Múlt alapján – gólnélküliség kizárva

La Liga 36. forduló

FC Barcelona vs RC Celta Vigo

  • Időpont: 2022. 05. 10. 21:30
  • Helyszín: Barcelona, Camp Nou
  • Vezeti: Miguel Ángel Ortiz Arias
  • VAR: Ricardo De Burgos Bengoetxea

Tv: Spíler2

    A Barcelona eddig 55 alkalommal fogadta bajnokin a Camp Nouban az RC Celta Vigót. A vendégek mindösszesen három alkalommal tudtak győztesen távozni. Igaz, legutóbb pár nap eltéréssel pont egy esztendővel ezelőtt tették meg ezt (2021.05.16. 1-2).

    Ősszel a két csapat Vigóbal érdekes meccset játszott. A vendég Blaugrana képes volt a találkozó második félidejében leadni az első 45 percben megszerzett háromgólos előnyét. Sőt, igazából a hazaiak akár nyerhettek is volna. Az alapján, amit a második félidőben láttunk, a döntetlen a vendégek számára lett „siker”.

    A Celta együttesében olyan ellenfél érkezik vendégségbe, amelyik nem buszozós taktikájáról ismert. Nyílt játékot játszanak. Ezt tették korábban is, ami abból is látszik, hogy a Camp Nouban lejátszott 55 bajnokijuk soha nem végzódött 0-0-ás végeredménnyel. Gólnélküliség kizárva.

    A két csapat jelenlegi vezetőedzője (Xavi – Barcelona illetve Eduardo Germán Coude – Celta) játékosként nem játszottak egymás ellen, mint edzők az őszi döntetlent követően második alkalommal fognak ma egymás ellen meccselni.

    Bajnoki statisztika a Barcelona pályaválasztásával:

  • Mérkőzések: 55 m 41 gy 11 d 3 v 148-45 gk
  • Legnagyobb hazai győzelem: 8-0 (1942.11.08.)
  • Legnagyobb vendéggyőzelem: 0-2 (1941.10.12.)
  • Legtöbb gól egy mérkőzésen: 8 (8-0, 1942.11.08.)
  • 0-0-ás végeredmény: Nem volt.
  • Hazai pályán a leggyakoribb eredmény: 2-0 (9 alkalommal)

    Az utolsó 5, Brcelonában játszott bajnoki végeredménye:

  • 2021.05.16. Barca-Celta 1-2 (Gólszerző: Messi ill. Santi Mina 2)
  • 2019.11.19. Barca-Celta 4-1 (Gólszerző: Messi 3, Busquets ill. Olaza)
  • 2018.12.22. Barca-Celta 2-0 (Gólszerző: Dembélé, Messi)
  • 2017.12.02. Barca-Celta 2-2 (Gólszerző: Messi, Suarez ill. Aspas, Maxi Gomez)
  • 2017.03.04. Barca-Celta 5-0 (Gólszerző: Messi 2, Neymar, Rakitic, Umtiti)

    Az utolsó 5 egymás elleni találkozó végeredménye (mind bajnoki):

  • 2021. 11. 06. Celta-Barca 3-3 (Gólszerző: Aspas 2, Nolito ill. Fati, Busquets, Memphis)
  • 2021.05.16. Barca-Celta 1-2 (Gólszerző: Messi ill. Santi Mina 2)
  • 2020. 10. 01. Celta-Barca 0-3 (Gólszerző: Fati, Sergi Roberto, Olaza öngól)
  • 2020. 06. 27. Celta-Barca 2-2 (Gólszerző: Smolov, Aspas ill. Suarez 2)
  • 2019.11.19. Barca-Celta 4-1 (Gólszerző: Messi 3, Busquets ill. Olaza)

    A találkozót a 37 éves Miguel Ángel Orzis Arias vezeti, aki

  • ebben a szezonban vezet először a spanyol élvonalban (16 mérkőzés, 5 büntető, 7 píros lap, 76 sárga lap),
  • a Barcának még nem vezetett mérkőzést,
  • a Celta Vigónak egy találkozón dirigált (2022.03.06. Celta-Mallorca),
  • ezen a találkozón adott egy-egy 11-est mindkét csapatnak,
  • ezen a találkozón mindkét csapatból idő előtt küldött le egy-egy játékost.

    A Barca két 2-1-es győzelmet követően várja a bajnokság utolsó három fordulóját, ahol a Celta Vigót és Villarealt fogadja, a Getaféhoz pedig utazik. A három ellenfélből az első kettő játszani is szeret és akar, azaz hasonló a játékuk, mint a Betisé volt. A kérdés csupán az, hogy egy kiegyenlített találkozó ismét a Barca javára billen, avagy sem. A Getafe pedig mindig kellemetlen ellenfél volt. Papíron mindegyik ellenfél verhető. Feladat, mindezt a pályán is érvényesíteni. Kell a második hely!

    Ami a keretet illeti: a sérültek (betegek) közül Ter Stegen az aki visszatér. Busquets eltiltása miatt Xavinak csupán három játékosa maradt a középpályára. Emiatt két játékost felhivott a B-csapatból. Eljött Puig ideje? Vagy más rendszert választ? Esetleg Alvest viszi egy sorral előrébb?

