Hét-mondó (21)

2022. 05. 20-26.

1. Vége, de még nem mindekinek.

    A labdarúgók közül az A-csapat az Európai Konferencia Kupa indulásának megszerzéséért küzdő Villareal együttesét fogadta a szezon utolsó bajnokiján. A csapat megőrizte a Getafe elleni impotens támadójátékát. Ezt és a saját kapunk előtti segtőkészségünket kihasználva – mivel a vendégeknek kellettek a pontok az előbb említett cél biztos eléréséhez – a Villareal kettő alkalommal élt is a lehetőséggel. És ahogyan korábban a Frankfurt edzője, most Emery is kimondta: a Barca játéka egysíkú, kiismerhető, ezáltal sebezhető.

    A srácok szezonzárásként Ausztráliába utaztak, ahol az ausztrál bajnokság All Star csapatával játszottak egy barátságos mérkőzést. Az is volt. Igaz, a hazaiak odatették magukat, lelkesek voltak, így a Barcának is fel kellett venni a kesztyűt.

     Ami volt:

  • 22.-én: Barca-Villareal 0-2 (Bajnoki)
  • 25.-én: Foxtel A-League All Stars-FC Barcelona 2-3 (Barátságos – Gólszerző: Dembélé, Adama, Fati)

    Ami lesz:

  • A játékosok egy része még edzésben marad, másik része pedig elutazik a nemzeti válogatottjaikhoz. Utóbbiakra akár még 4 Nemzetek Ligája mérkőzés is várhat. A november-decemberi VB miatt a következő szezon a szokásostól hamarabb kezdődik (és nagyon zsúfolt lesz), így a játékosok számára nagyjából – a válogatott szereplés miatt változóan – egy hónap marad pihenésre, feltöltődésre. Ránk meg az átigazolásokkal kapcsolatos hírömleny.
  • A Barca a 2022-2023-as idényt előreláthatólag július 4.-én kezdi. Két hét munka után az USA-ba utaznak, ahol 4 mérkőzést játszanak (Real Madrid, Juventus, Inter Miami, Los Angeles). A bajnokság kezdete (augusztus 13-14) előtt egy héttel (08. 06) az AS Roma lesz a Gamper-kupa vendégcsapata. A nyári barátságos találkozók száma még egy Barca-Manchester City összecsapással bővülhet. A találkozó jótékonysági célja, hogy pénzt gyűjtsön az ALS elleni küzdelemhez (ezzel a betegséggel küzd a Barca korábbi kapusa, majd edzője, Juan Carlos Unzué).

2. Szép volt lányok!

    A Femeni szombaton a Bajnokok Ligája döntőjében pocsék félórával kezdett. Francia ellenfelük harminc perc alatt lerendezte a találkozót, és egy év kieséssel visszakerültek az európai női foci trónjára. A vereség ellenére elismerés illeti a hölgyeket az idei szezonban mutatott játékuk és eredményeik miatt. Sok szép pillanatot szereztek. És még nincs vége!

    Az UEFA Bajnokok Ligájának csapata:

  • Endler (Lyon)
  • Renard (Lyon) – Mbock (Lyon) – Bacha (Lyon)
  • María León (Barca) – Henry (Lyon) – Aitana (Barca) Patri (Barca)
  • Katoto (PSG) – Hegerberg (Lyon) – Alexia (Barca)

    A BL-szezon legjobbjának Alexiát választották.

    Hétközben a hölgyek a Copa de la Reina elődöntőjében a Real Madrid felett aratott 4-0-ás győzelemmel bekerültek a 29.-ei döntőbe. Ott az a Huelva lesz az ellenfelük, akiket a bajnokságban oda-vissza 5-0-ra vertek meg. Nem kérdés, ki az esélyes.

    Ami volt és a folytatás:

  • 21.-én: Barca-Lyon 1-3 (BL-Döntő)
  • 25.-én: Barca-Real Madrid 4-0 (Copa de la Reina – elődöntő)
  • 29.-én 11:30-kor: Barca-Huelva (Copa de la Reina – Döntő, Helyszín: Alcorcón)

3. Marad a harmadik vonal.

     A férfi labdarúgók közül a B-csapat a Castellon csapatát fogadta, és verte meg kiütéssel. Mindez azonban kevés volt a rájátszáshoz, ugyanis már ebben az utolsó előtti fordulóban úgy alakultak az előttük állók találkozói, hogy matematikailag sem lehet odaérni az ötödik helyre. A fiatalok – köztük a már hivatalosan elköszönő Jutglával – a zárófurdulóban a már kiesett Murciához látogatnak.

