Laza hét, keserű idény

Spain spanish flag with arrow upwards soccer ball isolated on white

La Liga 38. forduló (szezonzáró)

FC Barcelona vs Villareal CF

  • Időpont: 2022. 05. 22. 22:00
  • Helyszín: Barcelona, Camp Nou
  • Vezeti: José Luis Munuera Montero
  • VAR: José Luis González González
  • Tv: Spíler2

    A Barcelona eddig 21 alkalommal fogadta bajnokin a Camp Nouban a Villarealt. A vendégek mindösszesen három alkalommal tudtak győztesen távozni. Meglepő, de újoncként rögtön az első kettő Camp Nouban játszott bajnoki találkozójukon nyerni tudtak (1998.12.13. Barca-Villareal 1-3 és 2000. 11.12. Barca- Villareal 1-2). Viszont ez bajnokin utoljára 2008.03.09.-én jött össze nekik. Azóta pont tucatnyi találkozójuk volt Barcelónában, és 2 döntetlen mellett 10 alkalommal (ráadásul az utolsó 10!) vereséggel kellett „hazasiklani” a sárga tengeralattjárónak.

    És ha megnézzük a két csapat El Madrigalban játszott találkozóit is, akkor a Barca Villareállal szembeni bajnoki veretlenségi sorozata már 25 mérkőzés óta tart. Ha a Copa del Reyben lejátszott két találkozót is ide vesszük, akkor ez a szám 27, azaz ennyi mérkőzés óta nyeretlen a sárga tengeralattjáró a gránátvörös-kékekkel szemben.

    Ősszel idegenben a Blaugrana – már Xavi iránytásával – az utolsó percekig döntetlenre (1-1) álló mérkőzésen a 88. és 94. percekben szerzett találatokkal tudott nyerni.

    A két csapat vezetőedzője (Xavi – Barcelona illetve Unai Emery – Villareal) játékosként nem játszottak egymás ellen, mint edzők az őszi találkozót követően második alkalommal fognak ma egymás ellen meccselni.

    Bajnoki statisztika a Barcelona pályaválasztásával:

  • Mérkőzések: 21 m 14 gy 4 d 3 v 53-22 gk
  • Legnagyobb hazai győzelem: 5-0 (2011.09.29.)
  • Legnagyobb vendéggyőzelem: 1-3 (1998.12.13.)
  • Legtöbb gól egy mérkőzésen: 6 (3-3 kettő alkalommal és 5-1 egy esetben)
  • 0-0-ás végeredmény: 1 (2004.04.03.)
  • Camp Nouban a leggyakoribb eredmény: 1-0, 2-1, 4-1, 4-0, 3-3 és 1-2 (2-2 alkalommal)

     Az utolsó 5, Brcelonában játszott bajnoki végeredménye:

  • 2020.09.27. Barca-Villareal 4-0 (Gólszerző: Fati 2, Messi, Pau Torres öngól)
  • 2019.09.24. Barca-Villareal 2-1 (Gólszerző: Griezmann, Arthur ill. Cazorla)
  • 2018.12.02. Barca-Villareal 2-0 (Gólszerző: Piqué, Alena)
  • 2018.05.09. Barca-Villareal 5-1 (Gólszerző: Dembélé 2, Coutinho, Paulinho, Messi ill. Sansone)
  • 2017.05.06. Barca-Villareal 4-1 (Gólszerző: Messi 2, Neymar, Suarez ill. Bakambu)

    Az utolsó 5 egymás elleni találkozó végeredménye (mind bajnoki):

  • 2021.11.27. Villareal-Barca 1-3 (Gólszerző: Chukwueze ill. F. de Jong, Memphis, Coutinho)
  • 2021.04.25. Villareal-Barca 1-2 (Gólszerző: Chukwueze ill. Griezmann 2)
  • 2020.09.27. BarcaVillareal 4-0 (Gólszerző: Fati 2, Messi, Pau Torres öngól)
  • 2020.07.05. Villareal-Barca 1-4 (Gólszerző: Gerard Moreno ill. Fati, Suarez, griezmann, Pau Torres öngól)
  • 2019.09.24. Barca-Villareal 2-1 (Gólszerző: Griezmann, Arthur ill. Cazorla)