A játékosok közül Albának, Ericnek és F. de Jongnak kell óvatosnak lenni, újabb sárga esetén nem állhatnának Xavi rendelkezésére a következő, Getafe elleni idegenbeli bajnokin.

   Xavi játékosként 17 alkalommal játszott a Celta ellen. Ezeken a Barca 6 alkalommal nyert, ötször remizett és hatszor kikapott. Ezeken a találkozókon Xavi gólt nem szerzett. Vezetőedzőként a tavaly novemberi után a mostani lesz a második alkalom, amikor a kispadról irányítja a Barcát a égszínkék-fehérek ellen.

    A Barca a szezonban 17 bajnokit játszott hazai pályán. Tízenegyszer nyert, két alkalommal remizett, négyszer pedig vereséget szenvedett. A Barca szombat este a Real Betis otthonában nyert. Az utolsó 5 mérkőzésének végeredménye (mind bajnoki):

  • 2022.05.07. Betis-Barca 1-2 (Gólszerző: Fati, Alba)
  • 2022.05.01. BarcaMallorca 2-1 (Gólszerző: Memphis, Busquets)
  • 2022.04.24. Barca-Rayo Vallecano 0-1
  • 2022.04.21. Real Sociedad-Barca 0-1 (Gólszerző: Aubameyang)
  • 2022.04.18. Barca-Cádiz 0-1

    A Barcelona hiányzói:

  • Dest, Nico, Pedri, Piqué, Roberto (sérülés)
  • Busquets (eltíltás)
  • Wague (nem lett nevezve a bajnokságba)

    A Barcelona kerete:

  • Kapusok: Neto, Tenas, Ter Stegen
  • Hátvédek: Alba, Alves, Araújo, Eric, Lenglet, Mingueza, Umtiti
  • Középpályások: F. de Jong, Gavi, Puig, Álvaro Sanz, Jandro Orellana
  • Támadók: Adama, Aubameyang, Braithwaite, Dembélé, Fati, Ferran, L. de Jong, Memphis

    A Barcelona várható kezdője:

  • Ter Stegen
  • Araújo-Eric-Lenglet-Alba
  • Alves-F. de Jong-Gavi
  • Dembélé-Aubameyang-Memphis

    A vendég Real Club Celta de Vigo idei teljesítményére a tabellán elfoglalt helyük a magyarázat. Közepes teljesítmény, ennek megfelelő eredmények. Olyanok voltak, akiknek sem előre nem volt esélyük (nemzetközi szereplést elérő helyre befutni), sem hátra nem kellett igazán figyelniük (kiesés elől való menekülés). Az élbolyhoz való tartozást már a szezon kezedetekor elveszítették, az első 5 mérkőzésen megszerezhető 15 pontból csupán egyet gyüjtöttek be.

    A galiciaiak meglepetéseket sem tudnak igazán felmutatni az idényben (hacsak a Barca elleni őszi feltámadást ide nem vesszük), azaz az első négy egyikét sem tudták legyőzni. A hátralévő ellenfeleiket nézve erre már csak ma van esélyük. Ehhez két tényező adhat esélyt, egyrészt mégis csak a Barca az ellenfél, másrészt eredménykényszer nélkül kell játszaniuk. Utóbbi, azaz hogy a semmi közepén vannak a tabellán, viszont akár motiválatlanságot is okozhat. Bízom a jobbik arcukban, mert akkor egy élvezetes mérkőzésnek lehetünk késő este szemtanúi.

    A Celta 47 éves argentin vezetőedzője (Eduardo Germán Coude) játékosként a 2022-2003-as idényben 14 találkozón játszott a Celta színeiben. A galiciaik vezetőedzőkénti irányítását 2020.11.12.-én vette át. Azóta a Barca ellen kettő alkalommal küldte pályára a vigóiakat. Mérlege: egy-egy győzelem és döntetlen.

    A Celta az idei szezonban idegenben 17 bajnokit játszott. Ötször nyert, 6-6 alkalommal döntetlent játszott, illetve kikapott. Legutóbb hazai pályán 4-0 arányban nyertek az Alaves ellen. Az utolsó 5 mérkőzésük végeredménye (mind bajnoki):

  • 2022.05.07. Celta-Alaves 4-0 (Gólszerző: Aspas 2, Galhardo, Navarró öngól)
  • 2022.05.01. Granada-Celta 1-1 (Gólszerző: Puertas)
  • 2022.04.20. Celta-Getafe 0-2
  • 2022.04.17. Bilbao-Celta 0-2 (Gólszerző: Aspas, Beltrán)
  • 2022.04.10. Espanyol-Celta 1-0

    A Celta hiányzói:

  • Hugo Mallo, Nolito (sérült), Santi Mina (eltíltás)

    A Celta kerete:

  • Kapusok: Blanco, Carrillo, Dituro
  • Hátvédek: Aidoo, Araújo,Fontán, Galán, Murillo, Kevin Vázquez
  • Középpályások: Beltrán, Denis Suarez, Gabri Veiga, Tapia
  • Támadók: Aspas, Brais Mendéz, Cervi, Galhardo, Pineda, Solari

    A Celta várható kezdője:

  • Dituro
  • Vázquez-Araújo-Aidoo-Galán
  • Mendez-Tapia-Cervi
  • Beltrán
  • Aspas-Galhardo

Streamek:

4.2 6 votes
Article Rating
Subscribe
Visszajelzés
guest
96 hozzászólás
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments
Nagybarcelona

Ránk nem jellemző módon idén már 10 gólt szereztünk fejjel. Ez 2022-ben a legtöbb Európában a vonatkozó statisztikában. Kíváncsi lennèk, hogy ez is bekerül e a repertoárunkba, vagy…

Robi71

Nem. Nekünk nem ilyen jellegű támadóink van. Gyanítóm ezeknek nagy része utolsó perces Luuk-re beivelt fejezetből jött. Esetleg szögletek, Pique Araujo…

Gerobarcaa

Csak nekem tűnt fel amúgy,hogy Fatira szemmel láthatóan pakoltak némi izmot?Figyeltem direkt a mozgását,nem tűnik a sebessége lassabban,mint volt ami jó előjel.