    Ami volt és a folytatás:

  • 21.-én: BarcaCastellon 5-0 (Bajnoki) – Gólszerző: Pereira, Sanz, Abde, Jutglá, Rodado)
  • 28.-án 18:30-kor: UCAM Murcia-Barca (Bajnoki – Az időpont még változhat!)

4. A Klub további négy szakágánál sem volt leállás.

    Kosárlabda: A bajnokságban az alapszakasz befejeződött. A rájátszást a Barca az első helyről várja. A gránátvörös-kékek ellenfele a negyeddöntőben a nyolcadik helyen végzett Gran Canaria együttese lesz.

    A Real Madriddal szemben elveszített Euroliga elődöntőjét követően a csapat a bronzmérkőzést végig vezetve, simán megnyerte.

    Ami volt és a folytatás:

  • 21.-én: BarcaOlympiacos 84-74 (Euroliga Final Four Bronzmérkőzés)
  • 27.-én 21:00-kor: Barca-Gran Canaria (bajnoki play off negyeddöntő)
  • 29.-én 21:00-kor: Gran Canaria-Barca (bajnoki play off negyeddöntő)
  • 31.-én 21:30-kor: Barca-Gran Canaria (bajnoki play off negyeddöntő)

    Kézilabda: Miután a csapat vette a Bajnokok Ligájába kerülésért a negyeddöntőt, hétvégén egy laza 11 gólos győzelmet aratott a bajnokságban (amit már megnyertek). Cél: felkészülés a kölni BL Final Fourra!

   24.-én kedden el is készítettek a Bajnokok Ligája elődöntőinek sorsolását.

  • 2022.06.18. 15:15-kor: Veszprém-Kielce
  • 2022.06.18. 18:00-kor: Kiel-Barca

   Ami volt és a folytatás:

  • 21.-én: BarcaUnicaja Banco Sinfín 32-21 (Bajnoki)
  • 28.-án 12:00-kor: ABANCA Ademar León-Barca (Bajnoki)
  • 06.04.-én 20:00-kor: Barca-BM Logrono La Rioja (Copa Asobal)

    Futsal: Az elmúlt héten folytatódott a bajnoki pontvadászat. A Barca két találkozót játszott. Előbb hazai pályán a 11. helyen álló Levante együttesét fogadta, és győzte le egy végleteig kiélezett találkozón, majd már egy sokkal simább mérkőzésen nyert a hatodik helyen álló Ribera Navarra otthonában. A bajnokság alapszakaszából még kettő mérkőzés van hátra. Az utolsót a csapat majd június 4.-én tudja le. Ezeknek a találkozóknak a végeredményétől függetlenül a srácok megnyerték az alapszakaszt. Jöhet a rájátszás.

    Ami volt és a folytatás:

  • 20.-án: BarcaLevante UD 2-1 (Bajnoki)
  • 24.-én: Ribera Navarra-Barca 2-8 (Bajnoki)
  • 28.-án 19:00-kor: Barca-FS Valdepenas (Bajnoki)

    A Roller Hockey csapat a Copa del Rey megnyerése után megkezdte a bajnokság rájátszásos szakaszát. A két győztes mérkőzésig tartó csatározásban a srácok a hazai győzelem után idegenben is nyerni tudtak, így az elődöntőbe jutottak. A döntő eléréséhez már három találkozó megnyerése szüksége. Az ellenfél az alapszakaszban a negyedik helyen végző Reus Deportiu Virginias együttese lesz. A Barca az alapszakaszban odahaza 4-0, idegenben 8-3 arányban győzte le Virginiast.

    Ami volt és a folytatás:

  • 21.-én: Recam Laser CH Caldes-Barca 4-5 (Bajnoki – negyeddöntő)
  • 28.-án 12:00-kor: Barca- Reus Deportiu Virginias (Bajnoki – elődöntő)
  • 30.-án 21:00-kor: Barca- Reus Deportiu Virginias (Bajnoki – elődöntő)
  • 06.03.-án: Reus Deportiu Virginias-Barca (Bajnoki – elődöntő)

5. Az elnök maradt, eredmény még sincs.

    Pénzügyi-gazdasági területen az elmúlt hét napban semmi nem történt. Pedig kellett volna! A hét elején a csapat Ausztráliába utazott. Meglepő volt, hogy a küldöttséget nem az elnök vezette. Kiderült, ennek oka az, hogy ezekben a napokban fontos tárgyalásokra és megegyezeésekre(?) kerül sor a CVC-vel és a különböző vagyoneladásokkal kapcsolatosan.