    A találkozót a 39 éves José Luis Munuera Montero vezeti, aki

  • eddig 19 mérkőzést vezetett a Barcelona részére ( 13 győzelem, 3 döntetlen, 3 vereség),
  • a 19 mérkőzésen 3 büntetőt ítélt a Barcának, négyet az ellenfeleknek,
  • a 19 mérkőzésen 1 játékost állított ki a Barcából, és egyet az ellenfelektől,
  • a 2021-2022-es szezonban három, nem épp pozítív alkalommal fújt a Barcának, bár abból egyet megnyert a gránátvörös-kék alakulat (Szuperkupa: Barca-Real Madrid 2-3, Copa del Rey: Bolbao-Barca 3-2, Bajnoki: Levante-Barca 2-3, ahol 3 büntetőt is ítélt a Barca ellen),
  • a Villarealnak 16 mérkőzést vezetett, amelyeken a piros-fehérek 4-4 alkalommal nyertek és remiztek, illetve nyolcszor vereséget szenvedtek,
  • a 16 mérkőzésen 2 büntetőt ítélt nekik és hármat az ellenfeleik részére,
  • a 16 mérkőzésen sem tőlük, sem az ellenfeleiktől nem állított ki,
  • ebben a szezonban 3 mérkőzést vezetett a nekik (2021.10.30. Valencia-Villareal 2-0, 2022.03.05. Osasuna-Villareal 1-0, 2022.04.19. Villareal-Valencia 2-0),
  • a két csapatnak 1 közös mérkőzést vezetett (2018.12.02. Barca-Villareal 2-0).

    A Barca az előző héten a Getafe vendégeként bebiztosította a második helyét. És ennyi. Annyira eseménytelen és unalmas „összecsapás” volt, hogy szenvedés volt nézni a „produkciót”. Engem személysen olyan érzés fogott el, hogy mindkét csapat arra játszott, „Jaj! Ne lőjünk gólt, mert az ellenfél még azt hiszi, nyerni akarunk, és komolyra veszi a találkozót.” Jutalmúl, no meg a találkozó fáradságát kipihenni, kaptak is a srácok 3 nap pihenőt. Laza hét a keserűre sikeredett év szezonzáró találkozója előtt.

    Ami a keretet illeti: a sérültek (betegek) közül Araújo visszatér, akárcsak az eltíltását letöltő Alba, Eric, Frenkie de Jong trió is. A szezon utolsó mérkőzése többeknek az utolsó barcás fellépése lehet. Közölük kiemelném Dembélét, Ő 150. alkalommal ölthetné magára tétmérkőzésen a Barca mezét.

    A játékosok közül amennyiben pályára lép, egyedül Lengletnek kell vigyázni, sárga esetén kénytelen lenne kihagyni a következő szezon első bajnokiját (ha még a Barca vagy másik spanyol csapat játékosa lesz).

    Xavi játékosként 27 alkalommal játszott a Villareal ellen. Ezeken a Barca 13 alkalommal nyert, hatszor remizett és nyolcszor kikapott. Ezeken a találkozókon Xavi kettő gólt szerzett. Játékosként Xavit a spanyol élvonalban kétszer állították ki, az egyik épp egy Villareal elleni találkozó volt (2001.12.16. Villareal-Barca 0-1). Vezetőedzőként a tavaly novemberi után a mostani lesz a második alkalom, amikor a kispadról irányítja a Barcát a égszínkék-fehérek ellen.

    A Barca a szezonban 18 bajnokit játszott hazai pályán. Tízenkétszer nyert, két alkalommal remizett, négyszer pedig vereséget szenvedett. A Barca egy hete a Getafe otthonában nyert. Az utolsó 5 mérkőzésének végeredménye (mind bajnoki):

  • 2022.05.15. Getafe-Barca 0-0
  • 2022.05.10. Barca-Celta Vigo 3-1 (Gólszerző: Aubameyang 2, Memphis)
  • 2022.05.07. Betis-Barca 1-2 (Gólszerző: Fati, Alba)
  • 2022.05.01. Barca-Mallorca 2-1 (Gólszerző: Memphis, Busquets)
  • 2022.04.24. Barca-Rayo Vallecano 0-1

