg :)…én Xavival értek egyet vele kapcsolatban de titeket olvasva az jut eszembe hogy vagy Xavi vagy ti nagyon el vagytok tévedve…..ha Xavi akkor van baj nem kevés…azt is tudom hogy vannak itt jópáran akik biztosak benne hogy ők mindenkitől is jobban tudnak mindent is :).. tegnap tényleg nyenge volt ezt nem vitatom ahogy még jóparan…

Nagybarcelona

https://barcauniversal.com/three-talking-points-from-barcelona-1-1-granada/
Erről írtam. Luukról rèszletesen, többször. Gavit nem tudom hibáztatni, ahogy ezt is írtam. Az utolsó pont a kardinális kèrdès. Hogyan tudnánk ezeket a gólokat elkerülni? Èn csak abban látom a megoldást, hogy ilyenkor megpróbáljuk kivèdekezni. Alves jelenlète óriási pluszt adhat a csapatnak, ahogy Pique is . Araujo sajnos lesèrült. Umtititől szabadulnánk, ha megy èn Comast felhoznám a helyère, az övère Almeidát.

Zoli1975

Mielőbbi felépülést, Eric García!
comment image
Combizomsérülés miatt legalább 5 hetet fog kihagyni.

Last edited 4 hónapja by Zoli1975
fcbp10

Nem valami jó hír. Van egy valamire való középhátvéd, és az a korosodó Pique. Lenglet meg Umtiti meg hagyjuk inkább.
Azt is megkockáztatják a classicora, hogy Araujo valami gipszbe játszon.
Ferrant meg úgy olvastam több helyen is, hogy még mindig nem tudják regisztrálni, úgy sem, hogy Cou bére felszabadult.

Steve fan

Umtiti amúgy sem hajlandó eligazolni,hát most kapóra jött neki a két kh.kiesése. Lenglet-val még lehet próbálkozni említettek is érdeklődő klubokat.Ha ő megy már regisztrálható Torres!

fcbp10

Az a baj, hogy Lenglet most a párja Piquenek, vagy Mingueza. Mivel Araujo és Eric is kiesett.
Umtitit meg már több edző sem játszatta, hozzáállásilag is problémás lehet. Nem tudom, kap-e lehetőséget a bizonyításra, de hogy itt üljön azért a pénzért amit kap, az nem jó. De így van, itt a lehetősége, mutassa akkor meg, ha már itt akar maradni!
Nálam se Lenglet, se Umtiti nem Barcelona szint, de Mingueza is gyenge, mostanában meg főleg.
Umtiti térdsérülése előtt elég jól játszott, azóta sosem.
Szóval valószínű, hogy Pique mellett Lenglet kezdhet szerdai meccsen, hacsak Araujonál nem vállalják a gipszes játékot.
Remélem azért ezt a Ferran ügyet megoldják, mert rettentő ciki helyzet.
Aztán nem tudom, terveznek-e igazolást még, de ha Ferran regisztrálása is nehézkes, nem tudom, hogy tudnánk mást hozni.
Ahhoz kellenek távozók is. És hát nem sok ember akar elmenni innen.

Nagybarcelona

Szubjektív vèlemènyem, hogy nehèz lesz bekerülni az első 4-be. 32 pontunk van jelenleg. Az utóbbi èvek statjai alapján legalább 63 pont szüksèges az első nègyhez. Èn úgy gondolom, A Reál, Atleti, Sevilla előttünk fog vègezni, ès a 4. helyèrt a Sociedad, Villarreal, Valencia ès Betis nègyessel fogunk küzdeni. Papíron mind a 4 együttesnèl jobb a keretünk, de rengeteg a sèrült. Mèg 18 meccs van hátra a bajnokságból, amiből legalább 31 pontot kellene behúzni.

Zöldbéla

Tudom, hogy a bajnokságban eddig “gyengék” voltunk, de azért vékonynak tartanám a jövőbeni: 31 pont/18 meccs eredményt!

Erősen bízom Xavi hatásában!

fcbp10

Araujo edzett ma, és elképzelése szerint a Calssicon részt szeretne venni, sínnel a kezén. Xavin, és az orvosi stábon múlik, hogy zöld utat kap-e a szerdai meccsre.
Látszik, hogy oda akarja tenni magát ez az ember, és mindent megtesz, amit tud.

Nagybarcelona
fcbp10

Szerintem nem csak fejben nincsenek ott a meccs 75-80 perce után a játékosok, jópár ember fizikálisan sem bírja azt a 90+ hosszabbítási időt.
Ezért jó, ha a becserélt játékosok tudnak emelni a színvonalon, és hozni intenzitást az adott meccsbe.

suba35

Ha nem igazolunk belső védőt, szükséges lehet megint a B -ből valaki felavatása. Na persze nem a Real ellen.

suba35

Messi távozása óta nincs a csapatnak vezéregyénisége. Busquets NEM AZ, mert a saját feladatát ugyan megoldja, de lassusága miatt ennél több nem telik tőle. Viszont ameddig ő kimozdíthatatlan, addig más se nőhet ki vezérré.

Steve fan

Ezt talán el kéne mondani a ” ne építsünk Messi köré csapatot” elvet magáénak valló embernek is. Jah , hogy már nincs itt? Akkor most többet rombolt? Vagy többet épített?

Kataln1

Többet épített. Messi nem rombolt.

Robi71

A “valaki köré építsünk csapatot” elvnek ezeréves hagyománya van a klubnál. Számtalan előnye és hátránya van. Hátrányairól nem beszélek evidens mindenki számára. Az előnye, hogy van kivel elvitetni a balhét ha nem mennek a dolgok. Lásd Barto-Messi kapcsolat.

Eminusz

Nem ertek egyet! Messi nem volt jo csk szerintem.. Abban viszont egyet ertek, hogy Busquets sem az… Ellenben Dani Alves! Na o maximalisan alkalmas lenne velemenyem szerint! 🙂 A masik ilyen szemely Araujo es ugy erzem, hamarosan meg is fogja kapni a szalagot, ha igy folytatja! 🙂

Kataln1

Messi remek csk! A csapat vezére volt a Barcában.

Mindegy

hát nem úgy tünt….

Katalan1

Mi kell ahhoz, hogy valaki jó csk legyen? Szerintem nem az a jó csk, aki állandóan leordítja a másik fejét. Az a jó csk, aki mindent megtesz a pályán és a többiek követik őt. Egyfajta példakép is.