    A túrázók nyertesen és élményekkel telve visszaérkeztek. Ők megtették a magukét. És a Barcelónában maradottak? A Klub mozgástere nem attól az 5 milliótól függ, amit a barátságos mérkőzésért befolyt a számlára, hanem az adósság nagyrészének eltüntetésétől. Amig ez nem történik meg, a mozgástér az Umtiti-féle megegyezésekre szűkül. Nehéz úgy átalakítani a keretet, ha a fejed felett ott az 1:4-es és az 1:3-as szankció. Azt tudtuk, hogy játékosokat nem tud „rendesen” eladni a Barca, de már mást sem?

6. Másodszor is elutasítva.

    A „Barcagate” néven elhíresült ügy első kézzel fogható fejleménye, hogy a becsületsértés és a rágalmazás büncselekménye miatt feljeletést tevő Jaume Roures katalán üzletember a bíróság első fokú döntése ellen benyújtott fellebezést Alejandra Gil bíró másodfokon is elutasította. Indoklás: Az általános vádak nem elegendőek a rágalmazás bűncselekményének elbírásásához. (Könnyű vádolni, bizonyítani is kell. A jog már csak ilyen.)

7. Szabadság.

    Bár a Klub szakágainál még folyik a pontvadászat, illetve fontos hazai (spanyol) és nemzetközi cím eldöntése van hátra, a labdarúgóknál befejeződött a klubszíntű versenysorozat. Utóbbiaknál a vezetőség és a szakmai stáb előkészíti a következő idényt, közben rövidebb-hosszabb ideig mindenki szabadságra megy.

    Így teszek én is. Nem váratlanul, hiszen pont egy hónappal ezelőtt jeleztem ezt barcanoticiasnak.

    Aki figyelemmel kíséri a többi szakág még hátralévő történéseit, annak jó szurkolást, az átigazolásokkal kapcsolatosan pozitív meglepetéseket, és leginkább mindenkinek kellemes nyarat kívánok!

    Ui.: Köszönöm a felém írt elismerő szavakat!

5 4 votes
Article Rating
Subscribe
Visszajelzés
guest
170 hozzászólás
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments
Nagybarcelona

Az idei La Liga 20 legnézettebb meccse közül 15-ben èrdekelt volt a Barca!!!
K.csög Tebas, mi lenne a La Liga èrdeke?

Nagybarcelona

Tebas legújabb agymenese szerint 600 milliós “extra” bevètel sem elég🤣

Nagybarcelona

Da a CVC 240 millióval tuti elèg lenne 🙂

Nagy Péter

Nem mondom hogy nem szemét Tebas bácsi de arról nem ő tehet hogy 1
milliárd feletti adósságunk van.Plusz még most stadion meg pár dologra 1,5 milliárd…

Értem én hogy az araboknál is ez van csak azt zsebből kinyomatják de ha én egy spanyol középcsapat vezetője lennék én is azt mondanám hogy okés hogy mi van az arabokkal de ha nincs arab akkor ugyanugy kelljen csinálnia a barcának mint nekem is.
A valencia elnöke ezt már pedzegette is hogy 1 milliárdos adósságnál elvileg lehetetlen lenne egy 55 misis igazolást letolni a télen…ezért is szép dolog a könyvelés.
Tavaly már tudta mindenki hogy 2 év bukó lesz,ez a második év és ettől függetlenül nem rossz nevek keringenek a csapat körül.
Ha meg megtudjuk szerezni azt a 400 vagy 800 vagy lassan már senki nem tudja hány misit és kijövünk az 1:4-es szankcióból és ugymond 0-ól indulunk hogy amit eladunk abból igazolunk már mindjárt egy nem is vészes helyzetben leszünk.

A nézettség meg egyértelmű hogy real barca meccsek vannak benne.
A Barca fölénye annak is betudható hogy majdnem fél ház volt egész évben… Plusz a xavi mágia elején minden szurkoló be volt lelkesülve köztük én is hogy visszahoz(t)za a pörgős focit.Ami kb 2 hónapig hellyel közzel összejött csak ez a keret nem feltétlen képes arra a focira hosszabb távon főleg nem olyan gyenge erőnléttel amivel átvette xavi.

