A PLUSZ EGY nem Barcához méltó.

     A dél- és észak-Amerikai, illetve az ázsiai vb-selejtezők miatt jelenleg Európában két hétig nyugovóra tértek a csapatok. Mindenki rendezheti a gondolatait, a sérültek közelebb kerülhetnek a felépüléshez, az agyonhasznált játékosok némi levegőhöz jutnak, az újonnan igazoltak pici időt kapnak a beilleszkedéshez. Ez történik a Barcánál is.

   De mi volt eddig? A teljesség igénye nélkül, számokban nézve az alábbi:

A Barca a 2021-2022-es szezonban mindösszesen 30 tétmérkőzést játszott.

  • A 30 mérkőzésből 12-őt megnyert. Ez a mérkőzések 40%-át teszik ki.

  • A 30 mérkőzésen 9-9 alkalommal játszott döntetlent, illetve veszített. Ezek a találkozók 30-30%-át takarják.

  • A 30 mérkőzésből 27 volt olyan, amelyeket pontokért játszottak.

  • A 27 mérkőzésen megszerezhető 81 pontból a csapat 42-öt ért el. Ez a megszerezhető pontok 51.8%-a.

  • A 30 találkozón a csapat 40 gólt szerzett és 39-et kapott.

  • A szerzett 40 találat közül az első félidőben 19, a másodikban 21 született.

  • A 40 gól közül 26 jobb, 5 bal lábbal történt. A többi fejesből (9)..

  • A 40 találatból 4 született büntetőből.

  • A bekapott 39 gólból az ellenfeleink 16-ot az első, 23-at a második félidőben értek el. Büntetőből egy találatuk volt.

  • A 40 gólon 18 játékos osztozott.

  • A legtöbb gólt Depay szerezte, szám szerint 8-at.

  • A találatok közül 30 olyan volt, amihez a gólpasszt adó is bekerült a statisztikákba. A csapatban 15 ilyen játékos érintett. Közölük a legtöbbel Alba rendelkezik (6 gólpassz).

  • A Barca 8 találkozón nem szerzett gólt, és szintén 8 összecsapáson maradt érintetlen a hálója.

  • A legnagyobb különbségű győzelmet a Levante ellen szerezte (3-0).

  • A legnagyobb veresége szintén 3 gólos volt, háromszor is 0-3 (Bayern 2x, Benfica 1x ).

  • A csapat egy meccsen szerzett legtöbb találta 4 gól volt. Rögtön az első fordulóban a Sociedad ellen (4-2).

  • A legtöbb kapott gól egy találkozón a 3 volt. Ez 6 alkalommal fordult elő.

  • A 30 összecsapáson a 3 vezetőedző 35 játékost használt.

  • A 35 labdarúgóból 5 már ilyen-olyan okból kifolyólag nincs a klubnál (Agüero, Coutinho, Demir, Emerson, Griezmann).

  • A játékosok közül a legtöbbször Busquets lépett pályára, szám szerint 29 alkalommal.

  • A legkevesebbszer Estanis és Umtiti örülhetett a zöld gyepnek, mindketten 1-1 alkalommal léphettek rá.

  • A 30 mérkőzés 2760 percet jelent (28×90 perc és 2×120 perc).

  • A legtöbb játékperccel szintén Busquets rendelkezik (2582).

  • A legkevesebb időt Estanis lehetett a pályán, 10 percet.

  • Az edzők a 150 cserelehetőségből 124-et használtak fel (82.6%).

  • A legtöbbet csereként pályára lépő Coutinho és Nico volt. 11-11 alkalommal álltak be menet közben.

  • A legtöbbször lecserélt játékos Gavi volt, szám szerint 14 alkalommal.

  • A játékvezetők idő előtt 4 alkalommal küldtek le a pályáról Barca játékost. 3 alkalommal 2. sárga után (F. de Jong, Garcia, Gavi), 1 esetben azonnali pirossal (Garcia).

  • A csapatból 21 játékos „szerzett” sárga lapot, összesen 64-et. A legtöbbet Gavi (9). 

  • A 30 mérkőzésen a vezetőedzők sérülés miatt 24 játékossal 187 alkalommal, eltiltás miatt 6 játékossal 11 alkalommal nem számolhattak.

     Ezek a számok búcsút jelentettek a Bajnokok ligájától és a Copa del Reytől, vereséget a spanyol szuperliga elődöntőjében és jelen állás szerint Európa-ligás helyet ér a bajnokságban.

     A csapatra a szezon hátralévő részében még minimum 19 találkozó vár. Ez az Európa-ligában való szerepléstől függően egészen 26-ra növekedhet. Ahhoz, hogy a csapat mindkét sorozatban (Liga, EL) jól szerepeljen, két területen jelentős javulást kell felmutatni. Több rúgott és kevesebb kapott gól. Mert az a PLUSZ EGYES gólkülönbség nagyon nem Barcához méltó!

3.4 5 votes
Article Rating
Subscribe
Visszajelzés
guest
173 hozzászólás
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments
Nagybarcelona

Tavaly 38 meccsen volt 85 lőtt ès 38 kapott gólunk
Jelenleg 21 meccs 32 lőtt ès 23 kapott
Ha marad ez az átlag a tavaszra, várhatóan lesz
38 meccs 57 lőtt ès 41 kapott gólunk Azaz a tavalyihoz képest a védekezés nagyot nem változott, a támadás viszont annál inkább leromlott. Ha feltételezzük, hogy a Reál, Sevilla ès Atletico előttünk végez, a keretük erőssége okán, ès a maradék versenytárs is hozza az eddigi átlagot, azaz:
Sociedad 46 rúgott 38 kapott
Betis 74 rúgott 45 kapott számomra úgy tűnik, ha semmi nem változik, a Betis ül fel a 4. BL-t èrő helyre. Mindez feltételezés a számok alapján, de látszik, hogy nagy a baj.

Nagybarcelona

Most nézem, a Betis egy meccsel többet játszott, ezért kevesebbek a számok. Ezek alapján az Atleticot nagyobb esélyünk lehet kiszorítani a 4-ből, de nem tartom valószínűnek, hogy ilyen gyenge tavaszt produkálnak, ott van tartalék. Különösen fájó lehet az itthoni Betis elleni 1-0-s vereség, mikor a BL-re pihentettünk.

Zoli1975

understat.com/league/La_liga/2021 | understat.com/team/Barcelona/2021 Kellemes statisztikázást!

Nagybarcelona

Köszönöm a Linket.