    A Barcelona hiányzói:

  • Dest, Eric, Neto, Nico, Pedri, Piqué, Roberto (sérülés)
  • Wague (nem lett nevezve a bajnokságba)

    A Barcelona kerete:

  • Kapusok: Carevic, Tenas, Ter Stegen
  • Hátvédek: Alba, Alves, Araújo, Balde, Lenglet, Mingueza, Umtiti
  • Középpályások: Busquets, F. de Jong, Gavi, Puig, Jandro
  • Támadók: Adama, Aubameyang, Braithwaite, Dembélé, Fati, Ferran, L. de Jong, Memphis

    A Barcelona várható kezdője:

  • Ter Stegen
  • Alves- Araújo-Lenglet-Alba
  • F. de Jong-Busquets-Gavi
  • Dembélé-Aubameyang-Ferran

    A vendég Villareal Club de Fútbol S.A.D. felemás idényt tud felmutatni, ugyanis amíg a Bajnokok Ligája sorozatban – az egyenes kieséses szakaszban kiejtve a Juventust és a Bayern Münchent – egészen az elődöntőig jutott, addig a spanyol pontvadászatban már gyengébben muzsikáltak. Utóbbinak tudható be, hogy számukra a mai találkozónak is van tétje, mégpedig az, hogy ősztől is ott legyenek a nemzetközi porondon. Igaz, számukra már csak a harmadik számú sorozat érhető el (Európai Konferencia Kupa). Hogy ehhez milyen eredményt kell elérniük a Camp Nouban, az függ a Sevilla-Bilbao találkozótól. A lényeg, hogy annyi pontot kell szerezniük, amennyit a Bilbao szerez Sevillában.

     A Sárga tengeralattjáró (El Submarino Amarillo) becenévre hallgató Castellón tartományi alakulat bajnokságon belüli hullámzó teljesítményét mutatja, hogy amíg a szezonban a két madridi óriás oda-vissza nem tudta őket legyőzni, addig a tabella jelenlegi utolsó három helyezettjétől egyaránt kikapott idegenben.

    A Villareal 50 éves spanyol vezetőedzője (Unai Emery) a Real Sociadad játékosaként az 1995-1996-os idényben 5 találkozón játszott a spanyol első osztályban. A Barca nem volt az ellenfelek között. Kiemelkedő sikere nem volt. Nem úgy, mint edzőként. Vezetőedzőként Spanyolországban ténykedett már az Almeriánál, a Valenciánál, a Sevillánál és most a Villareálnál, külföldön pedig a Szpartak Moszkvánál, a PSG-nél és az Arsenálnál. A PSG-vel bajnok lett, a Sevillával háromszor, a Villareallal pedig egyszer elhódította az Európa Liga trófeát.

    Emery eddig 28 alkalommal vezette aktuális csapatait a Barcelona ellen. Mérlege: 2 győzelem, 6 döntetlen, 20 vereség. A Villareal élén három alkalommal dirigált a Barca ellen, mindháromszor a Blaugrana nyert.

    A Villareal az idei szezonban idegenben 18 bajnokit játszott. Öt-öt alkalommal nyert és döntetlent játszott, illetve nyolcszor kikapott. Legutóbb hazai pályán 2-1 arányban kikaptak a Real Sociedad ellen. Előtte idegenben pedig 5-1-re nyertek a Rayo vendégeként. Az utolsó 5 mérkőzésük végeredménye:

  • 2022.05.15. Villareal-Rel Sociedad 1-2 (Gólszerző: Coquelin)
  • 2022.05.12. Rayo Vallecano-Villareal 1-5 (Gólszerző: Pedrasa 2, Foyth, Alcacer, Pau Torres)
  • 2022.05.08. Villareal-Sevilla 1-1 (Gólszerző: Le Celso)
  • 2022.05.03. Villareal-Liverpool 2-3 (BL – Gólszerző: Dia, Coquelin)
  • 2022.04.30. Alaves-Villareal 2-1 (Gólszerző: Chukwueze)

    A Villareal biztos és lehetséges hiányzói:

  • Foyth (eltíltás)
  • Alberto Moreno, Pino, Danjuma, Gerard Moreno (sérülések miatt kérdéses)