Nagybarcelona

-A stadionra felvett hitelt nem nézhet úgy mint a tartozásukat, mert èrtèket teremt. -több száz millióèrt adhatják el a nevét
-Több száz millióèrt adhatják ki egyéb rendezvényekre, ami a tervben is szerepel
-nagy valószínűsèggel nincs 1,4 milliárdos tartozásunk, hiszen az elkönyvelt veszteség felèt sem tárta fel a La Liga
-A Forbs szerint a 2. legértékesebb klub a Barca 4 milliárd font èrtèkben, meg így is, a 7. Chelsea 2,4 milliárdon, a minap 4,2 milliárdért kelt el.
-Ha Tebas növelni akarja a nézettséget, meg akarja állítani a zuhanást, vonzóvá kell tennie a La Ligát, amit igazolásokkal ès eredményekkel tud elérni
-A Valencia vezetősége kussolhatna, hiszen ténylegesen a csőd szélén állnak, mégsem vonatkoznak rá FFP megszorítások, de hiszen ismerős lehet nekik a helyzet, mert pár ève hasonló cipőben jártak, mikor egy bizonyos FC Barcelona 40 milliós Devid Villa kivásárlással kisegítette őket
-Ferran megvásárlása teljesen szabályos volt, hiszen erre a költségvetési èvre 0 eurót fizettünk a Citynek, a fizetését pedig be tudtuk illeszteni
-Aki nem tudná a tavaly nyári 80 milliós bevètelünk 1/4-e Koeman stábjának elbocsájtására, ès Xavie szerződtetésére ment el
!!! Tebasnak ès minden csapatnak az lenne az èrdeke, hogy a La Liga nézettsége ès versenyképessége emelkedőben ès nem süllyedőben legyen, hiszen ettől növekedik a bevétel
-csak a “pénz tud pénzt termelni”
-az hogy a 240 (CVC) bevétel több mint a 500 (minden egyéb) egy kicsinyes pöffeszkedő megalomán diktátor ismerve, akit még idejèben el kellene távolítani, hiszen az ilyen embernek egy vilagjarvany sem kifogás a vesztesègek kialakulásáèrt

Nagybarcelona

+1 “mi” valószínűleg igazolások nélkül is, következő idényben is Barca szurkolók leszünk, max “”mi” is kevesebb Barca meccset fogunk nézni, ès ez azt eredményezi, hogy Tebas számláján kevesebb lesz a lóvè

Steve fan

Ezért nem értem ezt a csapaton belüli nagy átszervezési hacacárét. Mert rendben van , hogy néhány teljesen feleslegesnek tartott játékostól meg akarnak szabadulni pl Lenglet, Umtiti, Pjanic, Braithwaite, Puig (utóbbiak lenyilatkozta, hogy eszük ágában sincs menni). De teljesen nem értem pl De Jong,Dest, Dephay nevek is fel merültek. Értem én hogy nem a top legjobb formájukat hozzák,de teszem azt eligazolnak kit igazol a klub a helyükre ilyen anyagi feltételek mellett. Itt van pl Dest (oké hozott egy olyan amilyen szezont) de ha elmegy kire számítanak,a 40 éves Alves? Vagy a 32 éves Azpilicueta? Végig egy szezont? És még itt sincs! Aztán De Jong! Busi maholnap nyugdba megy,azért nem igazán található egy De Jong szintű vkp! De ha mégis könyörgöm még regisztrálni sem tudnak egy új igazolást! Dephay dettó, teljesen jó Fati mellé (mögé)! Aztán vissza térve a hátsó bekk kérdésre (Dest eladása),Albaval képzelik az egész szezont???? Ha megsérül ,ki játszik , Roberto? Vagy a még itt sem lévő Alonso? Aztán Dembele! Biztos , hogy menni akar,de öt év itt lotyoges után nem tudnak össze ütni vele egy kamu szerződést? Egy minimális kivásárlási árral , hogy legalább valami pénzt lássunk belőle. Na és a helyére ki jön? Raphinha elúszni látszik,vagy a kölcsönből vissza térő Trincao? Ha ennyire rosszul áll a klub akkor végül is Ferran Torres mögé ???? Aztán Abua cseréje! Hát üres zsebbel Lewa-ban gondolkodni elég optimista hozzáállás! Akkor inkább cserének ingyen Suarez,25-30 percet kibír!

Robi71

A jelen helyzetben én is amondó vagyok, hogy, a jól kereső, de haszontalan játékosok eladása, kölcsönadása priórításr élvez. A második az ingyen igazolható, minőségi játékosok megszerzése. És csak a harmadik a piacképes játékosok esetleges értékesítése. De ameddig az első kettő nincs kipipálva a harmadik szóba sem jöhet.