Robi71

Közben a Villa megtette az első ajánlatát Coutinho-ért. 15 millió.

Robi71

Mi legalább 20-at szeretnénk. Sejtettem, hogy sok lesz a 40 milliós kivásárlási ár és megegyetnek valahol a felénél.

Robi71

Mbappé a tegnap Madridban járt.
A korábbi hírek szerint 2 évvel meghosszabbította PSG-vel a szerződését. 😀
Ameddig nem hivatalos minden lehetséges és ennek a fordítottja is.

Robi71

Marc Roca lehet Busi alternatívája.
Mané váltana a nyáron, a Barca és a Bayern érdeklődik.

Nagybarcelona

Állítólag felajánlotta az Arsenal nekünk Bellerint 10 millióèrt. Betisben játszott idén kölcsönben, a whoscored èrtèkelèse alapján jól.
2023-ban jár le a szerződése, ahogy Grimaldonak is, akit szintèn 10 körül hoztak szóba velünk. Azért komoly lenne 2 27 èves saját nevelésű játékosunk visszatérèse. Èn megnézném őket nálunk, főleg ennyiért, mondjuk Dest árán.

Gerobarcaa

Grimaldo 46 meccs 6gol 9golpassz 4020 játék perc
Bellerin 31 meccs 0 gól 5 gólpassz 2472 jatekperc
Bellerin nem volna előre lépés,ellenben lehet elfogult vagyok de Grimaldo akár Albat is tudná helyettesíteni.
Nálam a következő érkezők lennének .
Pena vissza,Grimaldo bal szél,Bremer középre Christensenben semmit nem látok,főleg nem 6millás fizuért.kvk Roca Kessie de csak az egyik,egyszerre a kettő felesleges,ha csak nem állunk át 4-2-3-1re ami adná magát.
És ha megy Dembouz jönne Raphina,vagy Antony az ajaxbol.

És át állnék 4-2-3-1re.

Stegen Alba/Grimaldo-Pique/Bremer-Araujo/ha más nem Lenglet,de akkor inkább Crhistensen,vagy Romagnoli-Dest/Alves
Busi/Kessie-Dejong/Nico
Depay/Fati-Pedri/Gavi-Antony/Raphinabol valaki/Torres
Auba/De goat Jong de itt tud játszani Fati és Depay is.Balde,Judgla és Ez Abde akiket még a Bből felhoznek főleg Judgla aki termelte a gólokat,és a felnőtteknél is jól mozgott.Azpi meg jöhetne jobb bekknek és szerintem ez egy nem rossz csapat lenne amiben a kiöregedők meg egy utolsót villanhatnának,hogy következő szezonban pótolják őket.

Robi71

Arra jó lenne, hogy megszorongassuk a Rea-t (előzni nem hiszem) és kijutni a BL csoportból. Elsőre nem lenne rossz. Leigazolni Grimaldo-t, Bremer-t és Antony-t a nyáron lehetetlen. Ez kb 100 millió és akkor beszorítani őket a fizetési keretetbe nem is beszéltem.
Chistiensen, Azpilicueta, Kessie és Raphinha (ha megy Dembélé) éppen elég nagy feladat lenne.

Gerobarcaa

Ericet kihagytam,így tényleg nem látnám értelmét Christensennek,főleg ha jön Azpilicueta aki kg és szélső védőt is tud játszani.A legpotolhatatlanabb játékosunk pedig Busi,meg csak nincs is hasonló típusú játékos sem .Nélküle majd el kell felejteni a jelenlegi játékunkat.

Robi71

Ha már nem lesz Busi szerkezetet is kell váltani. A mélységi irányító poszt (5-ös) kihalóban van….ahogy a támadás irányító (10-es) is. Kihalóban általában a játékintelligencia

Robi71

Azpilicueta nagy kedvencem….duplatüdejű, a szorgalom mintaképe. De sokat kopott már a gyorsasága…szélen már lassú, belső védőnek pedig alacsony. De mivel mindkét szélen bevethető hasznos igazolás lenne.
Szerintem kell belső védő….jól jönne Christiensen is.

Eminusz

A Barcelona nem terhet el a 4-3-3-tol! Koeman meg merte lepni, es hiaba ment jol a csapatnak, ra lett szolva, hogy azonnal alljon vissza! Szoval ez nem opcio. 🙂

Robi71

Jól ment a csapat?….lehet, hogy csal az emlékezetem.

Eminusz

Akkor emlekeztetlek: 2020 oszen atallt 3 vedore, es elkezdodott egy 14 meccsig tarto jo sorozat.