    A Villareal kerete:

  • Kapusok: Asenjo, Rulli
  • Hátvédek: Albiol, Aurier, Estupilián, Mandi, Maurio Gaspar, Pau Torres, Pedrasa, Pena
  • Középpályások: Capoue, Coquelin, Iborra, Le Celso, Parejo, Trigueros,
  • Támadók: Alcacer, Boulaye Dia, Chukwueze, Moi Gómez, Nikita Iofisov

    A Villareal várható kezdője:

  • Rulli
  • Aurier-Albiol-Pau Torres-Estupilián
  • Coquelin-Parejo-Capoue-Le Celso
  • Chukwueze-Dia

Streamek:

4 4 votes
Article Rating
Subscribe
Visszajelzés
guest
44 hozzászólás
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments
Nagybarcelona

Hát ezt Guardiola megint eltaktikázza. Coutinhot legendává avatják Liverpoolban, mi meg hozunk 2 bajnokságot a Liverpoolnak 🤣

Robi71

Korai volt a káröröm.

Nagybarcelona

Lehet kárörvendő voltam, de elegem van az olajos csapatokból. Majd nyáron megint elkölt a City is 200 milliót. Szimpatikus csapat volt eddig a City, de a múltkori Bildes hír nekem betett. 18 èven aluli gyerekvásárlás, offshore számlákra utalva a fizetés, magasabb ügynöki díjak. Már meg is történt az első vásárlás. Haaland 60 millió hivatalosan, amit néz az FFP + 60 millió ügynöki díjak. Ehhez jönnek még a nyári igazolások. Jobban örültem volna a Liverpoolnak, mert pèldaèrtèkű, amit Klopp felépített. Nem is èrtem pl. egy Gundogannak is miért jó padozni a Cityben, tavaly az egyik legjobb játékosuk volt, idén még kegyvesztett, ahogy Sterling, ès ezt is elbirta a csapat, ahogy Fernandinho kezdetèsèt kh-kènt, mert egy szót sem szólhatnak, ha a Villa lő mèg 2-t az első fèlidőben. Ès csodálkoznak rajta az emberek, hogy a tradicionális nagy csapatok saját ligát hoznának lètre. Ehhez csatlakozik a Newcastle.

Barca79

Liverpool ugyanugy penzert vesz jatekosokat vagy ok ingyen igazolnak? Mindenki penzert vesz jatekosokat, penz hogy olajbol van vagy masbol nem mindegy? Mitol mas az USA tulajdon? Lehet ok kokaint csempesznek honnan tudod? 😀 Mitol jobb a szaga az usa penznek? Nem ertem, raadassul Man City sem vasarol szupersztarokat mint a Real Gundogan, Mahrez sorolhatnam egyik sem volt 100 millios kesz szupersztar mint Mbappe,Neymar stb. Guardiola es csapata nagyon komoly szakmai munkat tesz bele, ugyanugy mint Kloppek. MU mennyi peznt koltott az utobbi evekben? Angliaban nem szegeny senki szinte de az elso 6-7 csapat biztos nem. City 30-60 millio kozt vasarol kivetel Gerlish direkt megneztem mennyibe keultek jatekosok. Liverpool ugyanugy koltoget, LuisDiaz 40,Jota 40, Allioson 56, Keita 54, Fabinho 40, van Dijk 80 millio fontok. Klopp regebben itt van mint Pep. 5-bol 4 ezen nincs mit magyarazni..

Egyebkent mi akik vagy 400-at vagy mar nem is tudom mennyit adtunk a Cutinho, Grizman, Dembele harmasert annyibol Guardiola epitett egy komoly csapatot. Nem esz nelkul igazoltak.

Robi71

Én se fogalmazhattam volna jobban.