Mindegy

a legjobb harcosunk volt azt aláírom…de egy jó vezér nem ilyen…

Robi71

Ő egy troll aki Messi lejáratásán dolgozik évek óta. Naiv szerelmes kislánynak állítja be magát. Mindig olyankor jelenik meg, amikor valaki rosszat ír róla.

Mindegy

biztos..

Katalan1

Ne haragudj, de nincs igazad.

Last edited 4 hónapja by Katalan1
Katalan1

Ne haragudj, de nincs igazad.

Robi71

Ha nem lennél troll, akkor észrevennéd hogy többet ártasz, mint használsz az ilyen kommentekkel.

Robi71

Évek óta olvasom az írásaid, de nem fejlődsz semmit…mintha megragadtál volna tinédzser korodban. Az egyetlen pozitívum, hogy a saját nevelést súlykolod…de azt kegyetlenül. 😀
Ha rajtad múlna úgy néznék ki, mint a Bilbao…ami rendkívül szimpatikus számomra is. Csakhogy te anno amikor elkezdtél szurkolni a Barca-nak egy dolgot nem vettél figyelemben…azt hogy ez egy glóbális nemzetközí brand.
Te vagy Bivi ellenpólusa, aki mindent sztárigazolással oldana meg. 😀

Eminusz

??? Nem ertem ez most hogy jon ide, de jo.. reagalok…

Nem mindent sajat nevelessel oldanek meg, hanem megforditanam a sorrendet es ha adodik egy hianyposzt, akkor eloszor hazon belul neznek szet es csak azutan jonnenek az igazolasok!
Rengeteg pelda volt ra a multban, hogy milliokat koltottek egy jatekosra ahelyett, hogy megadtak volna a lehetoseget a sajat neveleseknek! Csakhogy nehany peldat is emlitsek: leigazoltak Dignet, mikor volt egy Grimaldonk… Kesobb leigazoltak Firpot, mikor volt egy Cucurellank es egy Mirandank…
Eladtak Carles Perezt, majd leigazoltak Trincaot (erthetetlen….)
Szerencsere Koeman elkezdte a jo iranyt es Xavi most folytatja is! 🙂 Sosem voltam az igazolasok hive, nem gondoltam, hogy megoldas lehet barmire 1-1 jatekos leigazolasa, viszont most erzem eloszor azt, hogy nagy szukseg lenne igazolasokra, mert tobb hianyposzt is van, amit hazon belul nem tudunk megoldani!
Ja es hogy tudd, nem sok kedvenc jatekosom volt az evek soran, de az a keves sem sajat neveles volt! Ronaldinho, Dani Alves, majd Rakitic!
Most eloszor sajat nevelesek a kedvenceim Araujo, Nico es Fati szemelyeben! 🙂
Azt inkabb megtartom magamnak, hogy az evek alatt az irasaidat olvasva en mit szurtem le a te szemelyedet illetoen… 🙂
Visca el Barca!!!

Robi71

Csakhogy ha van egy klasszisod egy adott posztra, akkor egy kész, azonnal bevethető cserejátékos kell és nem egy 17-18 éves fiatal, aki ráadásul játékhiányában fejlődni sem tud. Ezért jöttek olyan légiósok akik vállalták a padozást, de ha kellett azonnal bevethetők voltak.
Ezért mondtam, hogy a mostani fiataloknak hatalmas szerencséjük van, mivel nem cserének, hanem egyenesen a kezdőben, hiányposzton játszhatnak. Akinek sikerül bizonyítani és megragadni a kezdőben annak sanszos, hogy hosszú pályafutása lesz a Barca-ban. Számos korábbi tehetségnek esélye sem volt erre. Némelyikük távozás után el is tűnt a süllyesztőben. Pedig lehet több volt bennük.

Zöldbéla

Messi kiváló csk volt, komoly tekintéllyel is rendelkezett!

Nem a meccsen, játék közben kell leordítani a másik fejét, hanem azon kívül kell megbeszélni, hogy kivel mi a probléma, ki miképp javulhat!

Mindegy

és ezt megtette?

Zöldbéla

Szerinted nem?

A csk nem csak a csapat kapitánya, hanem a csapat képviselője, szószólója is az edző és a klubvezetés irányába.

A játékostársak akárkinek a kritikáját, tanácsát nem fogadják el (néha az edzőét is csak tudomásul veszik), csak azét, akinek a szava véleményük szerint is”megfellebbezhetetlen”!

Nem véletlen, hogy a csk-t a csapat választja és nem a klubvezetés.

Törődj bele, hogy voltak a csapaton belül (de nam a meccseken) komoly megbeszélések!

Mindegy

Beletörődöm 🙂
Szerintem pocsék csk volt…nyilván felnéztek rá ahogy a világon mindenki, ő a legjobb legeredményesebb stb de ő egy csendes fiú …egy jó csk nem sétalgat lehajtott fejjel hónapokig pl…elakarok menni nem akarok elmenni…ááá..tök mindegy ..szerintem nem szted meg igen…jól van az…

Robi71

Mellette a szamár is lónak látszott.

Mindegy

És ha így is volt ez jó? Ettől jó egy csk?

Robi71

Mikor jó egy csk? Ha ő a gladiátor?

Mindegy

csak 1 dolog aztán el is engedem ezt a dolgot…te úgy láttad képes feltűzelni a többieket ?(tudom a többiek a hibásak) Egy csk lehajtott fejjel sétálgat? ( a többiek és a vezetőség a hibás)csak egy nevet írok Puyol….+ én értem hogy egy fanatikus rajongó nem lát tisztán bálványával kapcsolatban szóval igazad van mindenben 🙂

Robi71

Habitus kérdése. Puyol vezérnek született, Messi zseninek. Ő egy introvertált ember, sohasem akart csk lenne, csak rátették a karszalagot a kezére. Mindenkinek így kényelmesebb volt. Amúgy is mindig ő vitte el a balhét karszalag nélkül is. Felesleges teher, főleg a válogatottban. Egy jó csapatban, ahol a csak csak egy formalítás mindegy, hogy kinek a kezén van….de egy szenvedő csapatnál már nem.

Robi71

Amúgy a Barca-ban Puyol után Pique kötelessége lett volna átvenni a cskságot.

Mindegy
Robi71

Dembélé-nek sehol sem lesz ilyen jó dolga, mint a Barca-ban. De ezt ne sugjátok meg neki, hadd menjen.