Nagybarcelona

https://tribuna.com/en/news/fcbarcelona-2022-01-25-dembeles-agent-spotted-in-barcelona-with-club-meeting-scheduled/
Bombameglepetès! Sisokko Barcelonában, egy utolsó megbeszélésre. A Dario Sport szerint mind a 2 fel cèlja a hosszabbítás.
Közel a megegyezès?🤣

suba

Persze, mert amikor a konkrét tárgyalásokra került sor, senki nem terített aranyszőnyeget Dembi elé. A Barcanak meg talált pénz, ha hosszabbít.

Robi71
Robi71

Eddig tartott a blöff? …kinek volt ez jó, ha a végén behúzott farokkal hosszabbít. Ebben az esetben a klubvezetés helyett újabb 20%-kot faragnék az ajánlatból.

Nagybarcelona

Tegnap ünnepelték Xavi szülinapját, Messi is ott volt Barcelonában, Albaval ès Busquetsel.
Állítólag Piquet nem hívták meg. Úgy látszik tényleg igaz volt, hogy Messi ès Pique kapcsolata összeomlott, ès Pique javasolta Laportának, hogy nem lesz baj, ha nem hosszabbít Messivel.

Robi71

Xavi születésnapjára nem hívta meg Pique-t csak azért, hogy Messi kedvében járjon? 🙂
És megsértődsz, ha valaki naivnak titulál? 🙂

Mindegy

” Gúnyolódsz és sértegetsz. Ilyent erős ember nem tesz. A kisebbségi komplexusodat pedig én nem tudom megoldani. Ehhez szakember kell.”

Nagybarcelona

https://tribuna.com/en/news/fcbarcelona-2022-01-25-pique-not-invited-at-dinner-with-veterans-as-his-relationship-with-messi-broken-multiple-/
Multiple riports
Ez volt a 3. találkozó (régi motorosok), véletlenül egyiken sem volt ott Pique.
Ki a naiv?

Robi71

Hogy-hogy még játszik Pique a csapatban?….egyenesen felháborító.

Robi71

Az tudtad, hogy Ferran Enrique lányával kavar?
Most már érted ugye a csíziót. Semmi sincs véletlenül. Van itt ám ész. 😀

Kritizator

Mért nem? Én már semmin sem lepődöm meg (a Barca Al)

Nagybarcelona

Amúgy valaki árulja már el legyen szíves, melyik volt Pedri 6 megteremtett helyzete az Alaves ellen, mert a csapból is ez folyik. A beadott szögletei ès szabadrúgásai?

Nagybarcelona

Èn 3 helyzetre emlékszem.
Gól:Alba-Ferran-De Jong
Pedri szabadrúgása, Luuk alig èrte el, spiccel beleszúrt, ami a kapusba ment
Abdè elhúzott a jobb szélen, ès nem tudta bepasszolni 5 méterre a védők mellett, az üresen álló Luuknak, ès hosszú lett a labda

Robi71

Az hogy ekkora hőstettként kezeli a klub ezt a szánalmas győzelmet, mindent elmond a klub helyzetéről. Gondolj bele….nemrég még bajnoki, sőt BL győzelemről beszéltek. 🙂

suba

Van egy fogadásom, hogy Puig és Mingueza megy kölcsönbe.

Nagybarcelona

Köszönöm a cikket!

Buli78

+1 szabadrúgásból közvetlenül gól nem született, és nem is láto csapatban olyan játékost, akinek ilyen rúgótechnikája lenne, talán Alves. Azért Messi párat betekert az előző szezonokban. Ja és nem tudom, hogy távolról hány gól született, a 16-oson kívülről, de szerintem a két kezemen az ujjak elegek lennének rá, hogy megszámoljam. Nem csoda, nem is lőnek 16-oson kívülről fiaink

Nagybarcelona

Állítólag Azpilicuèta után Kessievel is megvan a megállapodás nyárra…

Robi71

Már csak Haaland hiányzik és meglesz amit mondtam “spanyol válogatott plusz egy-egy világklasszis minden szekcióban “. 😀
Azpi és Kessie? …hiszem ha látom.

KJDaniel

Illetve egyre közelebb Tagliafico a Barcához, már most télen érkezik ha a tárgyalások továbbra is jó ütemben haladnak.
A játékos is nyomást helyez az Ajax vezetőségére, miszerint ez élete lehetősége.
Forrás: Fabrizio Romano

KJDaniel

Örülnék mindkettejüknek, Azpi klasszis és vezéregyéniség, de felmerül a kérdés, hogy akkor miért hozták vissza Alves-t?
Vagy Dest repül ha jön a spanyol?

Nagybarcelona

Alves fel èvre írt alá, Destet el akarják adni. Több forrás alapján jövőre így nézne ki a védelem, ha jönnek azok, akikkel komolyan összeboronaltak
Alba/Tagliafico-Araujo/Garcia-Pique/Christensen-Azpilicueta/Mazraoui Ezt mindösszesen 7 millióèrt, (Tagliafico) a többi ingyen èrkezne. Ha megvalósul, szerintem durván erősödünk. Vannak még minőségi lejáró szerződèsű játèkosok, de minden komoly lap ezekről a nevekről ír. 2023-ban lejáró szerződèsű Gaya ès Grimaldo. Aztán meglátjuk mi valósul meg ebből.

Robi71

Világverők leszünk ingyen igazolható játékosokkal. 😀
Barto milliárdot költött a csapat legyengítésére.

Kritizator

11 lelkes otodosztalyu játékosbol álló csapat sz@rra verhet egy sztárokbol álló lusta csapatot.

Nagybarcelona

Hányszor olvastam a szóba kerülő olcsón, vagy ingyen megszerezhető játèkosoktól, hogy azért nem igazoltunk le, mert nem illenek bele a Barca filozófiába. Most pénz hiányában végre ilyen apróságokra nem adhatunk. (Haaland, De Vrij, Guerreiro, stb. stb stb.) Èrdekes módon minden szoba kerülő ingyen megszerezhető védő jobb lábas (Christensen, Azpilicuèta, Süle), ès nem bal, a sajtó szerint ezért nem èrkezett anno De Vrij ingyen. (Pl. Bal lábas Romagnoli). Aztán a sok Barca DNS-ű, vagy èppen bal lábas vèdő milyen sokra vitte nálunk. Pl. Lenglet 40 millióba került az említett jobb lábas De Vrij helyett, most meg jobb lábas védők a kezdőben.