Nagybarcelona

-Èn egy Barca szurkoló vagyok, nem èrdekel túlságosan a klub volt alkalmazottai hogyan teljesítenek új csapatukban, így a kedvencem, Messi meccseit sem nèztem
Miben különböznek a City játèkosvásárlásai egyéb csapatoktètól? Ha gondolod írd be a keresőbe Football Leaks Manchester City szavakat. Emailekkel bizonyítják, hogy a City
– a szabályokkal ellentétben 18 (16) èven aluli játékosokat vásárolt, fizetett a családjuknak. Ugye hasonlóèrt minket ès egy pár csapatot eltiltották, pedig ott pénz kèrdèse sem merült fel
-a City korábbi edzője Mancini offshore számlákra kapott extra juttatást, játèkosokra is gyanakszanak, erről nincs bizonyíték
-tiltott szponzori átutalások történtek, kétes eredettel
-bizonyítottan aláírási pénzeket ès ügynöki díjakat fizettek a játékosoknak, hogy a Cityt válasszak
Haaland 75 millióba került ès 60 millió az állítólagos egyéb költsèg.
Gundogan, Mahrez, De Bruyne stb. vajonennyibe?
Hogy mi a különbség a Barca (MU,Liverpool stb.)által játékosokra elköltött 400 millió ès a Cityè között? Hogy ezt a Barca kitermelte, a City a nagy rèszèt meg Abu Dabibol kapta.
https://www.statista.com/statistics/251154/revenue-of-manchester-city-by-stream/
Itt lehet nézelődni csapatok bevèteleit

Nagy Péter

Ez mind nagyon csúnya dolog de ez miben különbözik más csapatok szerződtetési eljárásaitól? Egyrészt hogy sok helyen ki se derül ilyen mert diszkrétebben kezelik másrészt ha jó diplomáciai kapcsolat van akkor enyhe büntetés jár.
A tiltott pénzekről sajnos pont nekünk nem kéne szólni hogy mikre adott a klub megpróbálva megkerülni a “rendszert” amiről jelenleg is rendőrségi eljárás folyik..
Feldaraboltak költségeket hogy ne kelljen bemutatni hanem az elnök saját hatáskörben dönthet róluk..
Neymar átigazolási története tudtommal még máig homályos pl hogy miként is választott minket a real helyett
Az meg hogy egy egy igazolásnál mennek ügynöki pénzek és aláírási az manapság teljesen természetes.
Ha mi vittük volna el pl Haalandot nekünk is kikelett volna azt a 60 misis egyéb költséget fizetni mintahogy a reálnak is kellett volna 100 misi aláírási pénzt adni Mbapppénak.

Az igaz hogy az olajosok nem termelték ki ezt a lovét mert jórészt csak kamu hazai támogatók jöttek brutális szponzori pénzt bedobva a kasszába.
Sajnos a Barca se termelte ki mert akkor nem úsznánk az adósságban…

kritizator

“Ez mind nagyon csúnya dolog de ez miben különbözik más csapatok szerződtetési eljárásaitól?”

Én nagyon kívülről figyelem ezeket a pénzügyi dolgokat, de a véleményem az, hogy minden csapatnál megy a manipuláció, csak néhány csapatnél miután kiderülnek a sunda-bunda dolgok, semmiféle szankciója nincs az UEFA részéről.

Nagy Péter

Sztem is pontosan így van hogy mindenki nyomja a bundát csak nem mindenkiről derül ki.
Az UEFA egy velejéig romlott korrupt brigád.Ahogy láthattuk az elmúlt években mindig van kiskapu vagy ha már szorul a hurok akkor is csak minimális büntetés..

Nagybarcelona

Néha elgondolkodok rajta, hogy hová kerültem. Szóval az hagyján, hogy minden szabállyal szembe mentek, ès megspékeltèk sikkasztással ès gyermekkereskedelemmel. (13 èves gyerekről van szó)Ès meg kapok is rá egy mínuszt, hogy ezt elítélem🤣

Nagybarcelona

Adócsalás akart lenni

Robi71

Ha jól emlékszem nekünk is volt egy ilyen “gyerekkereskedelem ” (erről nekem valaki sokkal súlyosabb dolog jut eszembe) ügyünk amiből eltíltás is lett.

Nagybarcelona

Leegyszerűsítve nem tudtuk bizonyítani, hogy azért jöttek a szülők, mert állást kaptak Barcelonában, vagy a gyerek akadémiára kerülése után kapták a munkát. Amiről èn írtam, a Citynèl vettek egy 13 èves gyereket 650 ezerért. De mivel kaptam rá 2 mínuszt, ez nèhányaknál teljesen elfogadott, mèg ha a világon ez mindenhol tiltott.