Mindegy

nem titok én csípem a játékát és teljesen más véleményen vagyok róla mint itt sokan de már unom amit csinálnak…ha nem tetszik neki amit Xavi kínál menjen amerre lát…

Robi71

Én pedig azokat nem értem, akik még hasznosnak tartják a jelenlétét. Egy ilyen jellemtelen féregnek nincs helye egy magára valamit is adó klubnál. Biztos vagyok benne, hogy ilyen klub nem is fog bejelentkezni érte. Nem lep meg, hogy a PSG nem tervezi a leigazolását.

Mindegy

“jellemtelen féregnek”…én meg ezt nem értem…de mar nem is érdekel..a te szegénységid …psg a vmit is magara adó klub?🤣

Robi71

Mondtam már…az elmúlt években a klub színvonalának zuhanásosával a szurkolók színvonala is jelentősen visszaesett. Egykoron ez egy szelektív, saját pedigrével rendelkező klub volt….hasonló szurkolókkal.
Ne haragudj, de ha te ezt az embert értékesnek tartod….akkor nem tudom milyen értékrendet képviselsz.

Mindegy

hát nem olyat mint te az már egyszer biztos 🙂

Mindegy

🙂
https://www.sport.es/es/noticias/barca/gesto-laporta-dembele-13084842
a fejétől bűzlik ? 🙂 szeretet klubbod elnöke 🙂 nyugi…ne izgasd fel magad 🙂

Robi71

Hová jutott ez a klub. Könyörögni egy Dembélé-nek. 🙁
Még akkor is gáz, ha csak azért hogy ne ingyen távozzon.

Robi71

Dembélé pénteken 8.33-ra ért oda az edzőközpontba, így három percet késett, ezért büntetést kell fizetnie.
Az edzés egyébként 10 órakor kezdődött, ám az érkezési határidő az új szabályok szerint 8.30 volt. A szakmai stáb azért vezette be a korai érkezést, hogy a játékosokkal együtt tudjanak reggelizni, továbbá az edzés előtt mindenkivel el tudjanak beszélgetni.

Mindegy

az a nem semmi 🙂 melyik pénteken?

Robi71

Az utolsó, ha nem lett volna világos.

Robi71

Picasso-t hagyni kell festeni, nem inasokat fegyelmezni, irányítani. Feleslegesen elfecsérelt energia.

Mindegy

+1

Robi71

Inkább nem.

Mindegy

és ha Dembi és közte kellene választani ? 🙂

Robi71

Akkor jöhet. 😀

Robi71

De jobb lenne valami hatékonyabb szélsőt hozni. Adama sem erről híres.

Nagybarcelona

Hivatalos! Umtiti 2023-ban lejáró szerződését meghosszabbították 2026-ig 🤣
Ferran Torres regisztrálható.
F. De Jong ès Araujo is utazik a Clasicora. 🙂

Nagybarcelona

Szerintem Umtiti lesz a kabalánk. Èlethosszig tartó szerződèssel. Minimum 5 èvig nèzhetjük mèg a padon. Legalább adjunk rá kabalaruhát. 🙂
Mi lesz a Barca kabalája szavazás?:
(Inkább most ide nem írnèk 🙂 )

Barcafan93

Ha jól értem a máshol megjelent infók alapján, kapott volna 23ig 18millio eurot de ezt tolták ki 26ig? Szóval lebontva kevesebbre jön ki a fizuja?!

Mindegy

Szükséges volt Ferran regisztrációjához erre a lépésre…sajna más lehetőség nem volt úgy nézz ki..ettől még simán elmehet ha nem fog játszani..

Zöldbéla

Valami Amerika ?

Robi71

Szóval Coutinho után nem szadadultunk meg még egy játékostól…hanem hosszabbítunk egy sírásóval. Szuper.

Zöldbéla

Ez a maximum amit ki többletköltség nélkül, egy eladási lehetőséggel ki tudtak hozni az ügyből.

Last edited 4 hónapja by Zöldbéla
Robi71

Umtiti a harmadolt fizetését sem kapná meg máshol, hisz sehova sem kell. Itt marad 2026-ig…max elmegy kölcsönben egy-egy félévre, majd 33 évesen visszavonul.

Barca79

Ezt a penzt igy is ugy is ki kellett volna fizetni sot ha szerzodest bontassz egyoldaluan akkor tobbet. 10%-al csokentettek a beret. Ha nem akar menni marpedig nem akar akkor ez egy koztes megoldas. Nyilvan vhogy regisztralni kellett Ferran-t. Egyebkent Lenglet helyett jatszhatna is, idozitett bomba a csavo, en inkabb tole szabadulnek. Ingyen is csak vigye vki.

Robi71

Mi regisztrálni tudtuk Ferran-t, Umtiti karriere végéig a klub játékosa marad. Win-win, nem? Ki lesz a következő túlfizetett, távozni nem akaró játékosunk aki belemegy hasonló konstrukcióba? Ha le akarjuk igazolni Haaland-ot, akkor több jelentkező is kell.

RedBlue

Egy összehasonlítás,hogy mennyibe kerül egy perc játéka az adott játékosnak.Mi voltunk a leggazdagabb club.

https://www.eurobarca.hu/hirek/hatter/20211227-a-millio-dollaros-bebik-umtiti-coutinho-dembele-es-a-fenntarthatatlan-fizeteseik/

Ruben Dias 1876 Euro,
Marquinhos 2924 E,
Alaba 4779 E,
Mbappe 5456 E,
Sergi Roberto 8724 E,
de Bruyne 10571
Couthino 18850 E,
Dembele 24873 E,
Bale 80829 E,
Umtiti 88134 E

Robi71

Percenként 88e keresni? …hm.

fcbp10

https://barcauniversal.com/three-key-details-in-umtitis-new-barcelona-contract-report/

Csökkentett fizetés, elvileg itt 10%-ról beszélnek. Ferran miatt erre szükség volt. Illetve ha lenne kérője, valamilyen csapat, akkor érdekesebb lehet, merthogy kisebb a fizetése.

Annyiból legalább jó, hogy fizetése is csökkent, és Ferran is regisztrálható lesz.
De az hogy el lehet-e passzolni, megint kérdéses. És még ezzel a 3 év plusszal akár pályafutása végéig itt ülhet, ami viszont sz@r.