Robi71

A Barto által igazolt játékosok 90% nem illett bele a Barca filozófiájába.
Ahogy mondtam a Barca keret tele lyukkakkal mind mennyiségben mind minőségben vonzó lehet sok lejáró szerződésű játékos számára. Igaz, hogy lemondva a fizetési igényük egy részéről, de bekerülhetnek egy legendás gigaklubba.

Nagybarcelona

Ebben sosem fogunk egyetérteni. Pontosan azok az igazolások váltak be, (Rosell, Bartó egy kutya, egymás spanjai)akik nem illenek a “Barca Filozófiába” Mascherano, Rakitic, Suarez, Vidal, Paulinho, Araujo stb. Alig volt olyan jellemzőjük, ami itt elvárt volt.
Barca Filozófiájú játèkos, bal lábas jól passzoló vèdő, (Pique fix) jól passzoló, kreatív, labdabiztos játékos: Lenglet, Gomes, Arthur, Griezmann, Coutinho, Pjanic ès végül Araujoval szemben a Barca filozófiát megtestesítő Garcia, aki nagyon ügyes, csak nincs védő alkata. Umtiti ès Dembelè a sèrülèseik okán nem hozták a vártat, de inkább az előbbibe sorolnám. Az előbbi csoport már a Barca előtt is nagy kedvenceim voltak(Paulinho ès Araujot, Umtitit nem nagyon ismertem), az utóbbiak közül azt se tudom, mi a … jöttek, kivéve Griezmannt, akitől sokkal többet vártam.
A lejáró szerződèsű játékosoknak nem tudod mi lehet a motivációjuk…

Robi71

A Barca filozófiában illő játékos legfőbb ismertetőjele a kiemelkedő játékintelligencia. Ha ez pengés technikával is párosul akkor az maga a tökély. A tecnikai képesség még nem elegendő. Ezért vitte többre itt Rakitic, Mascherano vagy Suarez, mint Dembélé, Coutinho vagy Arthur.

Nagybarcelona

De hogy mèred a magas játèkintelligenciát? Akkor ide sorolnám Griezmannt, Coutinhot, De Jongot, Pjanicot, Arthurt, Garciát.
De ha visszább megyünk az időben, az utóbbiak sem a játèkintelligenciájukról voltak híresek: Eto’o, Giuly, Toure, Keita, Abidal stb. mégis sikeresek voltunk. Te sok mindent intelligenciára vezetsz vissza, pedig a foci nem az “elit” sportja. Nálunk is probléma, hogy sokszor tulvariáljuk, pedig azt mondják, a foci egyszerű játék.

Robi71

Szerintem egy kicsit másképp értelmezzük a játékintelligencia fogalmát. Válaszolj két kérdésre és megértéd. Mi a különbség mondjuk Rakitic és Coutinho között? Mindkettő elvileg játékintelligens…az egyik mégis csunyán besült. Miért?

Kritizator

A brazilok jatekintellingensek, az – icsek nem azok😁

Robi71

Ha te mondod…. 😀

Nagybarcelona

Nem tudom mire akarsz kilyukadni. Akaratgyenge? Ott van Ibrahimovic. Játèkintelligenciája magas, vagy 5 nyelven beszèl, a legmagabiztosabb focista, aki csak létezik (finoman szólva), mégis megbukott. Megbukik mindenki itt, ha nem tudjuk “használni”. Coutinhonak alapvető hiányosságai vannak a bal szèlső posztra, mint Griezmannak. Nem tudnak cselezni, ès lassúak. Ha az intelligenciára utalsz, Messi a közös kedvencünk a legnagyobb játèkintelligenciával rendelkező játékos, akit láttam, de a pályán kívül… rosszat nem írok róla. 🙂

Nagybarcelona

Eto’o meg elfutott ès beverte.

Nagybarcelona

De manapság olyan intelligensen ès udvariasan játszunk, hogy megvárjuk, amíg az ellenfél hátra èr. Most Eto’o sem futna el, ès verné be. Tele vagyunk játèkintelligens játékossal a kp-n, de szerinted, ès szerintem is gyenge a kp-a.

Nagybarcelona

Ez a baj szerintem Guardiola taktikájával is. Intelligenskedhetsz, ha jön egy Ramos, vagy Casemiro ès felrúg. Egyensúly…

Robi71

Rombolni mindig könnyebb mint építeni. Ennek ellenére mindig vannak olyan idealisták akik építenek. Rombolni is csak csak azt lehet amit már felépítettek.
Ez az egyensúly. 😀
Mint a jó és a rossz egyensúlya. Ezért nem hallunk még ki. 😀

Robi71

Ezért kedvelem Guardiola-t, idealista, a tökéletességre törekszik. A Barca-val elérte, azóta “csak” közel állt hozzá, nem biztos hogy lesz még ilyen…és ameddig nem lesz ilyen…biztosra nem mehet.

Nagybarcelona

Guardiola taktikájából egy dolog hiányzik. Messi. Sosem lesz még egy ilyen típusú játékos, így nem látom elég hatékonynak a taktikáját. Jól átverték az “angol Messivel”. Az angol bajnokságban nyíltabb a foci, itt sikeres lehet, a spanyolban 11 védekező ember ellen nem lenne már ilyen hatèkony szerintem. Mi is egy Messivel voltunk jobbak mindenkinèl.

Nagybarcelona

De lehetnincs igazam, a minap írtam, lehet ki kellene próbálni árnyék játszatasat a 16-os vanalanal, mert 4 vèdő között nincs èrtelme csatárt játszatni. Max ívelgetunk, mint De Jongra. Suarez is ezért lett kevésbé hatèkony, de ő egy zseni, most nagyon hiányzik.

Robi71

Egyetértek, Pep puzzle-jából egy elem hiányzik és erre a tökéletes játékos Messi lenne. Ehhez a profilhoz a legközelebb Aguero állt. Jelenleg nem látok ilyen profilú játékos, aki amellett hogy kíméletlen befejező még hatékony az összjátékban is. Erre a kiszemelt játékos Kane volt, aki a múlt szezonban 33 gólja mellett….ami még fontosabb 17 assziszttal végzett. Graelish nem az “angol Messi” hanem inkább az “új Beckham”…ő egy minőségi rivális Sterling-nek a balszélen…ott belefért ez is.
“Mi is egy Messi-vel voltunk jobbak mindenkinél”…addig amíg Barto nem tette tönkre a csapatot…olyannyira, hogy CR távozása után Messi-vel a sorainkban sem tudtunk egyeduralkodókká válni.

Robi71

Nem összetéveszteni az IQ-t a játékintelligenciával. Ahogy az IQ-t az érzelmi intelligenciával sem.