Nagybarcelona

Az megint Mind1, hogy fiatalokat vittek el tőlünk a Citybe, ès Kluiverten múlt, hogy Gavi ès Nico sem nem távozott a Citybe. Most, hogy lejár a szerződésük, ismét megkörnyèkeztèk őket, Gavi viszont nemet mondott.

Nagy Péter

A mínuszt nem tőlem kapod ahogy pluszt se mert ezekhez már öreg vagyok hogy így “dícsérjek” vagy “ellenszenvesnek” véljek egy írást.

Sztem nem arra kapod a mínuszokat hogy azt írod hogy lopnak csalnak az olajosok hanem hogy őket emeled csak ki mintha más klubok szentek lennének.
Csak ismételni tudom magam: rengeteg klub köztük sajnos nem sajnos a Barca is lop csal hazudik. Van akiről pár év után kiderül van akiről sose.
Hozzáteszem hogy ez a citys emberkereskedelem se arról szól hogy elviszik egy gyárba a gyereket és halálra dolgoztatják napi 1 dollárért vagy szexuális rabszolgát csinálnak belőle hanem elintézik hogy luxus körülmények között lehetőleg világsztár váljon majd belőle náluk.
Ettől függetlenül valóban bünős dolog csak nekem más jut eszembe mikor az gyerekkereskedelem szót meghallom.

Robi71

Olajosok, kínaiak, amerikaiak, oroszok…mindenhol tulajdonosok vannak….leszámítva a Real-t és a Barca-t. Engem nem érdekel a pénz, engem csak a szakmai munka érdekel. Minket sem a pénzhiány tett tönkre, hanem a szakmaiatlanság és a hűtlen kezelés.
Ahol siker van ott remek szakmai munka is van, a pénz nem elég (hadd ne idézzem Cruyff pénzeszsákos hasonlatát) . Mindenhol remek szakmai munka folyik….City, Celsea….és még a Newcastle-nél is remek a kezdet (viszonylag kevés befektetésel, de új edzővel nagyot javultak). Egyre több pénzes befektető van és egyre kevesebb tehetség….ami arra fogja kényszeríteni a klubokat, hogy játékisnevelésbe és szakértelembe fektessenek. Erre remek példák vannak…lásd azokat a viszonylag kiscsapatokat, akik BL helyezést érték el topbajnokságokban. De mondhatnál a Liverpool-t is….igaz ők már költenek is, és még többet fognak költeni a közeljövőben, ahhoz, hogy a toppon maradjanak.

Robi71

Több tiszteletet.

Barca79

Guardiola 5-bol 4.-ket huzza, be igazi sztar 9-es nelkul, jovore ott lesz egy Haaland, erdekes lesz. Azert ez nem egyszeru.

KJDaniel

A City megint fel sül, de ennél csak az lesz szebb ha a Pool nem bír nyerni:)

KJDaniel

Nyert a Leeds és bent maradt, Raphinha érkezése innentől sokkal nehezebb és persze drágább lesz.

Nagy Péter

Az azért durva hogy látva az idei futball tavaszt hogy milyen fordítások voltak az uccsó 5 percekben, fél órával a meccs előtt elkezdik temetni bmelyik csapatot..

A Raphinha most így akkor 40 misi körül lenne majd?

Faramuci69

Nem, így 75 a kivásárlási ára, a Leedssel kell megegyezni.

Nagy Péter

Na ez kemény kiindulási alap….Valahol mintha azt olvastam hogy 40 misi körül lenne az ára ha nem esik ki a leeds.

Annyira nem vagyok tájékozott de van jobb oldalra más opció ha ő túl drága és Dembi se hosszabít?

KJDaniel

Gratula a Milánnak a bajnoki címhez, jó látni a felemelkedésüket!
Várom, hogy lássam őket a BL-ben is.

Nagy Péter

Minden elismerésem ezekért a színvonalas előzetesekért!
Kb 3 hete tévedtem ide.Ez a színvonal a nemzeti sport magyar meccses felvezetéseit is simán veri!