Nagybarcelona

Komolyra fordítva a szót, 12 millió helyett 4-6 lesz a fizetèse. 2023-ban ingyen távozhat, ekkor ki kell fizetni 6 milliót. 10%-kal kevesebbet fog keresni, ès ennyièrt már mehet kölcsönbe is. Nem olyan rossz ez a jelenlegi helyzetben, legalább befèr Torres. Lehet el kellene kezdeni játszatni, ha nem tudjuk elpasszolni, jobb mint Lenglet. Umtiti ès Coutinho tett egy gesztust a klub felè, jó lenne Robertótól ès Dembelètől is. (Hosszabbít kevesebbèrt, vagy januárban távozik) Bár lehet jobban járnánk, ha mind2 távozna.

fcbp10

Egyet értek szavaiddal.

Robi71

Csak topcsapat fizet évi 6 milliót, de ő ilyennek nem kell. Marad 2026-ig és 33 évesen visszavonul. Felesleges a kölcsönt erőltetnie, a válogatotthoz esélye sincs.

Barca79

Sehol nem latom ki kell fizetni 6 milliot.

Kritizator

12 millió helyett 4-6 lesz a fizetése, ebből hogy lesz 10%,nem értem

Zoli1975

Keret a Real Madrid elleni Spanyol Szuperkupa elődöntőre.
comment image

Zoli1975

Ferran Torres és Pedri PCR tesztje negatív lett, így mindketten elutaznak Rijádba. 🙂
comment image

Nagybarcelona

A Goldman Sach 4000 millióra èrtèkelte az FC Barcelonát. Nyáron 595 milliós hitelt, az Espai Barca projectre 1500 milliót kaptunk kölcsön, az előbbit 10, az utóbbit 35 èves futamidőre. Laportáèk cáfolták, hogy ezáltal a Camp Nou új neve valamiben is változna a Goldman Sach által, ès azt is, hogy ezzel többsègi rèszesedèst szerezhetne a klubból.
https://www.fcbarcelonanoticias.com/en/fc-barcelona/laporta-robustece-the-box-of-the-fc-barcelona-with-goldman-sachs_276749_102.html

Lee

Van egy-két ici-pici gond.
Az első hogy a klubnak már van 1300 millió adóssága, amit valamelyest csökkent ugyan a kintlevőségekből befolyó pénz, de azért olyan 1000 millió körüli megmarad. Ha összeadod a számokat, kiderül,hogy már túl van a Goldman a 4000 millió felén.* És a 4000 millió is csak akkor 4000 millió, ha valaki ad érte annyit. Ráadásul a felén sem kell túl lenni, mert már nem tud a klub újabb és újabb hitelek nélkül létezni, tehát már réges-régen a bank diktál.
Ez van. Bartomeuék pénzügyileg ellehetetlenítették a Barcát.
Ezt Laporta nem fogja beismerni,mert azonnal lehúzhatná a redőnyt.
*ez akkor van így, ha minden hitelt a Goldman adott.

Harleydavidson

Értem én….hogyha valakinek élő szerződése van és esze ágában sincs elhagyni a klubbot……..azt nagyon nehéz lepasszolni. “Nem rég írtam már” – hogy Nagybarcelona szavaival éljek – ……..egy esetleges egyoldalú szerződésbontás esetén egy hosszabb pereskedés után kellene őt kifizetni. Nyilván nem vagyok tisztában a jogi lehetőségekkel. Gondolom az erre hivatott szakemberek ezt már sokszor átcsámcsogták minden oldalról. De azért csak felmerül bennem a kérdés, hogy valóban nem volt más megoldás erre. Torres regisztrálása ugyan lehet erre némi magyarázat, de abba gondoljunk bele, hogy még négy évig itt lesz Umtiti. És nem tartom valószínűnek, hogy fog valaha is úgy játszani, olyan minőségben mint a térdproblémája előtt, amit ráadásul ő baxot el a műtét elutasításával. Most már tényleg nem tudom, hogy mit gondoljak az Umtiti szappanoperáról. Persze Torresnek örülök………de megint nem tudtunk igazán egyről a kettőre lépni.

Nagybarcelona

Úgy nèzd, hogy 18 milliót kapott volna 1,5 èv alatt, (mindenkèppen)most ennyit 4,5 èv alatt fog. Harmadára csökkent a fizetèse, ha játszani akar (VB)megy kölcsön, ennyit ki tudnak fizetni a kisebb csapatok is, de akár még lehet próbálni újra felèpíteni. Benne van a lehetősèg, hogy a 18 milliót nem fogjuk teljesen kifizetni, ha 1-2 èvre kölcsönbe megy. Ezèrt is mindenkinek jobb lenne, ha játszana.

Robi71

Olcsó trükkökhöz folyamodunk, hogy regisztráljuk Ferran-t….de Haaland tuti nyári igazolás. 😀

Nagybarcelona

Azzal ugye tisztában vagy, hogy èvekig ki tudtunk gazdálkodni 600 milliós körüli bèrt. Most 200+ millióval csökken a bèr, ès elvileg nem kell nyáron az első törlesztőrèszletet sem folyósítani a Goldman Sach felè, ès egyes tètelek a tavalyi 488 milliós hiányából idèn bevètelkènt fognak szerepelni.

Harleydavidson

Egy kis magyarázat az Eurobarcán Umtiti hosszabbításával kapcsolatosan…………én még így sem vagyok meggyőzve.
https://www.eurobarca.hu/hirek/atigazolasok/20220110-coutinho-tavozasaval-es-umtiti-hosszabbitasaval-ferran-nevezese-megoldva/

Nagybarcelona

Kèrdès, hogy most egy a nègyhez, vagy egy a kettőhöz bèr szabadult fel, (1 a 2-höz, ha az össz fizetèsi keret 5%-a) ahogy a cikk írja, mert akkor 5+ milliós bèr mèg beilleszthető. Ehhez fűződik a hír, hogy Alemany ès Jordi Cruyff Madridba repült tárgyalni…

Olympos

Amint tudjuk, minden szerződéssel kapcsolatos hír, pláne amely még részleteket is feltüntet, találgatás.

A cikkben van egy részmondat, ami viszont nem igaz. Íme:
“amellyel a Barça képes megfelelni a LaLiga fizetési maximumokra vonatkozó szabályainak,” 
Ez akkor lesz talán igaz, ha a bértömeg 70% alá kerül. De még ez sem biztos, hiszen a LIGA az adósság nagyságát is nézi. Ha majd a LIGA azt mondja, hogy egy az egyben igazolhatunk, hogy nincs tovább szankció, na akkor lesz igaz a fenti részlet.