Robi71

És a 14 meccses jó sorozat után utasítás kapott, hogy azonnal álljon vissza 433-ra?
Akkor ezt a derék jó embert a vezetőség buktatta meg?

1975@gmail.com

Nincs mese, hazai pályán játszunk, remélem a srácok kipihenték a Betis elleni idegenbeli meccs fáradalmait és bízom benne, hogy sérülés és kapott gól nélkül lehozzuk a mai meccset! Força Barça!
comment image

Last edited 7 napja by 1975@gmail.com
Robi71

Akkor mit mondjon a Pool, amelyik a Barca “segítségével” lett világverő csapat?…vagy a Dortmund amelyiknek nagyjából két átigazolási szezonját “szponzorálta”….vagy az Atletico (Griezmann = Felix + Suarez + tavalyi bajnoki cím)?
Azt hiszem ez a legkevesebb (Haaland = Ferran + 20 millió….ha nem számítjuk bele az aláírási pénzt és az ügynöki jutalékot). Haaland kivásárlási árát (nem volt véletlen) több klub is megengedhette volna….de gyanítom a Pep-el való együttműködés döntő érvnek bizonyult.

Robi71

Xavi: “Ha Erling Haaland a Manchester City együtteséhez szerződik, akkor az az anyagiak miatt fog megtörténni.”…hm, nem gondolom, hogy a második opció a Barca lett volna.

Robi71

Xavi: “Ha Erling Haaland a Manchester City együtteséhez szerződik, akkor az az anyagiak miatt fog megtörténni.”…hm, nem gondolom, hogy a második opció a Barca lett volna

Robi71

Xavi: “Ha Erling Haaland a Manchester City együtteséhez szerződik, akkor az az anyagiak miatt fog megtörténni.”…hm, nem gondolom, hogy a második opció a Barca lett volna

KJDaniel

Nekünk, főleg a jelenlegi helyzetünkben nem is szabadott volna Haalandért versenybe szállni szerény véleményem szerint.

Ha még mindig Bartomeu az elnök most azt jelentenék be, hogy Haaland az FC Barcelona játékosa lett, de nekünk most okosan kell bánnunk a pénzzel, építkeznünk kell.

Erősítések szükségesek szinte minden csapat részben és Alemany-ék egyelőre jó munkát végeznek, folytatni kell ezt az utat és valahogy megszerezni őket:
Christensen, Kessié, Azpi, egy bal hátvéd, Raphinha..

Sándor62

Szerintem nem is voltunk versenyben Haalandért. Laportáék a médián keresztül csak elhitették, a Barca is ott van a piacon. A második vonalban, ahol nem kell fizetni. Maximum részletre, mint Torresért. Mindez még mindig az 1:4-es büntetés árnyékában. Az igazolásokkal meg még várjunk. A januárban érkezettek is az elején tündököltek, aztán ahogyan az ellenfelek kiismerték a szerepüket a csapatban, fel is készültek belőlük. Talán Alves az, aki stabil. De Ő meg 40, nem a jövő embere.

KJDaniel

Hivatalos kezdő:
ter Stegen
Alves – Araujo – Garcia – Alba
Gavi – De Jong
Dembélé – Auba – Depay – Ferran

Xavi szerintem úgy volt, hogy nincs elég középpályás? Legyen akkor 4 támadó:)

Buli78

Eddig nagyon impotens a játékunk

Buli78

Ferran, 55 millió, nevetséges 🤣🤣

Buli78

Ferran helyett jöhet Fati!

Buli78

Mi van, csak én nézem a meccset? 😄

kritizator

Én is néztem, de közben nem nyomogatom. Tényleg ezt hogyan csináljátok? A Tot el Camp-on is 1000 karakteres litániákat gépelnek be meccs közben. Akkor hogyan nézik a meccset?

Buli78

Te fél perc alatt lehet beírni ezeket a hsz-sokat, de kötekedj csak

kritizator

fél perc alatt 1000 karakter (jó legyen csak 500)?

Buli78

Én az enyémekről beszélek!!!

KJDaniel

Depay 12 gólos eddig, Aubameyang 10!
Mindkettő elképesztő szám, tekintve, hogy Memphis milyen támadó társakkal kellett, hogy játsszon szezon elején, Auba pedig egyértelmű, néhány hónapja van itt és szórja a gólokat.
Remélem mindketten ugyanígy folytatják jövőre is.

Nagybarcelona

Tegnap feltettem egy kérdést. 10 gól 2022-ben fejjel. A legtöbb Európában. Ebből a 188 cm-es Auba vállalt 3-at. Remélem nem hozunk Olmot ès Moratát, mert ők beleillenek a tiki takába, aztán nehogy az eredményesség rovására menjen. Èn meg vagyok elégedve jelenleg a támadóinkkal, a jelenlegi szintünkön. Az lenne a fontos, hogy együtt tartsuk őket. Jelenleg ez a legolcsóbb megoldás, ès lehet erősíteni a hiányposztokat.
A számok, zárójelben a cserekènti szereplései
Depay 19(7) 12 gól 2 gólpassz
Dembele 15(5) 1 gól 14 gólpassz
Auba 11(4) 11 gól
Nálam ez a kezdő maradhatna is, szerintem még tudnának is fejlődni, összeszokni.
(Depay a VB selejtezőkön 10 meccs 12 gól 6 gólpassz, Auba csak most jött, nem fiatal, de igazi golvago, Dembele meg Dembele 🙂 az örök ígéret)
Nálam maradna Luuk is, mert az egy milliós fizetését bőven megszolgálja, kérdés mennyit kérne a Sevilla (TM 4 millió) èrte
Luuk 6(14) 6 gól
Ès akkor ott van még Ferran ès Fati, akik mèg fiatalok, reméljük fejlődnek, ès egészségesek maradnak.
Raphinha mondjuk 25 millióèrt kihagyhatatlan lenne.