A meccs végén kiváncsi leszek Dembi és De jong megmozdulásaira a szurkolóknál.Az sokat elárulhat majd a jövöjűkről

Buli78

Adama nem győzött meg, ennyit Trincao is hozzá tudott volna tenni a játékhoz

Harleydavidson

Nincs is kedvem írni…….de annyira tele van a fejem ennek a szezonnak a borzalmaival. Ezzel a mai meccsel meg is koronáztuk 21-22-s évadot. Tulajdonképpen nem is értem hogyan lettünk másodikok. 17!!! meccsen veszítettünk pontokat. Tudom perszeee…..a mai meccs már tét nélküli volt. De a Barca szurkolók szerintem ezt nem így gondolják. Főleg annak tükrében, hogy jó néhány játékosnak ez volt az utolsó meccse Barca mezben. Nagy kérdés persze, hogy kiknek. Megint maradt a szebb jövőben való reménykedés…….talán nem reménytelenül.

Robi71

Ebben a szezonban ez a teljesítmény is elég volt a 2. helyért. Igaz, ehhez kellett az Atletico “összeomlása” és a Sevilla gyengébb teljesítménye is. De ami igazán fájó, az EL kudarc.

Nagy Péter

Nem történt tragédia csak kipukkadt a csapat. Visszajutottunk az októberi ötlettelen tanácstalan játékhoz,Mondjuk úgy hogy a Xavi varázsgépből kifogyott a benzin.
Az egész csapat a háta közepére kívánta ezt a meccset kínszenvedés volt nézni sajnos.
Ez a második hely az idényt nézve brutálisan jó eredmény.
Reméljük nyáron jön a várva várt nagytakarítás, pár érkező és egy jó felkészüléssel versenyképesek leszünk.

Eminusz

En azert felek ettol a nagytakaritastol….. Amilyen nevek felroppennek, mint opciok, egyaltalan nem gondolom, hogy utosebb csapat alakul majd belole, mint az idei… Xavinak jo elkepzelesei vannak, a problemaja csak az, hogy a multban el! Szive szerint osszerakna a 2012-es spanyol valogatottat… 3-man mar itt vannak es kirobbanthatatlanok…

Eminusz

Ter Stegen

Azpilicueta
Araujo
Pique
Alba

Gavi
Busquets
Pedri

Ferran
Morata
Fati

Rettegj Europa!!!!

Nagybarcelona

Èn nem èrtem ki ez a mínuszoló, de ha kritizálsz, vagy leírod az igazat, névtelenül mínuszolnak. 😂
Írok egy nagyon jó kommentet, amit ma olvastam:
“Xavi megutáltatta velünk szurkolókkal Ferran Torrest” 🤣
Nekem sem a sokpasszos játékkal, a kapitányokkal, a mi kutyánk kölykeivel van bajom, de valamit nagyon túltoltak.
Olvasd el a másik cikk alatti írást, amit linkeltem 🙂

Robi71

Morata-t megvenné a Juve 15 millióért, de az Ateltico ragaszkodik a 35-höz. Kétlem, hogy Barca játékos lesz.

Nagy Péter

Én pozitívan állok a jövőhöz.
Nem gondolom hogy a Kessie aspi christiansen esetleg Lewa esetleg a 2 valenciás De Jong helyett, akár raphinhával ne lenne majd jobb ez a csapat.
Már pusztán egy jó felkészüléssel is többre lehet képes ez a csapat hogy a 60 percben nem kapkodnak a levegőért.Sajnos nálunk itt kezdődnek-kezdődtek az alapok.

Egy fegyelmezett jól felépített csapattal bárki ellen lehet esélyünk.
Jó példa erre a villareal hogy egy taktikus edzővel fiatalok és öreg rókák keverésével még a liverpoolal is bőven partiban voltak.
Ilyet várok Xavitól jövőre.
A játékstílusunk az ami érdekes lesz mert ez már nem a 2012-es tiki taka lesz ahogy eddig én látom hanem sokkal inkább a klopp féle liverpool másolása.
Vagyis agresszív letámadás,sok GYORS passz,ritmus váltások és rengeteg szélről beadott labda.ezért is kellett Auba télen és ezért akarjuk Lewát.
Legalábbis én így látom.