És addig az sem igaz, amit több kommentelőtől olvastam, miszerint felszabaduló bértömeg keletkezik az átigazolások során. Amíg a 70% alá nem megy a Klub, addig csak a bértömeg csökkentéséről beszélhetünk. Mondhatnám, a LIGA kegyes a Klubhoz, hogy megadja az 1:4-es engedményt. Megtehetné, hogy addig egyáltalán nem igazolhatunk, amíg a bértömeg nincs a megengedett alatt, és amíg az adósság nem csökken az általa elvárt szintre.

Kritizator

LIGA kegyes a Klubhoz

Kegyes??? Nincsenek leirt szabályok??

Olympos

Épp azért kegyes, mert biztos lehetett volna szigorúbb is. Mint amikor pl. a bíróság mérlegel, hogy egy cselekmény elkövetéséért adható 2-6 évből mennyire ítéli el a bűn elkövetőjét, hogy a végső döntésekor mennyire veszi figyelembe az enyhítő és súlyosbító körülményeket. De ha te jobban tudod, illetve konkrétan tudod, hogy csak az 1:4-es szankciót adhatta a Liga, szívesen veszem, ha felteszed a Liga fegyelmi szabályzatát, megjelölve az ide vonatkozó pontot.

Last edited 4 hónapja by Olympos
kritizator

nem, én csak arra akartam célozni, hogy ne legyen kegyes, hanem egységesen alkalmazza minden csapatra a szabályokat

Robi71

A Real és a Barca mindig is kivételezett volt.

Olympos

Robi71-től megkaptad a választ
.
Ezt csak azzal egészíteném ki, hogy én nem hagytam volna a Barcát mindaddig igazolni, amíg nem viszi le a bértömeget 70% alá.

Ez a Barcának is jobb lett volna, mert kénytelen lett volna egy lépésben megoldani a bércsökkentést. Így meg megy a toldozás-foldozás. Jönnek a máshol nem kellő játékosok, mert valamit produkálni kell a vezetőségnek a szurkolók felé. (Pedig Laporta azt mondta, vége a középszerek megvételének.)

Megy a trükközés a százalékokkal, de igazából ezzel csak az idő múlik. Nem volt elég Bartomeu kb. 5 évnyi látszatmunkásságából? Mennyivel toljuk még ki Depayok, Garciák és társaik leigazolásával?

Nagybarcelona

https://tribuna.com/en/news/fcbarcelona-2022-01-10-just-in-barca-finalising-deal-to-sign-new-goalkeeper/ úgy nèz ki, meglesz az első Èszak-Macedón játèkosunk. Gondolom Neto távozik, de Penat ès Tenast sajnálom. Onanát is.

Kritizator

Szegény Bivi. Bár ez nem -ics.

suba35

Fiatal kapusaink nem vívtak ki csodálatot a B-ben.

fcbp10

https://www.barcablaugranes.com/2022/1/10/22876889/ferran-torres-pedri-test-negative-and-will-join-barcelona-squad-for-super-cup

Pedri és Ferran negatív tesztet produkált, így csatlakoznak a csapathoz szerdára.
Ti milyen kezdővel állnátok fel?

Barca87

Bízzunk benne hogy Umtitit valaki ekkora fizetéssel már kölcsönveszi! A remény hal meg utóljára!

Nagybarcelona

Állítólag 2 Kínában játszó játèkost figyelünk, Oscart ès Bakambut. Mind2 30 èves, az utóbbinak lejárt a szerződèse.

Barcafan93

Bakambu elv a Marseillehez igazol szerencsére 🙂

Robi71

Oscar jobb lesz? 🙂

Zoli1975

Pedri és Ferrán Torres úton vannak Rijádba, hogy csatlakozzanak a csapathoz. 🙂
comment image

Robi71

Összefoglalva az eddigieket:
-regisztrálva Alves (köszönve Aguero-nak)
-regisztrálva Ferran, Gavi és Nico (köszönve Coutinho-nak és Umtiti-nek)
-kölcsönadva Collado
-visszaadva Demir

Mi lesz még?

Nagybarcelona

Romano szerint Coutinho fizetèsèt a Villa állja. Fontos lenne tudni, hogy akkor itt az 1 a 2-höz szabály èrvènyes, mert akkor ebből 7 milliót lehetne bèrre szánni. Alemany viszont tagadta, hogy ebből lehetne Ferrant regisztrálni. Vagy csak nem híresztelik, hogy más is belemenjen a csökkentèsbe. Majd meglátjuk…

Barcafan93

Ferrant végül Umtiti miatt lehet regisztrálni.

Nagybarcelona

https://talksport.com/football/1018288/ Coutinho ügynöke is megerősítette, hogy Coutinho lemondott a fizetèse bizonyos rèszèről. Fabrizio Romano szerint az Aston Villa állja a teljes fizetèsèt. Így elvileg 24 millió szabadult fel, ami több, mint a 400 millió 5%-a, így elvileg itt 1 a 2-höz szabály èrvènyes, azaz 12 milliós bèrt lehet beilleszteni, Ferran elvileg bruttó 11 milliót keres. Ezek az összegekEt persze fèl èv tekintetèben kell számolni. Az eurobarcán is 1 a 2- höz szabályt írtak. Ezèrt nem èrtettem, mièrt kellett Umtiti új szerződèse, de lehet, hogy ez csak kommunikáció, a játèkosok felè, hogy meggyőzzèk őket a csökkentèsről. Mèg Roberto ès Dembele szerződèse függőben, de lehet, ők hagyják lejárni. Umtiti fizetèsère akkor is az 1 a 4-hez szabály èrvènyes, mert 24 millió bruttó helyett èvi bruttó 9-et fog állítólag keresni. Többen nem èrtik, akkor mièrt nem lehetett megtenni ezt Messi maradásáèrt, hiszen így kevesebbet fog Umtiti keresni, mint a fizetèse 50%-a, Messinèl a spanyol törvènyt hozták fel. Ezen kívül továbbra is tartom, azok ellen, akik most Laportát ès Alemanyt dícsèrik, hogy nyáron kb 180 milliós bèr szabadult fel, ès ott is az 1 a 2-höz lehetett volna bèrt beilleszteni. Èn úgy gondolom, kèszültek Messi ès Griezmann távozására, lett volna 3 hónap szerezni valakiket, de most a BL helyek elèrèse is veszèlybe került, ezèrt sürgőssè vált az erősítès. Kíváncsi vagyok, hogy lesz e mèg èrkező, hiszen Laporta minimum 2-t ígèrt. Bár Ferran ès Blanco (B-be) az 2 igazolás, de sokan mèg várnánk csatárt is, de ahogy írtam, további csökkentèsekre lenne szüksèg. Moratát eddig valószínűnek tartottam, de a bèrkèrdès is nehèz, ès Chiesa lesèrült, a szezonban már nem játszik.