Nagy Péter

Ha igaz hogy nem tudunk igazolni csak 1:4-es szabállyal akkor még Dembinek is adni kell pluszt mert akkor csak lejártak jöhetnek és a jobb oldal elég gyenge lesz akkor..
Gavival is nem értem mit játszunk ,adjanak neki 2 misivel kevesebbet mint Pedrinek és meg van oldva.
Ha robertonak 5 misi körül adunk akkor Gavinak több járna..

Nagybarcelona

Lehet, hogy Gavival szemben is megy a játék. Lehet úgy gondolják, megvan az utódja Torre szemèlyèben, ès jól jönnek az èrte kapható milliók. Messi, Ilaix, Dembele ügy után bármi elképzelhető. Gavi ügynöke De La Pena azt nyilatkozta, nincs is ajánlat. Ismerős? Jorge Messi is ezt nyilatkozta.

kritizator

Depay. A többivel egyetértek.

Nagy Péter

Azért is írtam hogy a 1.5 milliárd az plusz.mert jelenleg igazából az is tartozás csak az a könyvelésben nem így szerepel mert ez beruházás.
Az hogy mennyit ér a barca mit számít? Úgy se adjuk el az a hiteladás miatt volt lényeges hogy adjanak nekünk 1,5 milliárdot azon kívül nincs nagy jelentősége.

Nézettség érdekes mert nem feltétlen kellenek sztáriok. ha izgalmas a bajnokság vagyis nem dől el már 20 forduló után akkor a nézettség is meglesz.

Mi se szólhatunk egy szót se az Arthur Pjanics mutyival..
Persze a könyvelése miatt szabályos de józan ésszel nézve egy 1 milliárdos adósság mellett nem lehetne még 55 misit elkölteni.

Én azt nem értem hogy a spanyoloknál nincs egyetlen egy újságíró se aki tudná hogy a barcának összesen mennyi pénz kellene hogy kijöjjünk az 1/4 szabály alól?
Mindenki lövöldözik itt a számokkal nem hiszem el hogy nem lehet kiszámolni hogy a barcának mondjuk 700 millio extra pénz kell.
Ott elvileg nyílvános minden ,mert MO-n megértem hogy lassan már a tao pénzből fiataloknak vett krémes túlárazást se lehet megtudni mert titkosítják.

Nagybarcelona

Azt èn is szeretném tudni. Tebas szerint tavalyi kiesés, azaz 480 vagy CVC. De ez a honlapjukon èrtelmezhetetlen, mert nèzik a bèrtömeg, tartozást, költségvetési hiányt ès kb. Szabados fordításban “ezek után döntenek, ahogy jónak látják” 🙂
Hivatalosan az is fent van, hogy a klub adhat el játékosokat, ès felbonthat szerződéseket 🙂 WTF ès ezt jogilag hogy??? Közben meg kènytelenek vagyunk szerződést hosszabbítani fizetés átutemezesevel, hogy csökkenjen a bèrtömeg, ami kötelező, ès hosszabbodik a szerződés, láss Umtiti
Ezért vicc ez az egész La Liga FFP
UEFA FFP meg bevètel 70%-a mehet fizetésekre ès cső. Ezért vannak hátrányban a spanyol csapatok, főleg a Covid miatt.
De hogy ez miért jó a spanyol csapatoknak, vagy hogy mi közük van ahhoz, hogyha csődbe megy egy csapat, az jó kérdés.
Jár a taps Tebas!

Nagybarcelona

Annyi helyen olvasom a kommentelőktől, hogy Xavi rossz fizikai állapotban vette át a csapatot. Honnan veszitek? Èn azt olvastam, a játékosok nem bírták az edzések tempóját. Már nem tudom, hogy Koeman vagy Schreuder nyilatkozta. Már kerestem a nyilatkozatot, ha megtalálom, linkelem😉

Nagybarcelona

https://www.transfermarkt.co.in/albert-roca/profil/trainer/5117
Koeman edzősège alatt Albert Roca volt az erőnléti edző, aki 2003-2009-ig volt már a Barca alkalmazásában, azonos pozícióban.
Rijkaard alatt 272 meccs
Guardiola alatt 62 meccs
Google a barátunk 🙂

Nagybarcelona

https://www.google.com/amp/s/tribuna.com/amp/en/news/fcbarcelona-2019-09-27-valverde-i-never-give-much-importance-to-physical-preparation/
Valverde:
“Sosem tulajdonítottam nagy fontosságot a fizikai felkészítésnek”
Gondolom akkor èvekig nem is volt 🙂

Nagybarcelona

Szerzett, kapott gólok
18/19 90 rúgott 36 kapott, utolsó bajnoki cím
19/20 86 rúgott 38 kapott
20/21 85 rúgott 38 kapott
21/22 68 rúgott 38 kapott
Köszönjük szépen Messi, eddig sikerült mindent kompenzálni 🙂

Steve fan

Annak kéne megköszönni aki hagyta elmenni

kritizator

Azért ha Xavi kezdhetett volna, biztosan más lenne a lőtt gólok száma.