Moratát remélem Xavi is csak poénnak gondolta nála a Lyukas De Jong is jobb és olcsóbb..
Ferran ha Fati nem lesz sérült max a 80. perces cseréje lesz.

Eminusz

Amig Busquets iranyitja a jatekot, diktalja a tempot a kozeppalya sziveben, ne is almodjunk “sok GYORS” passzos jatekrol.. 🙂

Robi71

3-man már itt vannak”….kik azok? Pedri, Gavi és Ferran?

Steve fan

Sokkal többet ne várj! A nyári átigazolási időszak egy halom kacsáról és 3-4 valóban érkező játékosról fog szólni. Hogy kit sikerül eladni az is nagy talány! Tény , hogy vége ennek a szezonnak és elég vegyesek az érzéseim. Igaz, október végén simán aláírtam volna ezt a második helyet! Most indul a helyezkedés és okosan kell sáfárkodni ,mert kezd flusztráló lenni ez az eredménytelenség. Christiansen,Kessie érkezése tűnik biztosnak, és talán Azpilicueta. Innentől pénzbe kerül mindenki más,ami nincs ,na ebből kéne csapatot építeni. Ha csak piacra nem dobja a klub Ter Stegen,Dest,De Jong hármast mert ők jelenleg rögtön eladhatók. Lenglet, Umtiti, Braithwaite, Pjanic amúgy is mehetnek. Nagy kérdés hogy Dembele megy vagy marad,mert ha hosszabbít szerintem Dephayt is átadó listára teszik. Roberto,Puig, Minguezza sanszos ,bár maradtak már itt a a klub történetében rosszabbak is. Kölcsönből vissza, Trincao , bármelyik Lá Liga középcsapatban el tudom képzelni. Ha most kéne tippelnek, eladásokból talán össze kaparnak 60-70 milliót,ami legjobb esetben 2 igazolásra elég,és kezdődik egy újabb szezon. Mivel még sok a nyitott kérdés június 30-ig csak reménykedni tudok, hogy egy kicsit jobb csapat áll össze és véget vetnek a trófea szegény időknek!!!!!

Eminusz

Ha eladasokbol osszekaparnak 60 milliot, akkor az 1/4-es szabaly miatt van 15 millionk erositeni! Na ki(ke)t hoznal ennyibol?? 🙂
A ter Stegen-De Jong-Depay harmast ugyanebbol az okbol NEM adnam el! Kapnank ertuk kb 150 milliot, ami utan potolhatnank oket 37,5 milliobol… Na?? 🙂

Az elmult evekben mi szurkolok mindig nagytakaritasrol beszeltunk, almodoztunk…. Viszont a jelenlegi helyzetunkben pont most nem lenne okos dontes a nagytakaritas! En ugy gondolom, hogy mindenkepp meg kell tartani az ertekeinket es ertekelni, hogy vannak, akik hajlandoak viszonylag keves fizetesert nalunk jatszani! En mar annak orulnek, ha meg tudnank tartani Depayt, De Jongot, sot meg Destet is, valamint vegre szamithatnank Pedrire es Fatira! Dembelet persze nem siratnam meg, de jelenlegi helyzetunkben az o maradasanak is tudnek orulni….

Steve fan

Egyetértek! Jöjjenek az ingyenes igazolások ( 2-3). És ha kell apróért a kispadkoptatók.

Robi71

A 60-70 milliós bevételt azonnal aláírnám.

Robi71

Komolyan, ki az a három aki “már” itt van?…mert ha azt mondod, hogy “még”, akkor gondolom a Pique-Alba-Busi hármasra gondolsz.

1975@gmail.com

Kedves Nagybarcelona! Az xG Philosophy szerint! 🙂 🙂 🙂
comment image

1975@gmail.com

Az understat.com szerint! 🙂 🙂 🙂
comment image
Guardiola csapata lerombolta az Aston Villát, mint morcos kölyök a homokvárat! 😀

Nagybarcelona

Èn nem vitatkozok. Ha a Villa 2 gólja + Ollie Watkins 2 ziccere 0,25 xG-t ad ki, akkor legyen. Ezért sem látom semmi èrtelmèt az xG-nek.

44
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x