Robi71

Azon a szinten, ahol most vagyunk ez a támadószekció megfelel. Ha majd lesz pénz és bérkeret akkor majd léphetünk előre is.

Nagybarcelona

Szerintem így is meg kell kötni a CVC-t. Laportának arculcsapas volt az új, negatív limit. Csökkent a bèrtömeg, felébe, negyedébe okosan beillesztettèk az èrkezőket, erre -144 millióra csökkent a limit. Ezt már Tebas sem tudná kimagyarázni. Christensen szerintem erősítés, jó èrtèkelèseket kapott Whoscoredon is, egész èvben, utolsó pár meccse gázos. Kessiere nagy szükség van. Jó lenne egy bh, jh, ès egy minőségi kh, aki reálisan a 2023-ban lejáró szerződèsű Koulibaly. Dembele H megy, Raphinha a helyére. Ès akkor a távozókról nem is beszéltem. Griezmann biztosan marad az Atletiben, 50% fölött szerepelt a meccseken, jövőre fizetnek, Coutinho állítólag megy, ha 20, az is több, mint a semmi. Torre nem tudom mit tud nyújtani, jó lenne egy Tkp-s . Múltkor írtam Calhanogluról, mennyire vártam nyáron ingyen, 7 gól 12 golpassz az Interben. Tudom, hogy nem így működik, de ha ezeket a számokat nálunk èrte volna el tkp-kènt…
Hosszú nyár elé nèzünk.

Nagybarcelona

Ha még lesz a CVC 40 mehet belőle igazolásokra + amennyit kapunk játékosokból
Christensen
Kessie ingyen
Torre 5 millió
Alonso/Grimaldo max 20
Azpili/Bellerint max 20
Koulibaly max 40
Raphinat akarjuk 25-èrt ha kiesik a Leeds
Ha lesz CVC, ez reális is lehet. Ha nem, Christensent ès Kessiet se tudjuk regisztrálni.

Robi71

Pontosan. Lehet hogy már megelőlegeztük a CVC-t?

Nagybarcelona

Szerintem igen. Vagy valami bevételi forrást. A CVC 270 millió + Barca Audios felének eladása 100 millióról írtak a Spotify mellett, amit nem tudom hogy èrtelmez a La Liga.

JasoN

Bal szélre Gayá nekem szimpatikusabb lenne. Aztán nem tudom menyivel lenne drágább.

Az ő szerződése is lejár 2023-ban. A Valencia nem nagyon szokott ellenkezni, ha igazolni akarunk tőle, illetve Braithwaite-t meg kinézték maguknak ráadásul.

Vele lehetne csökkenteni is az árat + egyben túl is adnánk egy felesleges játékoson.

Még jól rájuktukmálni valakit, mondjuk Minguezát. Azt tiszta haszon lenne. 🙂

Robi71

Okosan kell gazdálkodni. A szurkolóknak pedig elfogadni, hogy (egyelőre) nem rúgunk labdába az átigazolási piacon.
Ha megvan Christiensen és Kessie, akkor miért nem jelentjük be? …mert nem tudjuk regisztrálni őket? …akkor pedig milyen garanciát kapott a két játékos, hogy nyáron regiisztrálva lesznek? Így hogyan tovább az igazolásokkal? Raphinha-ról már nem us beszélek. 25 millió ha a Leeds kiesik, ha nem akkor 40.

KJDaniel

Hihetetlen mennyire érzi egymást Auba & Dembi.

Robi71

Rüdiger 4 éves szerződést írt alá a Real-al.

KJDaniel

Nagyon remélem, hogy nincs komolyabb baja Araujo-nak..

KJDaniel

A Getafe ellen nem tudom milyen védelem fog kiállni.
Garcia, Alba, De Jong eltiltás, Piqué, Araujo, Dest és Roberto sérülés miatt nem lesz bevethető.

JasoN

Ezekszerint megmutathatja magát a Mingueza-Lenglet-Umtiti-Balde verhetetlen védőnégyes is végre. 🙂

1975@gmail.com

Még egy meccsel közelebb az ezüsthöz. 3 gól, 3 pont! Visça El Barça!!!
comment image

Robi71

Haaland hivatalosan 60 millióba került.

Robi71

Haaland 22 milliót fog keresni a City-ben. Nem is olyan egetrengető. Rüdiger 18-at a Real-ban.

Robi71

Természetesen a Haaland-é nettó, a Rüdiger-é bruttó. 😀

Buli78

Mi 55-t adtunk egy Ferranért, mekkora különbség, gyakorlatilag megvettük a norvégot a Citynek

Robi71

Nyilván ehhez a 60 millióhoz hozzájön az aláírási pénz és az ügynöki jutalmat, ami így nagyjából 100 millió. A másik kérdés a játékos fizetési igénye, ami nagyjából évi 45 millió bruttó…ezt biztosan nem tudtuk volna állni. A harmadik a játékos elképzelése a sportprojekttel kapcsolatban….

békétavilágnak

elméletileg sem…

Robi71

Adeyemi 38+3 millióért kerül a Dortmund-hoz.