Nagybarcelona

Kevesebb volt 3 + 1 támadóval, szóval nem hiszem, hogy számottevően 🙂

Katalan1

Nem hinném, mert eladták a támadókat és csak késöbb csatlakoztak a csapathoz a gólt rúgó játékosok.

1975@gmail.com

Pszichológust szerződtetett a csapat a Betisből. 🙂 🙂
comment image

kritizator

Meg lesz a BL. Ezért a nőért szétfutnám az agyam.

Robi71

Láttad Lucho lányát? Na azért szedi úgy a lábát Ferran.

Nagybarcelona

Annyira csúnya? 🤣

Robi71

Ellenkezőleg.

Robi71

Amennyiben a Chelsea lecseréli az egész védősorát (Rüdiger, Christiensen, Alonso, Azpilicueta) és igaz a hír miszerint az új tulajdonos 200 milliót szán erősítésre akkor borítékolható, hogy Kounde, Koulibaly és Cucurella (a City is akarja) érkezhet.

Steve fan

Cucurella nekünk nem volt jó! Most meg nagycsapatok kapaszkodnak érte. Ki tudnék hozni egy csapat elküldöttet akikkel Ligát lehetne nyerni 5 évre visszamenőleg,de ide nem voltak jók!

Robi71

Állítólag 50 milliót kérnek érte.

Steve fan

Nevetséges! Itt volt ingyen! Ennél csak akkor húzom fel jobban magam ha látom hogy Emerson átment a-bol ,b-be,50-ért!!!! Vagy Semedo! Nem baj nekünk itt marad Roberto! By Dest!

Nagybarcelona

Grimaldo pl. most hozható lenne, de úgy néz ki Alonso lesz a vége. Èn sem èrtem az ilyet. Vagy minek nekünk 40+ millióèrt Lewa, amikor azt se tudjuk 34 èvesen itt mit fog tudni nyújtani, hisz teljesen más minden, a nyelvről nem is beszélve. Akkor már tènyleg inkább ingyen Suarez, jövőre meg fektessük ezt a pénzt be egy fiatal csatárba. Gondolom most már Xavi dönt, mert Alemany ès Laporta is ezt nyilatkozta. Kicsit nekem olyan, mintha eldobnank a megkezdett fiatalítást

Nagybarcelona

Úgy néz ki a Bayern 30! millióèrt viszi Manet. Hát èn ezt nem èrtem…

Nagybarcelona

Whoscored szerint Mane 12 meccset játszott közèpcsatárkènt, ezeken 10 gólt szerzett. Nem èrne nekünk többet ennyiért, mint egy 34 èves Lewa 40+ millióèrt? Mane nekem mindig olyan Eto’o-s volt.

Nagybarcelona

A Liverpool kifizetné Gavi kivásárlási árát, az 50 milliót.
Gavi= Mane +Thiago?

Nagybarcelona

Ahogy írtam, Gavi utódja már megvan, Torre szemèlyèben 🙂

Nagybarcelona

Az Arsenal úgy néz ki, 30 millióèrt viszi Moratát. Köszönjük. Nálunk is van pár “jó kis” játèkos. Vermalen miatt adjuk Umtitit 🙂

Robi71

:)))

Robi71

Meglepődnék, ha Mane elhagyná a Pool.
Közben a Bayern megszerezte Mazraoui-t és Gravenberch-t az Ajax-tól.

Nagybarcelona

Fiatalítás zajlik ott, a sztárjaik 30 èvesek 🙂
Ment Jota majd Luis Dias. Távozik Firmino, Manè ès most írják, hogy Harry Kane a célpont. Egy zseni ez a Klopp:) Meg egy Dembelè is behúzható, hiszen sokszor írták, hogy Kloppnak tetszik a játéka. Salah lehet jövőre távozik.

Nagybarcelona
Nagybarcelona

Tegnap írtam, hogy kellene egy fiókcsapat a La Ligában, ahová mehetnek a játékosaink fejlődni.