Robi71

Cou és Umtiti miatt (is) lehetett regisztrálni. Plusz Nico és Gavi véglek felkerülhetett a felnőttcsapathoz.

Faramuci69

Lassan nem marad kit eladni. Oké, valszeg SR szerződését nem hosszabítjuk meg. Főleg azok után, hogy menyire co-operatív volt. Dembele szerződése is kifut. Ezek adnának valami játékteret a fizetéseket illetően.

Talán elpasszoljuk apró pénzért Netot, esetleg a nyáron BW-t és Lenglet-t. Ezután már csak Dest és Depay marad, akiket el lehet adni, esetleg valamelyik fiatalt. Jugtla, Abde, de az már csak apró pénz lenne. Gondolom Frenki marad.

Persze még ott lebeg Pjanic, Coutinho és Trincao, Collado visszatérése is, ha nem veszik meg őket.

A fiatalok nem lesznek 19-20 évesen a csúcson, így igazából még mindig kellene pár hasznos tapasztalt labdarúgó. Ezek szerintem főleg spanyolok lesznek. Azpilicueta? Morata? Talán a Gaya, Soler. Nem látom hogyan tudnánk igazolni egy klasszis befejezőcsatárt.

Robi71

Én csak most a télire gondoltam. Kellene egy befejező killer csatár , ….lehetőleg ingyen vagy szimbolikus áron (sajnos nem látok ilyent), hogy csak a fizetését kelljen beilleszteni. De ehhez is távoznia kellene még valaki(k)nek.
Dembélé-t kellene eladni, ha nem hosszabbít…némi pénzt keresni és nem kevés bérkeretet lehetne felszabadulni. De ő megteheti azt is, hogy most nem megy sehova ezzel is javítva az esélyeit annak, hogy nyáron jobb feltételek mellett szabadon igazoljon.
Umtiti lenne a másik, most, hogy csökkent a fizetése….de még akár úgy is, hogy részeben mi álljuk azt.
A többiek mind hasznunkra lehetnek tavasszal.
Pjanic, Coutinho és Trincao sajnos nagy valószínűséggel visszatérnek a nyáron.
Azpilicueta-t marasztalja a Chelsea (dupla-tüdejű profi a srác), Morata talán ha a Juve nem vásárolja ki 40 ért.
Gaya és Soler jó fogás lenne..főleg úgy, hogy a Valencia kénytelen lesz eladni a pénzügyi balansz kiegyenlítésre. Csak valahogy pénzt kellene szerezni.

Faramuci69

Dembele gyakorlatilag bármit megtehet. Ez még normális lenne a profi futballban, de az előéletét figyelembe véve, már nem annyira. Valahol szimbolikus lenne megszabadulni tőle, mert akár milyen kiszámíthatatlan a mozgása, nem csapatjátékos, és fejben nagyon gyenge. Nincs zsinórban 3 jó meccse, a befejezései nem precízek. Lő, mint a bolond, elszór 1000 labdát, gyengén passzoo, de sokat próbálkozik, van lendülete. Nem világmegváltó. Szerintem túléljük. Ettől még gusztustalan amit itt csinált.

A befejezőcsatár kérdés már bonyolultabb. Nálam Vlahovic azért lutri, akkor már inkább egy Gerard Moreno, bár ő sem egy Messi. Morata működhetne, de a nyárig valszeg várni kell. Juve nem veszi meg, Ticonek nem kell.

Sajnos nem lehet mindenki teenager, kellene a rutin is, de ne bottal járjon.

Árpi

 “és fejben nagyon gyenge”
a föld meg lapos 🙂 igaz hogy fogalmad sincs semmiről de vki azt mondta ugye 🙂 de ha ismered kérlek mesélj 🙂

Mindegy

Csak felmondta a leckét…ez valami szeánsz vagy előjáték lehet közöttük..a fene sem tudja…furcsa világot élünk…

Faramuci69

Figyu, kis barátom, az előző rád is érvényes. Ha ostoba vagy, akkor foglalkozz magaddal.

Mindegy

oks..bár nem tartom magam ostobának szóval foglalkozok még egy kicsit az írásoddal akkor…na szóval én hajlandó vagyok neked igazat adni de várnék valami bizonyítékot erre a fejben nagyon gyenge meg ostoba dologra + érdekelne hogy ha tényleg olyan mint te állítod akkor mi a francot szenved vele a klub mi a nyavajának beszélnek úgy róla ahogy pl Xavi, Tuchel stb… ők ezt nem látják? + hivatkozol itt arra hogy te fociztál és ezért jobban rálátsz a dolgokra…megkérdezhetem hogy hol meddig milyen poszton? csak hogy tudjam mekkora szakemberrel vitatkozom…de persze sunnyoghatsz is….
a klub szempontjából persze az anyukája picsukáját Dembinek és főleg az ügynökének de ők úgy látszik legalábbis egyenlőre , hogy pénzt szeretnének keresni…vajon te miként döntenél a ő helyükben?..Rohadt sok lenne benne ha elkerülnék a sérülések ( tudom ezért is ő a hibás..Pedri, Fati esetében természetesen más a helyzet 🙂 ) és folyamatosan játszana ..talán sohasem derül ki..én szeretem a játékát de a klubbot jobban …bár ma olvastam hogy januárban biztos nem megy és nem ír alá semmit…lehet nem is baj…játszatni kell és ha lesérül nem válik be mégsem akkor nem hosszabítani vele…bár részükről ez elég kockázatos játék…főleg ha összeszed egy komolyabb sérülést..de most már normális orvosi stáb van a csapatnál…na szóval engem meggyőzhetsz ha sorolod az érveidet..

Robi71

Jól olvasom? Tuchel vinné?…jött ajánlat a Chelsea-től?…,fantasztikus. Probléma lezárva.