Robi71

Rátappintották. Játékintelligencia plusz fegyelem, erős győztes karakter. Nehéz, de azért sem adom fel. Ha törik, ha szakad de megmutatom képes vagyok rá. Folytassam? …szerintem nem szükséges.

jancsipapa

És mindenképp kell még olyan közeg ,ahol mindezt minimálisan elvárják Például.: Bayern München …

Robi71

Messi milyen a pályán kívül? Sokat nem tudok róla….de amit látok az, hogy családcentrikus jó férj (az asszony mindig boldognak látszik 😀) és jó apa. Egy a legtöbb ami egy férfitól elvárható (klasszikus idézet a “Tökéletes világ “-ból).
Pedig lett volna alkalma “elcsúszni” anno Dinho mellett vagy később Neymar mellett.

Kritizator

Le kell ültetni a delikvens sakkozni egy galambbal

Faramuci69

Ha nem Buli78 Bivi76inho akkor Kritizatorics.

Buli78

Mi a bajod velem!

Faramuci69

Semmi 🙂

Buli78

Okostojás 🤣🤣🤣

Kritizator

Bivit próbáltam parodizalni

Robi71

Úgy néz ki túlságosan is jól sikerült. 😀

Robi71

Azpi a védelemben bárhol bevethető. Róla mondta Mourinho hogy 11 kellene belőle.. Baszk gyerek. 😀

Nagybarcelona

-Állítólag Destet Menuierre (192 cm JHV)cserèlnèk. Ingyen hozhattuk volna, írtam akkor. Az a baj, hogy 30 èves, Dest pedig nem akar távozni
-Morata ès ügynöke Madridban, állítólag jönne, de Dembele távozásán múlik (fizetés)
-Most azt írják, a Barca Studios egészet szeretnènk eladni, 200 millióra becsülték
-Van ahol a Barca Studios felèt írják, amit Haalandra fordítanak, ehhez viszont az kell, hogy egy az egyben tudjunk igazolni
-Kessie komoly célpont, állítólag èlen állunk az èrdeklődő csapatok közül
-A legmagasabb szponzori ajánlat a Polkadot èvi 80 milliója
-Mazraoui bejelentette, hogy távozik
-Sule távozik a Bayerntől, hivatalos (mind a 2 célpontunk)
-Van ahol azt írják, Dembele Laportáról kert találkozót, mert hosszabbítani szeretne
-Máshol Sisokko Londonban járt, a Chelsea vinne
-Tagliaficoról nincs új hír, Xavi állítólag főként csatárt szeretne
-Jutgla 2 gólt lőtt tegnap a BL-ben, egyet kapásból.
-Sevilla hivatalosan kölcsön vette Martialt a “B opciónkat”
-Ès a legújabb, Sisokko telefonján a reptéren hívás: Leonardo PSG (ki gondolta volna?)
https://tribuna.com/en/news/fcbarcelona-2022-01-26-dest-refusing-to-leave-barca-amid-meunier-swap-rumours-reliability-5-stars/

Nagybarcelona

https://tribuna.com/en/news/fcbarcelona-2022-01-26-captured-on-camera-dembeles-agent-receives-call-from-psgs-sporting-director/ Dembele-Messi csere? Állítólag szeretne visszatèrni. Alves fizetésèèrt? 🙂

Nagybarcelona

Neymar lenyilatkozta, hogy szeretett volna visszatérni. De Jong-Neymar csere?
Alves 1 Euró
Messi 1 Euró
Neymar 1 Euró
🙂

suba

Ki az a Neymar?

Faramuci69

Nemtom, valami serulekeny luzer, aki a dicsoseget es a szakmai kihivast eladta az ordognek.

Robi71

Iniesta 1 Euró? 🙂

Robi71

Nem a Sportify (80 millió)?

Nagybarcelona

Spotify állítólag 70

Nagybarcelona

https://www.sport.es/es/noticias/barca/agentes-dembele-reunen-xavi-recalcarle-13153012 Radikális változás Dembele ügyben. Ma tárgyaltak az ügynökei Xavival, ès biztosítottak, hogy 100%-ig elkötelezett a Barcával kapcsolatban, ès hosszabbítani szeretne🤣
Se Queda (marad)
🤣

Robi71

Az, hogy Dembélé és ügynöke két infantilis hülye (enyhén kifejezve), az egész színjátékuk akkor blöff volt, mint ide Lacháza…akkor mi a klub, ha ezek után hosszabbít vele?

Nagybarcelona

A pènz miatt hosszabbítanak vele (Dembele èrtèke)

Robi71

Folytatódik az elmúlt évek szánalmas, kompromisszumos szerencsétlenkedése. Mikor lesz ennek már vége? …költői kérdés.

Nagybarcelona

Majd ha tudunk egy az egyben igazolni. Talán az lenne a legjobb, ha Dembele egy èvet hosszabbítana kevesebbért, valahogy hoznak egy csatárt, nyáron meg kaphatnánk èrte pénzt.

Robi71

Folyamatosan nyártól ingyen igazolható játékosokat környékezünk meg. Miért nem akarjuk hogy más is örülhessen egy ajándék Dembélé-nek? 😀

thegod

ha hosszabbítanak az a baj ha meg nem akkor az 🙂 minden is baj 🙂
Te is egy “infantilis hülye” vagy mikor megpróbálsz minnél több pénzt keresni?

Robi71

Ez nem vall komoly, önmagára valamit is adó klubra . A piac tele van lejáró szerződésű komoly (nem pojáca) játékosokkal. Mégse hallani ilyen mizériáról.
Dembélé amióta idejött hülyét csinál a klubból. Nincs ajánlata más klubból, de ő ráblöffől…hátha megkapja amit kér…aztán utolsó percben visszakuncsorogja magát. Újabb balkáni történet, a sokadik már a klubnál. Botrány botrány után.