Nagybarcelona

Kessie elbúcsúzott a Milantol. Pioli sok sikert kívánt neki a Barcelonában. Végre egy jó hír, akkor ez valószínűleg hamarosan hivatalos lesz 🙂

Steve fan

Végülis Grizmannal mi a helyzet? Marad még egy évet vagy vissza jön?

Robi71

Ha minden igaz marad és jövő nyáron 40 milliót perkál az Atletico.

Nagybarcelona

Így van, de az Atletico menekülne az üzletből, inkább cserélné 🙂
Gondolom mi csak Felixert vagyunk hajlandóak, de nem egy árkategoria.
Gimenez esetleg? Vicces lenne, ha lenne 2 Uruguayi kh-unk 🙂

JasoN

Kíváncsi leszek mikor dobják be újra Bernardeschi nevét, főleg Dembelé távozása közeledtével, lévén most ingyen ivazolható ő is és hát mi már párszor meg akartul venni elvileg.

Azzal hogy Morata lehet az Arsenal-hoz tart mégiscsak, lehet több szurkoló megnyugodott.

Gavi pedig nem tudom mit akar, de nem hiszem, hogy ilyen hozzáállással szükség lenne rá, főleg mert (szerintem) nem akkor spíler mint amilyennek tartják. Pedrinek a cipőjét sem köthetné be. Ez be is bizonyosodott, nem tudta egyáltalán pótolni egyszersem.

Alonso meg remélem nagyon olcsó lesz, mert Gayát sokkal jobban preferálnám. Főleg ha lehetne úgy megjátszani, hogy elhozzuk Solerrel eggyütt.

JasoN

El tudnám képzelni hogy Solerér odaadjuk az elvileg megbeszélt 20 milliót, amit Coutinho-ért kapunk majd.

Gayá-ért meg felajánlhatnánk 10 milliót + Braithwaite + Puig + kölcsönbe Baldé.
Meglenne Soler és Gayá pótlása is ezzel a Valenciánál. Meg még nagyjából a pénzüknél is lennének ezzel a 30 millióval. (+ 37 misi kell nekik könyvelésbe)

Illetve Gaya abból a szempontból is jobb lenne Alonso-nél, hogy egy évig Alba lenne kezdő és Gaya csere, majd a másodikban lehetne ez fordítva. 2 év után ALba mehet ahová akarna és Balde 2 év Valenciai kezdő tagság után jöhetne Gaya cseréjének, ha megüti a szintet.

Nagybarcelona

Èn is hasonlóvá gondolkodtam. Illetve a szintén 2023-ban lejáró szerződèsű Grimaldoban, aki szerintem hasonló áron jöhetne, mint Alonso. Minap linkeltem Alonso van Gaya összehasonlítást, ès Alonso mindenben jobb volt. Ehhez hozzávesszük, hogy Alba fix kezdő lesz, meg minimum 2 èvig, így Gaya nem jönne padozni. Szerintem Xavi így gondolkodik, tegnap írtam, engem kicsit zavar a fiatalítás mellőzése, amit már megkezdtünk.
Nemrég írtam, nálam 2023-as lejáró szerződèsű Grimaldo èa Bellerin jönne. 27 èvesek, saját nevelèsek. Azpilicueta tőlem jöhetne, mert sokoldalú. Roberto, Dest, Eric, Mingueza, távozhatnak valamilyen formában. De tegnap nyilatkozta Laporta, hogy Xavi kérésére hosszabbítsanak Robertoval. Csak igaz volt amit Xaviról írogattak az újságok ès a szurkolók
-spanyolpárti
-eldogult a règiekkel
-nincs baja az “idősebb” igazolásokkal
Majd meglátjuk mi lesz, szerintem èlvezi mindenki bizalmat, csak páran aggódunk az előjelek miatt.

Robi71

Gondolom elsősorban sikerorientált és utána minden más.

békétavilágnak

Gavi pedig nem tudom mit akar, de nem hiszem, hogy ilyen hozzáállással szükség lenne rá”
mit akar? milyen hozzááállással?
jut eszembe hozzáállás? A meccseken szoktad látni milyen a hozzáállása?
jelenünk nincs de b@sszuk el a jövőnket is…
az a baj hogy sokszor elvagyunk ájulva más csapatok játékosától amikor idejönnek és nem értik mit is kellene pontosan itt játszani akkor meg csak a pislogás megy..
számomra a fiataljaink érinthetetlenek lennének …nehogy már eladjuk őket csak azért mert másból nem lehet pénzt csinálni meg mert egyesek nem hajlandóak távozni..