1975@gmail.com

Ousmane Dembélé 13 gólpasszt osztott ki és vezeti a listát! 🙂
comment image

1975@gmail.com

Ronald Araújo rendben van, ma ki is engedték a kórházból! 🙂
comment image
A felépülés folyamata fogja eldönteni, hogy rendelkezésre állhat-e az utolsó két fordulóra.

fcbp10
Nagy Péter

Sztem jó üzlet lenne egy mára már kiegészítő emberért 70-80 misi.
Bírom a srácot de egyszerűen nálunk nem tudja kihozni magából azt a játékot amit az ajaxban mutatott és amiért leigazoltuk.

Robi71

Ha igaz, akkor gyanítom Ten Hag kérésére érkezik. Eközben be kell azt is látni, hogy pénzre van szükségünk és ezt nem a féltucat piacképtelen játékosainkból fogjuk beszedni.

JasoN

Na meg a fizetése óriási…
Mondjuk én keserű szájízzel engedném el, de hát ha muszály.
Csak jól igazoljunk helyette, nehogy Roberto legyen 🙂

kritizator

sajnos, muszáj

SEL

Én nem mondok semmit a konkrét igazolásokra, főleg nem, ha még csak nem is hivatalos. Mindenesetre megnézném, hogy ha mi nem vagyunk tényezők 2-3 évig (mostantól számítva), akkor ki állítja meg (bajnokságban) a Realt. Persze, majd a Sevilla, meg hasonlók mi xddd? Adja az Isten, hogy ne alakuljon ki egy második Bundesliga

kritizator
  1. Kiállította meg a Reált az elmúlt nyocvan évben?
  2. Ki állította meg a Barcat az elmúlt kb. 15 évben? (szinte senki)
  3. Kialakult ezalatt egy második Bundesliga?
Robi71

A két klub közötti különbség csak nőhet az elkövetkező években. Real dominancia várható. Ezt csak mérsékelni lehet okos stratégiával, de kiegyenlíteni nem.

SEL

Ha már nagy csapatok sikerességi és kudarci analógiáit vesszük, na erősen gyanítom, hogy mi nemhogy nem a Real konkurense, hanem az új Depor leszünk.

SEL

Minden rajtunk áll vagy bukik, hisz látjuk, hogy habár vannak ígéretes mozzanatok, az Atléti, a Valencia vagy a Bilbao jelenleg nem tud megküzdeni a Reallal, ha nem csak egy meccsről van szó, hanem a bajnoki versenyfutásról.

KJDaniel

De Jongot eladjuk a Man Unitednek 70-80 millióért…

Ennyit ér akkor Xavi szava a vezetőségnek, minden nyilatkozatában elmondta, hogy érinthetetlennek tartja a hollandot és szeretné, hogy maradjon.

Miért a jövő egyik alapemberéből kell pénzt csinálni? Ki lesz helyette?
Gavi nagyon nem az a szint, mint ő vagy Pedri..

Nagy Péter

Nem az a szint mint Gavi?Végülis igazad van már jobb Gavi legalábbis mióta Xavi itt van ez biztos.
Egyszerűen hiába rakja bárhova Xavi nem tud jó teljesítményt hozni,néha vannak jó meccsei,de folyamatosan nem tudja hozni azt a szintet amiért fizettünk érte 75 misit plusz évente adunk neki 14 misit .
Az utóbbi időben már sokszor csak csere volt vagy ő volt az első akit lecseréltek..Most hogy Pedri lesérült nyílván játszik de nem tudja vezéré kinőni magát.
A helyettese egyértelműen Gavi,
A középpálya vélhetően Busi Gavi Pedri lesz, Busi és Gavi cseréje Kessie és Nico lesz
Pedri meg csapágyasra lesz járatva, gondolom az ő cseréje lenne majd a fiatal srác aki a nyáron jön.
Számomra De Jong-gal kapcsolatban azt nem értettem soha hogy még Koeman se rakta vissza védekező középpályásnak ami az Ajaxban volt,vmi oka csak van neki.
Meglátjuk Ten Hag visszarakja-e majd az eredeti helyére.gyanítom igen mert a Man Utd-nek pont a középpályás védekezéssel van a legnagyobb baja hogy átrohannak rajta mint kés a vajon.
A 70-80 misi nagyon jó deal lenne.

Robi71

De Jong 86 millióba került. Kíváncsi leszek mennyiért megy…ha megy.