thegod
  1. akkor mit kellene tenni a klubnak Dembelével?
  2. azt tudod hogy elsősorban más játékosok (pl Morata) esetleges igazolása regisztrációja miatt kell mindenképpen valamit kezdeni Dembelével most?
  3. ha valaki lesérül , megműtik az is a hülyét csinál a klubbol? Fati most mit tesz? pl…vagy a többi sérült játékos?
  4. honnan veszed hogy nincs ajánlata? (az nem válasz hogy miért szerinted van) én nem tudom de gyanús hogy nem maradna munka nélkül…
  5. akkor Laporta semmivel sem jobb mint Barto? Vagy valaki más a bűnös aki akkor is volt és most is van?
  6. egyáltalán tudd bármi olyan történni a klubbal ami neked tetszik? amibe nem kötsz bele? régóta olvasgatom a blogot de neked a “szent teheneken” kb semmi sem tetszik itt..
thegod

szent teheneken kivűl…

Robi71

Ha van ajánlata, akkor miért akar mégis hosszabbítani. Mire volt jó ez az egész? Így akarja meg jobban megszerettetni magát a szurkolókkal?….amúgy én nem értem egyáltalán a pártoló tagokat (a blogtársakat sem) miért ilyen elnézők Évek óta passzív szemlélői az eseményeknek, a klub anyagi és erkölcsi lerombolásának. Most ezek után tapsolni fognak Dembélé-nek is?
Nemrég (Laporta előző ciklusában) ámúlt bámult a világ. Most pedig….érthetetlen.
Lapotra hibája? Nem tudom….de azt várom, hogy Barto katasztrofális öröksége mikor lesz már a múlté, meddig kell még nyögni az egészet.

thegod

hogy mire jó ez az egész és hogy mit akarnak azt csak ők tudják, mi majd pár napon belül 🙂 elnézőek? mit kellene tenniük? felkoncolni vagy kirúgni és a bíróságra mászkálni utána? most hosszabítunk (vagy nem) aztán ha úgy alakulnak a dolgok elpasszoljuk de most mindenképpen hosszabítani kell vagy távozni hogy tudjuk másokat beépíteni! Ha megérdemli lesz taps 🙂 a rombolás elméletileg bartohoz köthető , laportáék fel is jelentik kedden azt hiszem de ennek a hatásai még évekig velünk lesznek! de ez teljesen normális sajna…ezen sírni állandóan viszont nem normális szerintem..

Zöldbéla

Elpasszoljuk?

És, ha nem akar majd eligazolni? Akkor a szívás prolongálva!

Last edited 3 hónapja by Zöldbéla
Robi71

Pontosan.

thegod

akkor mi legyen?

Robi71

Nyártól ingyen igazolható játékosokra hajtunk. Jó pár név van a tarsolyában. Ott miért nincs ilyen mizéria a játékos hosszabbítás/távozás körül? Azok a klubok is ingyen veszítik el a játékosaikat, nem? Ráadásul némelyik játékos meghatározó nem úgy mint nálunk Dembi.

thegod

Nem tudom mi van más klubboknál azt tudom hogy ha igazolni akarunk télen akkor dembi ügyét meg kell oldani ! Ezért van a mizéria .Hogy ki lesz a meghatározó és ki nem még csak sejtjük. mindenesetre xavi meghatározóként számolna vele. Engem igazából nem érdekel hogy megy vagy marad.. az érdekel hogy akit Xavi kér azt kapja meg !! Szóval így vagy úgy de oldják meg!!! De ám te mit csinálnál a klub helyébe vele most?

Robi71

Ragaszkodnék az eddigi állásponthoz, keressen klubot magának és húzzon el….vagy a leláton ül nyárig. Jobban járnánk ha most valaki elvinné 5 millióért és megspórolnánk a fél éves (bruttó 10 millió) fizetését. Arról nem is beszélve, hogy ha elmegy gyorsan meg hozhatunk hianyposztra játékost. Vele nem leszünk beljebb.

Zoli1975

Ferran Jutglà vs UE Costa Brava | https://www.youtube.com/watch?v=FDGuaELbho8 🙂

Robi71

Costa Brava jó hely! …voltam ott. 🙂

Zoli1975

Ingyenes regisztráció után lehet szavazni január hónap legszebb góljára! 🙂

https://www.fcbarcelona.com/en/club/culers/draws/goal-of-the-month/january-2022

Faramuci69

Lassan el kellene felejteni a matracosokkal minden fele uzletelest. Eddig volt Moratara kotelezo veteli opciojuk a juvetol. Ha adjak kolcson ake, ha nem, akkor legyen naluk. Legalabb lesz boven csataruk, azokkal ugy sem tud mit kezdeni Cholo.

Nagybarcelona

-Hivatalos, a klub feljelenti Bartóekat, kedden lesznek rèszletek
-Mezeladásban Bayern az első, 3,2 millióval
1,4 millió eladott mezzel 6-ak vagyunk. Ez várható volt.

Nagybarcelona

-Grimaldo visszahozták is szóba került, a Benfica hajlandó lenne megválni tőle. Eddig 30 millióra tartotta, most jóval olcsóbban adna, 23-ban lejár a szerződése.
-Mendez felajánLotta Adama Traoret, 22 milliót várnak èrte, ami csökkenthető Trincaoval, vagy Puig kölcsönadásával

suba

A következő napokban vagy komoly változás lesz a keretben, vagy kínlódás lesz és ez az év átmenetinek lesz minősítve.

Robi71

Hosszabbít Dembélé. Minden probléma megoldva. Ez nem elég komoly változás?

BarcaForLife

Te tenyleg nem hagyod abba?

Robi71

De, majd ha Dembi, Cou és Umtiti már nem lesznek a klub kötelékében.

BarcaForLife

De addig is minek ez? Mindenki hallotta…..100x. Nem kell ez a papagaj dolog ide. Elmondod. Meghalgattuk. Ennyi. Elmondod meg 100x nem fog valtozni…max masokat irritalsz…azert v itt? Ha igen akkor rossz helyen vagy…..facen elszorakozhatsz ezzel

Robi71

Ezt közli majd Haaland-al is?

thegod

ilyen – olyan bónuszok stb

Robi71

Ja 10 + 15 millió bónuszok. És a bónuszok kat olyan dolgokhoz kötni , amikr biztosan teljesülnek. Mint például gól után integet a közönségnek (lásd Neymar).

thegod

Na ugye tudod te, csak jól esik negatívoskodni állandóan 🙂

Robi71

Sohasem negatívoskodok. A tények általában kegyetlenebbek, mint én ahogy én beállítom. Hogy nem lehet engem elvarázsolni a semmivel, az tuti.
Lásd pld Dembélé. Anno én voltam az egyetlen aki értetlenkédet a leigazolása kapcsán. Pedig akkor csak azt nem értettem, hogy lehet egy ilyen suhancra ennyit költeni és azt mondani, hogy megoldja Neymar hiányát. Ha igazolunk egy tuti játékost (legalább 5-6 jobb opció is volt) és mellé egy Dembélé-t mint fiatal tehetség max 30-40 millióért…egy szót sem szóltam volna. Azóta bebizonyosodott, hogy nemhogy tévedés volt, hanem egyenesen katasztrófa (koporsószeg) a leigazolása. Most ha végre sikerül megszabadulni tőle meglehet húzni a vonalat és kiszámolni a veszteséget. Minden idők legrosszabb igazolása (remélem Cou nem múlja felül a végén). És akkor nem beszélek azokról az későbbi kétségbeesett, elrontott igazolásokról amiket a hozzánemértő klubvezetés eszközölt a hiba kiküszöbölésére.