Mindegy

Korábban nyilatkozott róla eléggé pozitívan..de ám igen azt hiszem képben van a Chelsea…vagy nem 🙂 hivatalos ajánlatról természetesen nem tudok…ez a probléma nyárig nem fog megoldódni van egy olyan érzésem…most mindenki kivár…mi igazából nem vagyunk a legjobb helyzetbe…max már csak akkor járnánk jól ha bevállna és maradna, minden más rossz…vagy ha hosszabbit és eladjuk, de ők sem hülyék Sisokkóval 🙂

Robi71

5 éven keresztül nem vált be…de ha adunk neki még 3-4 évet, akkor biztosan. Rövid volt az eddigi alkalmazkodási periódus.
Ja, Tuchel nagyra tartja, de egy lyukas garast nem adna érte. Esetleg majd ingyen…. 😀

Zöldbéla

Dembelét elég összehasonlítani néhány csapattársáva (Gav, Nico, FDJ, Pedri, Busi, és hadd ne nolytassam!), és midjárt be lehet lőni a játékintelligenciáját!
Szánalmas szegény!

Faramuci69

Azt azért feltételezhetjük, hogy nem mindenki mondja azt,amit valójában gondol.

Nekem válogatott sportoló a fiam. Az ő sportágában is, hasonlóan a focihoz, különböző képességek szükségesek. A szakma legalább több tucat ilyen képességet számon tart. Nem mindig a leglátványosabb a leghasznosabb.

Dembelének kiváló fizikai adottságai vannak, látványosan gyors, kát lábas, jól lő, ügyesen keról lövőhelyzetbe. Ráadásul, jó a rúgótechnikája is. Még sem hozza ugyan azokat az eredményeket, számokat, mint egy másik világklasszis. Amiért sokan látnak benne hatalmas potenciált, az ugyan az, mint Neymar esetében. Nagyon jól bánik a labdával, az ő erősségeet, ritkábban bírtokolják más játékosok, de ettől még az ő erősségeik is fontosak.

Gyakran nem az határoz meg egy-egy sportolót, hogy miben a legjobb, hanem az, hogy miben a leggyengébb. É ezt látom Dembele eseteben a legfőbb gondnak.
A Barca érdeke az lenne, ha szerződést hosszabbítanánk vele, reális fizetéssel, így megspórolnánk a kivásárlási árat, ami egy új igazolás esetében jelentkezne. Sisokko érdeke épp az ellenkezője, behúzni az extra hasznot, aláírási pénzt kérni Dembiért. Ez egy gazdasági kérdés. Az, hogy valóban mekkora Dembele értéke, az eben az esetben másodlagos. Xavi egyértelműen próbálta megfűzni Dembelet, ezért is udvarolta körül kicist, hogy simogassa az egóját. Ettől még nem lesz Dembi világklasszis.

A döntéshozó képesség, a játék intelligencia szerintem nem Dembi fő erénye. A Pool ellen 3:0-nál kihagyott ordító helyzetei, a kevés gólja, a sok elszórt labda mind ezt támasztja alá. Persze egy edző hihet abban, hogy a fizikai képességek mellé, majd ő kialakítja Dembinél a szükséges szellemi kapacitást is, de szerintem ez önámítás. Persze a srác még érhet, ettől még nagyon távol áll a klasszistól. Nézd meg a családját, honnan jött. Sajnos már az is elég meghatározó. Moriba fater mohóságában kettétörte fia karrierjét, de Neymar apuka is megfosztotta fiát kvázi az aranylabdától. Dembi esetében ez nem történt meg, mert a család még csak nem is menedzelte a srácot. Neki évek kellettek a helyes táplálkozás kialakitásához, a késések, éjszakázások kiiktatásához. Közben pedig egyre idősebb lesz.

Szóval Dembiek egyénileg van pár kíváló képessége, de van több gyenge is. Mint csapat játékos, szerintem több a gyengéje. Sokáig fegyelmezetlenül védekezett, mostanra javult, de ettől még nem tud védekezni. Gyenge az összjátékban. Ettől még hozott többször ritmusváltást, de jó részt öncálúan. Nálam ő nem a tökéletes profi megtestesítője.

Persze egyedül kimászni egy sérülésből emberpróbáló feladat, biztos ő is sokat keményedett. Majd meglátrjuk.

Faramuci69

@nyádat kóstolgasd te kis takonypóc!
Cáfold meg ha gondolod, vagy qva gyorsan húzz a francba.

Lehet, fociztál valamikor? Na, akkor azért nem érted ezeket.

Árpi

én cáfoljam meg a te mesédet? tényleg mint valami laposföldhívő 🙂 amúgy megpróbálnál kevésbé összefüggéstelenül írni? vagy ez az alap? na de várjál !!egymás mellé állítom a te szakértői jellemzésedet meg Xavi véleményét 🙂 óóóó basszus!!! ég és föld 🙂 vajon miért? azt már tudjuk hogy te egy zseni vagy ( szerinted :), akkor Xavi sem ért ezekhez a dolgokhoz 🙂 na szépen vagyunk
ja …örülök hogy hoztál egy kis bemutatót az otthoni kommunikáció színvonalából 🙂 anya bizti büszke 🙂

Robi71

Elhitetjük vele hogy zseni, csak vegyen vissza az igényéből és hosszabbítson?….hogy majd némi pénzért továbbadjuk ezzel is csökkentve a okozott mérhetetlen veszteséget?
….enye-enye, nem szép dolog átverni ézt a mérhetetlenül rokonszenves, szorgalmas jóhiszemű szerecsen kisfiút. Szégyelje magát Laporta és Xavi is. Még ilyet.

Árpi

ez is egy forgatókönyv, bár több sebből vérzik!! Ha tényleg akkorra balf@sz mint mondjátok akkor Laporta és Xavi magát égeti (Xavi bevállalná? ) + hogy fogjuk hülyíteni a vevőt? Mert ugye ők a játékost nézik a pályán és nem azzal foglalkoznak mit mond Laporta 🙂

Robi71

Xavi a kiemelkedő játékintelligenciájáról volt híres. Most egy ösztönlényt sztárol. A többit rád bízom.