Robi71

Ilyen nincs, hogy “érinthetetlen “. Minden eladó, csak megvan az ára”. 😀

Nagybarcelona

Úgy írom, hogy De Jong, ès úgy általában a hollandok nagy kedvencem. De Jong sajnos nem tudta kinőni eddig, ès úgy néz ki sosem, annak az irányító vezérnek, aminek szánták. Gavi 17 èvesen 2 gól 6 gólpassz, De Jong 3 gól 3 gólpassz. Mèg ami ellene szól, hogy elvileg a legjobban kereső játékosok között van 14-17 millióval. 70-80 millió szép összeg èrte, ha beforgatjuk új játékosokba. Xavi is hiába nyilatkozta, hogy èrinthetetlen, mindig őt cserélte le, írtam erről többször. Sajnos Xavi előnyben részesíti a spanyol honfitársait. Rá tartozik, kivel kèpzeli el, a Barca jövőjét, szerintem nem Frenkievel. Az utóbbi meccseken vissza is esett a teljesítménye, gondolom ez már az eladásának szólt. Nem tudom megmondani, hogy mennyire voltak vele tisztességesek, de most már ez van. A vezetőség végleges keretet szeretne július 1-ig.
Elvileg Frenkie árából több kijönne a 2023-ban lejáró szerződèsű
Soler
Fábián Ruiz
Koulibaly
Játékosok, akikkel szerintem csapat szintén erősödnènk

Nagybarcelona

-Állítólag a Chelsea Destet ès Netot kéri Azpilicuètaèrt ès Alonsóért.
-Fabrizio Romano szerint Coutinho az Aston Villa játékosa 20 millióèrt
Ha ez mind igaz, (megbízható források)pár hèten belül lesz
Azpilicueta
Alonso
Kessie
Christensen
Ès 100 milliónk.

kritizator

“Ès 100 milliónk.” Nem lesz. Meg van már annak a helye.

Nagybarcelona

Óriási butaság lenne ezt nem beforgatni a keret erősítésébe. Nagyobb lenne a kiesés a BL hely elmaradásával, mint a játékos utáni bevètel. Most veszünk fel 1,5 milliárdot stadionra 🙂

Nagy Péter

Destért és Netoért ajándék lenne Azpi és Alonso. Hol kell aláírni?
Coutinhoért bmennyi pénz is csak kármentés de jobb hogy nem itt rontja tovább a levegőt.
Láttam jó pár villa meccset mióta ott van,hozz egy közepesnél kicsit jobb szintet de nem topcsapat szinten van.
Neki tökéletes egy középcsapatos villa ahol nincs nyomás rajta.Jó lenne azért a 30 misi érte ha már úgy is 40 a kivásárlási ára,de a legfontosabb hogy ezek a pénzhajhászok menjenek el.
Nem tudom hogyha bejönne ez a 100 misi maradna e az 1-4 -es szabály de sajnos gyanús hogy olyan rossz helyzetben van a klub hogy ez sem segítene megoldani a helyzetet.

Nagybarcelona

Tebas szerint vissza kell szereznünk a tavaly elvesztett 480 milliót, szóval egyedül szerintem nem.
-CVC 270
-BA 100
-Jatekosok 100
Ès a Spotify szerződés együtt már elég.
Az első kettő elvileg élő van kèszítve.
Coutinhoèrt ez is több, mint a semmi, 2023-ig van szerződése. Ha a Napoli/Valencia pénzt akar látni, nekik is lejjebb kell adniuk.

Nagy Péter

Az a baj hogy az CVC is még mindig “gyenge” üzlet ahhoz képest hogy nőnek a televíziós közvetítési jogok értéke.
Értem hogy hajszál van a levesbe de akkor is..
A másik gond hogy ha még meg is szerezzük a 480 misit még attól szűk marad a költségvetési keret.
Én pl Adeyemit sajnálom 38 misiért vállalható lett volna,jobban mint Ferran.
Engem Eto’o-ra emlékeztet. Persze értem hogy most próbáljuk vegyíteni a tiki takát a liverpooli rengeteg beíveléssel és ezért egy magasabb jól fejelő kell de Auba cseréjének tökéletes lehetett volna.
De ez Ferran érkezésével eldőlt hogy komoly név nem jön.

A probléma az hogy nem csak mi akarjuk a Napolis Valenciás játékosokat hanem tőke erősebb csapatok is.
Mi sztem jelenleg egy Wolverhamptonnal nem tudnánk a licitet tartani..
A napolis védőnek lassan pályafutása az utolsó szakaszába lép ilyenkor már még jobban a fizetést nézi…
Egy jobb hátvédet kellene keresni sürgősen.
Az hogy Dani Alves 39 évesen is jobb mint Roberto és Dest jól mutatja hogy mekorra baj van jobboson…

Nagybarcelona

-Nem jó a CVC, írtam, nem sok lehetőség van, Tebas kb. zsarolja a Barcát. Ha nincs bevétel, èvekig mehet az 1 a 4-hez, nagyobb veszteség ha tartósan lemaradunk a BL-ről, itt sok mindent kell kalkulálni, mint pl. marketing csökkenés, stadion bevètele stb.
-Adeyeminek èn is örültem volna, írtam Barca szurkoló, a Dortmundot választotta, nyílt titok volt régóta, hazatér NO-ba. Ferran derült ègből èrkezett, gondolom Xavi kérésére
-Xavi pár ève nyilatkozta, Auba nem illik a Barca játékába, ezért gondolom nem rajta múlt az idehozatala, kihagyhatatlan ajánlat volt. Ezért is leszek kíváncsi, hogy az ívelgetes el fog e maradni jövőre, ami idén eredményes volt, ès marad e a töketlen taka hozzá
-Versenghet èrte bármilyen csapat, ha minket választ, azért magasabban jegyzett a csapat, mint a Wolverhampton egyelőre 🙂
-Koulibaly 31 èves, lehet benne még sok jó èv, kérdés ő mit akar, illetve a Napoli is, akár csak Fabiannak, most pénzt, vagy bukni sok tíz milliót Ugyanez vonatkozik a csőd szèlèn álló Valenciára
-Jhv-re nagy szükség van, Mazraoui hivatalosan a Bayern ingyen, 10 milliós fizetèssel. Nálam jöhetne Bellerint vagy Azpilicueta akár Alves is maradhat jövőre cserélnek, ès szerződéseik a lejáró szerződèsű Azpilit/Bellerint 2023-ban

Nagy Péter

Sztem a top4 ezzel a csapattal is meglenne simán ahhoz nem kell CVC megállapodás hogy Bl-be jussunk.