thegod

Nézőpont kérdése . “Szerencséd” volt! ám megéri ennyi időt elpocsekolni a szidásukra? Ez neked miért jó? Akkor te vagy a blog józan esze? ” Én voltam az egyetlen” aha oké 🙂

Robi71

Szerencsém volt? Hányszor? Mindig?
….tudod igaz, hogy kinek van mindig szerencséje, nem?
Valójában nem őt szidtam, hanem aki őt idehozta…és nem csak őt. Bárcsak ő lett volna az egyetlen hiba.
Ilyen kártékonyan menedzselni egy klubot öngyilkosság. Ha nem ekkora klubról beszélünk és nem Spanyolországban vagyunk ahol a két óriás (Real és Barca) bármit megtehet, akkor most a Barca másodosztályú csapat vagy akár a megszűnés fenyegetné a világ bármelyik másik bajnokságában. Most egy milliárdos befektetőben reménykedne mindenki,aki megmenti a klubot.

thegod

“Szerencsém volt? Hányszor? Mindig?”

hú bocs de majd szólj ha kissebb az arcod !!!

Robi71

Végig olvasod amit írok, vagy leragadsz az első mondatnál?

thegod

a többit már leírtad ezerszer…

Nagybarcelona

Gerard Romero szerint Adama Traore èrkezik kölcsönbe, több hírforrás megerősítette.
Na rá kíváncsi lennék. Európa legjobban cselező játékosa. Bivalyerős, erős lövésekkel. De a Wolverhamptonban hozott statjai nagyon gyengék.

KJDaniel

+ a fél év kölcsön után vásárlási opciónk is lesz, elvileg egész jó feltételeket sikerült kiharcolnunk, kíváncsian várom Adama hazatérését, ha megtalálná végre a góllövő cipőjét, nem lenne éppenséggel rossz játékos..:)

Robi71

Nézel Wolves meccseket? Mert ha igen, akkor tudnád miért rossz a statja.

Nagybarcelona

Te nézel? Miért? Èn szerintem a City elleni volt az utolsó, amit láttam 1-2 ève, akkor gól, gólpasszt èrt el. Nem is èrtettem mit keres a Wolverhamptonban.

Robi71

Én értettem. 😀 Mi az oka, hogy most szezon közben hajlandóak lennének megválni tőle? …annyi biztos, hogy nem Trincao remek formája. 😀

BarcaForLife

Mi? Mondjad. Szerinted mi? Mert 20 oka lehet. De te mar tudod. Akkor mond. Ne kerdezgess meg lovagolj a szarkazmus lovon

Robi71

A srac erős, gyors, jól cselez….de az utolsó döntése általában rossz. Ezért rossz a statja. Elégedett vagy a válasszal?
Amúgy nem vagyok ellene a leigazolásának. Saját nevelés, spanyol válogatott kerettag. Ha az ára is kedvező, csapjunk bele.

BarcaForLife

Melyik jatekosunknak jo az utolso dontese? Nezzunk ra a lott golokra. Nem fog kilogni….max felfele

Robi71

Pont ez a gond, hiányzik az ilyen játékos. Legalább egy ilyen kellene a kapu előtt. Korábban több ilyen is volt….régi szép idők.

Robi71

Ha érkezik, nem szabad túl sokat elvárni tőle. Ő sem egy megváltó. Sokan ebbe a hibába estek Ferran-nal kapcsolatban is.

Nagybarcelona

Ezért írtam, nem tudom mit tudna hozni. Legalább keveset sérült. Èn úgy gondolom, benne is hatalmas potenciál van. Európa legjobban cselező játékosa, ès egyben az egyik leggyorsabb is. A robbanèkonysága, gyorsulása elképesztő álló helyzetből, gyakran 2 védőt is simán megver. Szerintem ez kell nekünk, mert jelenleg álló focit játszunk. Csak betudja passzolni 5 m-re ha kicselez mindenkit. A passzhatèkonysága ès a döntései nem a legjobbak, de ez fejleszthető. Valamint egy tankkal lehet elcsapni, ès 6 pozícióban bevethető, csatár, 2 szèlső, 2 szárnyvèdő, tkp-s. Most rögtön elcserèlnèm Trincaora. Egyébként akárhány meccset láttam, vagy összefoglalót, jobb szèlsőkènt játszott, pedig jobb lábas (tele leszünk jobb lábas szèlsővel Fati, Depay, Brathwaite ès Ferran, Traore, valamint ha maradna Dembele is), ballal sincs elveszve, ès bivalyerős lövései vannak, valamint saját nevelès ès kevés fizetèst kap állítólag. Nagyon kíváncsi leszek, itt mit fog nyújtani, mert a Wolverhampton nem egy golkepes csapat. Egyébként 2* lehozott 5 gól 10 gólpasszos szezont, ebből igaz egy a másodosztályban. Ha ezt hozná, èn már elègedett lennék.

Nagybarcelona

https://tribuna.com/en/news/fcbarcelona-2022-01-27-done-deal-romano-provides-details-of-adama-traores-move-to-barca/
Romano szerint hivatalos. Üdv újra itthon Adama, remèljük marad hosszútávon, ès eggyel több lesz a saját nevelès. Trincaot remélem beszámolják vagy 20-èrt.
Grimaldo is visszatérhet, az árát Baldèval, Minguezaval vagy Puiggel csökkenthetjük. Nagyon boldog lennék, mèg kellene egy Icardi csatárnak 🙂

Nagybarcelona

Vagy Kessie, Süle ès Haaland -Adama, Araujo ès Depay mellé, ès erőben lenyomjuk mèg a Bayernt is. 😆

Nagybarcelona

https://tribuna.com/en/news/fcbarcelona-2022-01-27-something-weve-had-to-do-reason-why-adama-traore-puts-baby-oil-on-his-arms-before-games-r/
Egy èrdekessèg Traorèról:
Meccsek előtt babaolajjal kenik be Traore karjait, mert többször is kiugrott a karja, amikor belekapaszkodtak a kicselezett, lefutott védők. 🙂

Robi71

Nem sok Wolves meccset néztél, ha ez friss “érdekesség” róla. Évek óta ezt csinálja.
Amúgy ha igaz, 35 millió lesz a kivásárlási ára.