Nagybarcelona

Komolyan megfogadtam azt is, hogy nem vitatkozOk veled soha Dembelèről. Múltkor összehasonlítottam a sztárolt, ma szerződèst hosszabbító Comant (10-et keres, 14-20-at kèrt), aki kb. ugyanolyan sèrülèkeny, sőt, sokszorosan műtött Comant Dembelèvel, egy jóval gyengèbb bajnokságban, egy jóval erősebb csapatból. Honnan veszed ezt az ösztönlèny dolgot? Már többször leírtam, hogy rasszista vagy. Szerintem nagy játèkintelligenciával rendelkezik. Pontosan ezt bizonyítják a gólpasszai, passzai, tekerèsei, ès legfőkèpp a lövőcselei. Èvek óta nem láttam olyan játèkost, aki ilyen okosan alkalmazza a lövőcseleket. Ezen felül egy sèrülèkeny, fegyelmezetlen gyerek, akinek nem tudhatjuk, hogy milyen az èrtelmi kèpessège. Egyèrtelmű, hogy a dícsèret a hosszabbításnak szólt, ès egy ordas kamu a sajtóban írt 40 milliós fizetèskèrelem is. Azt is megèrtem, hogy mièrt fog távozni. Szerintem a PSG-be. Mert kapni fog vagy 15 milliós fizetèst, + alap hangon 20 millió aláírási pènzt. Itt 7,5 milliót ajánlunk. Leigazoltuk Ferrant a helyère, ès tènylegesen nem illik a játèkunkba, rosszul kezeltèk a sèrülèseit az orvosok, sèrülten játszatták. Nekem az lett volna kellemes csalódás, ha hosszabbít, mert azt bizonyította volna, hogy szereti a klubot, mint Depay, aki 5 milliós fizetèsèrt jött, ès a legtöbben már most elküldenèk, meg sem látva, hány pontot hozták a góljai, vagy ki harcolta ki a belőtt büntetőt. Nagyon tudtad írni nekem, hogy nem Valverde a hibás, hanem a főnöke, Bartó. Szerinted Dembele tehet róla, hogy 120 millióèrt igazolták, ès 12 milliós bèrt adtak neki? Bezzeg a csodás Roberto megdolgozik a 10 milliós bèrèèrt jobb oldali hátvèdkènt, kètszerannyit sèrülve. Sosem olvastam mèg, hogy Robertot szidod. Hosszabb távon valószínűleg jobban járunk majd Ferrannal, ha kèpes lesz egy jó teljesítmènyre huzamosabb ideig, mint a nagy kedvencem, Pedro.

Nagybarcelona
Nagybarcelona

Persze èn is úgy vèlem, ez az “óriási potenciál” itt már nem fog kijönni belőle, èn örültem volna neki, ha hosszabbít, mert minden jobb attól, mintha nyáron ingyen távozna. A vezetősèg reális szerződèst ajánlott, de azt is megèrtem, ha nem fog hosszabbítani.

Robi71

Nem is értem, miért nem ajánlottuk fel a PSG-nek cserébe Mbappé-ért, ha már amúgy is mindketten távozni akarnak. Szerintem a PSG biztosan elfogadta volna a cserét. Laporta-nak ez miért nem jutott az eszébe? 🙂
Sok sikert kívánok Dembi-nek bárhova is vezetnek az útjai. Remélem most már tényleg megy és nem fogja a klubvezetés újabb, emelt ajánlatot tenni elébe.

Robi71

Ne is vitatkozz, mert nincs miről….főleg egy ilyen reakció után.
“Nagy játékintelligenciával rendelkezik. Pontosan ezt bizonyítják a gólpasszai, passzai, tekerései, ès legfőképp a lövőcselei. Évek óta nem láttam olyan játékost, aki ilyen okosan alkalmazza a lövőcseleket.”….ennél hízelgőbbet, még a “kedves” ügynöke sem mondhatott volna. 🙂
Rasszista vagyok? ….ez a kártyát tudok ki veszik elő, nem?
Coman-t holnap elcserélném Dembire….nem meglepő, hogy hosszabbít vele a Bayern, amelyik jelenleg klasszisokkal a Barca felett van.
Roberto a mi kölykünk, sokáig az egyetlen saját nevelésű volt akinek sikerült megragadni a felnőtt csapatban és éveken keresztül erőn felett teljesített. Természetesen elfogult vagyok vele (is), mint az összes saját nevelésűvel, akik alázattal, hűséggel szolgálják a klubot. Egyetlen ilyen játékost sem fogok kritizálni. Amit elvárok tőlük, hogy legyenek tudatában annak, amikor már nincsenek a csapat hasznára és emelt fejjel távozzanak.

Mindegy

azt én sem értem hogy vágjuk át a lehetséges vevőt..

Nagybarcelona

Oscar elvileg egy szimbolikus összegèrt szeretne itt játszani, mint Alves. Nem tudtam, hogy ennyire kedveli a Barcát 🙂

Robi71

Oscar 25 évesen feladta a csúcsfocit (Chelsea) és elment Kínába pénzt keresni “fusson a f@szom, ha ezt a pénz lazán, rutinból is megkereshetem”. Na ná, hogy most 30 évesen, tele zsebbel visszajönne kevésért is a Barca-ba. 🙂

suba35

Odáig rendben van, hogy nem csődre játszanak. De ez nem ok, hogy egysolytában Haalanddal hülyítsék a világot. Úgy látták, hogy Ferran Torres kulcsjátékos lehet, akivel más minőséget tud produkálni a csapat. Megkapták. De ezek után tudomásul kéne venni, hogy a szurkolók bevonzása, a mezek eladása nen a sztárigazolásokból fog származni, hanem a saját bázis neveiből: Fati, Gavi Araujo, Nico. Ezért az ő szerződéshosszabbításukra kell koncentrálni. Igazolni meg felfedezett nagy tehetségeket és egy két bepottyanó sült galambot kellene. Hogy ez mire elég, az az edzőn és magukon a játékosokon múlik.

Robi71

Mbappé várhatóan a Realba igazol. Laporta-nak kutya kötelessége a másik nagyágyúval kampányolni.
Majd kiderül mi lesz a két transzferrel.

Mindegy

és ez baj? a mi szempontunkból…

Robi71

Jelenleg nem. De majd ha nyáron Mbappé a Real-nál köt ki, és Haaland nem a Barca-nál, akkor ciki. Enyhén szólva…
Igaz, Laporta Messi-vel kampányolt. 😀
Itt már bármi belefér, tudja ezt Laporta is.

Mindegy

Ja bocs…én az Oscaros dologra akartam írni..

Robi71

Szerinted erősítés lenne? …

204
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x