A stadion meg megtelik ha jó focit játszik a csapat ahogy ez látszott az El meccseken is hogy amikor ment a csapat szekere kimentek a nézők egy sima Galata ellen is.Ha rossz focit tolunk akkor a legnagyobb meccseken sincs teltház.
Az hogy xavi vagy bmely edző mikor mit mond sztem nem kell nagy jelentőséget tulajdonítani főleg ha évekkel korábban mondta hiszen folyamatosan változik a foci.
Ez kb olyan mint h Puigot is dícséri mindig hogy jól nyomja edzéseken meg ha beszáll mint most hétvégén nagyon elégedett vele , közben meg rég kidobná már a keretből..
Amit eddig látunk Xavitól továbbra is azt tudom mondani hogy próbálja keverni a tiki takát és a liverpoolos ívelgetést szélről.
A Wolves arra példa hogy egy angol középcsapatnak több a lovéja tehát aki nagyobb fizetést akar kapni az nem hozzánk jön.
Ferran tuti Pep miatt jött ő ajánlhatta hogy tud rajtunk segíteni..sztem felesleges volt mert már itt volt egy Fati(igaz sokat sérült) Depay aki bal oldalon tud jól játszani és még Dembi is ott játszott amíg Messi el nem ment.
Sztem a Soler gyerek lehet sanszosabb minthogy csőd közelben van a Valencia és így országot se kell váltania ami sztem spanyoloknál nem elhanyagolható tényező.
Azpi jó de ő is csak tűzoltás nem vérbeli jobb védő univerzális mert khv is. Az meg bónusz hogy baszk, azok mindig szívosak kicsit olyanok mint a horvátok.

Nagybarcelona

A Bild szerint Haaland szerződésébe bekerült egy kiskapu. 2024-ben 150 millió a kivásárlási ára. A Citynèl állítólag tudják, melyik csapatra vonatkozik. Ferran után 10* 15 milliós részletekben? 🤣

Robi71

Ez érdekes, kíváncsi vagyok, hogy tényleg így van.

Robi71

Nem akarok (megint 🙂 ) ünneprontó lenni, de ha ez igaz, akkor két év múlva Benzema helyére érkezhet Haaland.

Nagybarcelona

A Leeds a vereségével a kiesés szélén. A gólkülönbségük is gyatra. Raphinha rá haragszanak, mert fejben már máshol jár. Sajnálom a Leedset, mert nagyon szimpatikus csapat, de Raphinha ajándék lenne 25 millióèrt.

kritizator

csak aztán nehogy itt is máshol járjon az agya, ld. Cou

Nagybarcelona

-Sevilla X-elt, Atletico nyert. Előbbi 6, utóbbi 5 pontra. Minimum harmadikak vagyunk. (Egymás elleni jobb a Sevillanal) Kérdés az egy pont elég enekünk a 2. helyhez a 2-0 ès 4-2 után az Atleti ellen (egymás elleni eredmény) mert a gólkülönbségük +11 az Atletiben szemben. Persze nyerjünk legalább még 1-et.
-Garciát műteni kell, eltört a hüvelykujja
-De Jong nem tudta, hogy árulják

Robi71

60 milliót szeretnék kapni érte.

kritizator

Te??? 🙂

Robi71

Szeretnénk. Kimaradt egy n. 😀

kritizator

Ok

RedBlue

MU-nál van pénz,kérjék csak meg az árát/kb 100 millió/.Ki kellene használni,hogy Ten Hagnak szüksége van rá.Végre köthetnénk valami hasonló üzletet,amilyet a Real szokott.

Nagybarcelona

Haaland árának kiegészítése után remélem nem a Bayernnek finanszírozzuk meg Darwin Nunez árának nagy részét.
-a Bayern állítólag 40 millióèrt hajlandó megválni Lewandowskitól, aki 34 èvesen 20 milliót kereshetne nálunk (Haaland 60+40 millió volt, 20 milliós fizetèssel. Haaland =Ferran, akire nem volt szükségünk, + Lewandowski, akire nincs, ès nem lesz szüksègünk)

Robi71

Ahogy Haaland, úgy Lewa sem lesz Barca játékos, ezért nem kell aggódni. Hosszabbítani fog…pótolhatatlan űrt hagyna maga után a Bayern-ben. Nem lesz egyszerű pótolni őt sem…majd egyszer.

Buli78

Na az szép lesz, ha abból a kevés minőségi játékosaink közül még Frenkit is eladjuk! Gavi azért még nem az a szint szerintem

Steve fan

Aztán meg nagyon kíváncsi lennék hogy Busi után évekig hogy szerzünk egy minőségi vkp-t?

96
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x