Robi71

A Valencia úgy néz ki Ilaix Moribával pótolja az Atletico Madridba igazoló Daniel Wass-t.

Robi71

És hogyan fogjuk regisztrálni? Úgy néz ki a klubvezetés biztosbak veszi Dembélé távozását.

thegod
Robi71

Adama bruttó 6 milliót keres a Wolves-nál. Azt nem tudtam, hogy ez lazán belefér a jelenlegi bérkeretbe. Ezek szerint vannak rejtett tartalékaink is?

thegod

ne kukacoskodj már!! Vagy messze nem vagy annyira jól informált mint beállítod magad…

thegod

amúgy értő olvasás megy ?
” fizetése pedig olyan alacsony lenne, amit a Barcelona még vállalni tud a LaLiga fizetési szabályait figyelembe véve.”

BarcaForLife

Traore mar idosebb de talan ra lehet birni jo dontesekre mint Vinicius Juniort

Barca79

de akkor minek hozni? Eleg lesz Ferran 55 millaert. Inkabb sporoloni kellene es csak olyat igazolni aki elorelepes. Ez olyan pofozzuk a szart igazolas. Hatha vmi csoda tortenik es fekszik neki a Xavi jatek.

Robi71

Hozzuk, mert…lesérült Fati és Dembélé remélhetőleg távozik….és nem mellesleg saját nevelésű spanyol válogatott kerettag.

Robi71

Xavi folytatja a spanyol válogatott kerettagjainak gyűjtését.

Olympos

Valami készülőben, de még mindig nem az igazi.Jónak tartom a fizetési sapka bevezetését. Az ördög azonban itt is a részletekben lesz.

Én még mindig az egyenlő alapbér bevezetését tartom a legjobbnak. Minden más az eredményektől függene. Előre fixált feltételek (milyen címért, helyezésért mennyi jár magának a csapatnak), a szezon végén pedig az összehozott összjuttatás személyekre történő lebontásáról a szakmai stáb döntene. Hiszen ki tudná a legjobban, hogy kitől milyen elvárások voltak pályán és azon kívül, mint a szakmai stáb.

Igaz, akkor viszont nem lenne szabad az edzőnek külön vacsorázgatni egyes játékosokkal. Pláne nem nyilvánosan.

Zoli1975

comment image

Zoli1975

Ousmane Dembélé a mellékelt twitteres források szerint januárban távozik! 🙂
comment image

Zoli1975

comment image

Maestro10

A Spotify nagyon közel ahhoz, hogy a Barcelona új mezszponzora legyen a következő szezontól. 80 millió eurós éves bevételről szólnak a hírek, ezzel a Barcának lenne a legjövedelmezőbb mezszponzori szerződése a világon (jelenleg a Real-Emirates házasság vezet, évi 70 millió euróval).

Zoli1975

Üdv újra itthon Adama Traoré! 🙂
comment image
Őserő és ez nálunk jelenleg ritkán látható! 🙂

thegod

Ez egy nagyon jó hír 🙂

suba

Akkor tud hasznos lenni, ha Xavi változtat az öncélú labdatartó “filozófián”.

thegod

A Morata ügy egyre bonyolultabb. Ugye ott van dembiék időhúzása vagy a tök tudja mit csinálnak de itt van még ez is :
Edu Aguirre arról számolt be a Mega „El Chiringuito” című műsorában, amelyet Josep Pedrerol mutatott be, hogy „Az Atletico de Madrid nem akarja eladni Álvaro Moratát az FC Barcelonának” .
“Luis Suárez nem folytatja az Atleticóban a következő szezonban, és azt akarják, hogy Morata átvegye tőle a vezetést” – mondta Edu Aguirre a Juventusban és a Barcelona iránt érdeklődő Morata jövőjéről.

Mondjuk közvetlen rivális kb egymással harcolunk a ligában a bl helyért, az ő szempontjukból érthető ha szépen kib@sznak velünk 🙂

KJDaniel

Pedig amennyi szívességet már tettünk értük akarva-akaratlanul, igazán belemehetnének.. mondjuk én örülnék ha nem jönne össze a transzfer.. Aubameyang jobb választás lenne ha már gólerős csatárokat keresgélünk.

Robi71

Nem ismerem az Atleti anyagi helyzetét, de valószínű nem túl rózsás, ha Lajost kénytelenek házon belülről pótolni. Nem véletlen adták kölcsönbe Morata-t. Nem számoltak vele komolyan.

BarcaForLife

Szoval Traore…..a transzfer hallatara izgalomba jon az ember. Gyors, eros…ugy nez ki mint egy bika es ezzel sokszor magara hivta a figyelmet.

A sokak altal hasznalt “,futobolond” jelzo illik ra csak igy mint Dembire. Ezek a jatekosok -ahogy szerintem Dembi is- sokkal eredmenyesebbek lennenek egy Real taktikaba. A mi jatekunk a lassabb de “inteligensebb” jatekosoknak fakszik…Bernardo Silva peldaul. Na de ez nem azt jelenti h nem kellenenek ilyen jatekosok….
DE! Miert nem adunk a repertoarhoz rgy masik taktikat amire meccs kozben tudnank valtani. Peldaul a vedok visszabb huzodnak….es probalunk kontrazni…ahogy Enrique bacsinal ez sukerult is. Meg az ellenfelek is meglepodnenek…..mert most nem igazan. Egy ilyen taktikai vagy sebessegbeli valtast meg ezzel az allomannyal is el lehet sot kell erni…..ennyi penzert az osszes taktikat/formaciot kene tudniuk de legalabb azt hogy hogy kell kontrazni….szoval meglatjuk mi lesz ebbol…..udv Traore

Robi71

Az az izomtömeg ami gyorsá és robbanékonyá teszi hátrány egészmeccses termelésnél, mivel hamarabb besavasodik. Aki látta már játszani tudja, hogy a srác rendszerint elfogy a hajrában. Ezt figyelembe kell venni nála. Vagy kezdeni kell vele, hogy szétzilálja a védőket és teret nyisson a többi támadónak vagy a hajrában bedobni amikor már fáradtak a védők. Gondolom Xavi ezzel tisztában van.

Csbcs

Sosem volt ennyire sematikus és kiismerhető a játékunk, mint jelenleg. A Pep féle filozófiát és játékstílust nem tudja alkalmazni Xavi ilyen gyenge játékos kerettel (értsd mentális , fizikális, technikai készség deficit). Azért buktak meg az elmúlt években idehozott “klasszisaink”, mert aki ide jön annak gyakorlatilag újra meg kell tanulnia a foci alapjait.
Egyszóval változtatni kell a játékrendszeren, ez nem kérdés… Nekem a Rijkard féle taktikai elemek hiányoznak nagyon, a gyors ellenakciók és látványos mélységi passzok a védővonal mögé beinduló csatárnak. Dembi – többek között – azért sem tud(ott) meghatározó játékossá válni nálunk, mert nagyon egyedül volt a lendületes játékával, hiába indult meg szélvészgyorsan a szélen, középen vagy nem érkezett senki, vagy elveszett az egyetlen középcsatár a 6-8 védő szorításában a beadásnál. Amikor pedig elkezd cselezni, 4-5 emberen kell átverekednie magát… ez már Messinek sem sikerült az utolsó éveiben.

Nagybarcelona

Erről írok èvek óta. Rőviden: Rijkaard a holland focit hozta vissza. A Cruyffi focit. Minden Spanyol játékos/edző erre èpít. Èn személyes meglátásom szerint ezt Guardiola kiforgatta, elment a labdabirtoklás felé, nálunk pedig ez elment a CÈLTALAN! (Valverde) labdabirtoklás felé. Enrique stílusa emlékeztet legjobban erre a holland focira, egyenlőre Xavi stílusa pedig Enriquejère. Direktebb a játék, de nincs mèg meg az állomány, ahogy Koemannal sem volt, de nekem ő is felüdülés volt az elődjeihez képest. Adama tèmában, ha nem is lő gólokat ès ad annyi gólpasszt, már az jó, ha leköti a védőket, oda kell rá figyelni, mert mindenkit lefut, vagy kicselez egy az egyben. Persze ehhez kellenek a társak, mert manapság kèt dolog jellemzi a focinkat (egy ideje) valaki ráérősen èpíti a támadást mert ehhez szokott, valaki meg lecselez, elfut, aztán vagy hátra fordul, vagy visszapasszol, mert nincsenek fent a társak.

Nagybarcelona

A Legfelsőbb sportdöntő bíróság meghozta az ítéletet az UEFA ès a La Liga ellen, amiért önkényesen az Európai jogokat figyelmen kívül hagyva Monopol helyzetükben elutasította a Super Liga megalakításának kezdeményezését!!!
🥁 🥁 🥁
5000 Euróra bűntette őket.🤣

Harleydavidson

Ez a büntetés csak néhány üveggolyónak számít annak tükrében, hogy milyen szerződéseket írattak alá azokkal a csapatokkal akik végül is kiléptek a Super Ligából. Röhejes.

Zoli1975

Adama Traoré már Barcelonában. 🙂
comment image

Harleydavidson

Ilyen felsőtesttel focizik ez a gyerek?? Nekem van ilyen karom.:-)……hogy bír ki a srác kilencven percet besavasodás nélkül. Robinak ebben igazat adok. Minden esetre – és ezt gondolom Xaviék is tudják – ezt figyelembe véve a gyorsasága és az energikussága nagyon hasznos lehet a csapat számára, még ha nem is 90 percen keresztül. Mindezt úgy mondom, hogy én nem láttam az Angliai meccseiből semmit, tehát csak arra alapoztam a véleményemet amiket olvastam róla. De dicséretre méltó, hogy ide is futva érkezett mert szanaszét szakadt a nadrágja.:-)

Robi71

Vlahovic Juve 75 millió. Nem semmi erődemonstráció.

???

Miert? ( erődemonstració)

Robi71

…ahhoz képest, hogy a hírek szerint gazdasági problémákkal küzdenek

Robi71

A vége 81,6 millió.

Nagybarcelona

Most kellene azonnal ramenni Dybalára, egy 50 milliós játékosról beszèlünk lejáró szerződèssel, akinek èvek után 2 millió pluszt nem akarnak èvente megadni, erre 75 millióèrt igazolnak csatárt.
Sajnos nekünk Morata lesz ebből.
Amúgy kíváncsi leszek Vlahovicra, írtam, megnéztem az összes Fierentinás gólját, negyede büntetőből, a maradék háromnegyede 10 m-en belülről. Jó példa lesz ez nekünk is, mit tud egy drága csatár csapat nélkül, mert ott nem nagyon lesz, aki kiszolgálja.

Robi71

Dybala-ra kíváncsi leszek…hosszabbít vagy tényleg távozik. Újabban bejelentkezett érte a City (várható volt) és a Pool is.
Vlahovic klasszikus erőcsatár (190 cm)….ha tömik labdákkal meghálálja.

thegod

Torres 55..

Robi71

…de azt nem tudom hány részletbe

Barca79

En ugy tudom 4, nyaron kell az elsot fizetni.

Robi71

Dembélé távozásával kapcsolatban semmi hír…és hétfőn záródik az ablak.

thegod

Most Aubameyangról írnak…de ez is dembiektol függ..

Zoli1975

A Barcelona teljes mértékben kizárta Morata szerződtetését. [rac1] Nagyon helyes! 🙂

Robi71

Lemondtunk, részben mert nem sikerült megegyezni az Atletico-val a vételi feltételekben, részben mert Dembélé távozása a feltétele.
Az is érdekes, hogy Auba érkezésének feltétele…a jó barátja Dembélé távozása. Ez kizárja, hogy csapattársak legyenek a Barca-ban. 🙂

Steve fan

36 óra még és bezár a bazár. Ez a Dembele gyerek még még mindig húzza az időt.Égbekiáltó, felháborító! 5 évig sz@rakodott itt és még mindig sz@vatja a klubot.Érthető,hogy 5 hónappal a szerződése lejárta előtt senki nem akar érte pénzt adni,de azok után amit itt elnéztek neki igazán aláírhatna aztán nyáron 10 misiért mehet ahová akar. Most meg jönne Aubameyang de hát miatta nem fér be az ajtón, pedig a gaboni egy jó golvago volt annó. Hát marad a lelátó,de még a fizetését is vissza tartanám,pereskedjen érte a bíróságon! 5 év múlva megkapja részletekben,a katari vb-t még nézze otthon a tv-n !

Eminusz

Ki gondolta volna a 2017-18-as szezon vegen, miutan a Middlesbrough kiesett a Premier Leaguebol, hogy a tamadosoruk 5 ev mulva a Barcelona tamadosora lesz…. 🙂

Kritizator

????

Robi71

Adama-n kívül én sem tudok másról.

Eminusz

Adama-Braithwaite

Kritizator

Ok

Robi71

Ez nem jó előjel. 🙂

BarcaForLife

Nem 😀

173
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x