JasoN

Persze, nem is a meccseken való hozzáálása a gond, hanem a hosszabbítási.

Nagy Péter

Azt azért gondolom te is láttad hogy mióta Pedri lesérült Gavi volt a csapat egyik legjobbja mindössze 17 évesen.Nyílván nincs Pedri szintjén de ez az első szezonja és innen még rengeteget tud fejlődni.
A mentalitása meg Araujo mellett sztem a legjobb, úgy felvannak paprikázva hogy komolyan mondom élmény nézni hogy mennyire beleélik magukat a meccsbe.
Persze ez időnként túl sok Gavinál ezért a sok becsúszás odarúgás de még csak 17 éves tud még komolyodni.
Saját nevelés nem fizettünk érte 85-100 misit és bár nem tudom mennyi fizut kér kétlem hogy 7-8 nmisinél többet kérne.De sztem csak 5-6 körül lehet és mi még ezt se akarjuk megadni de Robertonak adunk 5 misit…
Ha azokat nem tudjuk megtartani akik relatíve apró pénzbe kerülnek akkor nem tudom mit akarunk…

Nagybarcelona

4-5 körül kapott Pedri, Araujo ès Fati. Az utóbbiè a legtöbb. Gondolom Gavi is ennyit szeretne. Gondolom nem akarják megadni egy 17 èvesnek. Èn úgy látom èletkor alapján is számítanák a fizetéseket, ami nagyon tetszik, de nagyon szigorú is egyben, megnehezíti az igazolásokat, hosszabbításokat.
Fiatalok 4-5
Középkorúak 6-8
Idősek 9-10 (gondolom a “sztárok” is)
Ezzel kapcsolatos hírek, hogy csökkentést kérték ismèt a kapitányoktól, illetve De Jongnak, Dembelènek is 7,5-et ajánlottak első körben, Lewank állítólag 9-et.
Erre jönnek a prémiumok.
Laporta többször kihangsúlyozta, a legfontosabb a fizetés, nem akarja megismételni Bartóèk cselekedeteit

Nagy Péter

Na de ha ennyit nem akarnánk megadni neki közbe meg robertonak 5 misi körül adunk akkor elássuk a jövőnket.
Engem nem az életkor semmit nem számít csak is a teljesítmény.
Az okés hogy ne legyen Barto szint mert az tényleg elborult volt hogy egy dembi dortmundba keresett-2-4 misi körül majd átjött hozzánk és 14-et kapott..
Azért azt is látni kell hogy 4 misi fizetést egy angol középcsapat is megad simán ha olyan a játékos.
A de jong a 7,5 is rengeteg sztem és ez majdnem a fele amit eddig keresett…
Azt a prémiumot is megnézném ki hogy néz ki egy fiatal és egy idősebbnél melyik mire kap.

JasoN

Igazat adok, meg nem kötekedésből, de tényleg nem. Viszont azt látom többeknél beakadt ez a Roberto 5 milliós fizetés.

De ez gondolom azért van, mert eddig 10-et keresett és mivel 50% alá nem mehettek, így lett 5 millió a vége. De érdemei szerint nyilván kevesebb lett volna. Lehet ezért csak 1 év. Utánna ha maradni akar, akkor 2,5 – ért teheti mondjuk.

Last edited 1 hónapja by JasoN
Nagy Péter

Persze hogy beakadt amikor elvileg sporólásról beszélünk erre fel olyan kiegészítő 30 évesnek aki szinte egész végig sérült volt adunk 5 misit.
Lyukas De Jongnak meg sajnáljuk a 2-3 misit közbe meg mennyit hozzátett a csapathoz. Gavi meg a jövő reménysége neki is az állítólagos 4-6 misi semmi.
Ettől még lehet hogy Gavi is örök ígéret marad de akkor sincs igazi bukó mert saját termés.
A nagytakarítást Robertoval kellett volna kezdeni…

Kritizator

Pedrinek a cipőjét sem köthetné be

Sajátját sem tudja 😁

Nagybarcelona

Nico nagy valószínűséggel távozik. Kölcsön, végleg, vagy cserealapnak szánják. Ha ez így lesz, jó lenne valami visszavásárlási záradèk.

Barca87

Érdekes nyár lesz, és valóban első sorban távozókra lenne szükség. Én Gayanak nagyon örülnék, Balde mehetne 2 év kölcsönbe utánna átvehetné Alba helyét.
Kessienek én örülök. Busi, Kessie, Gavi, Pedri, Nico, De Jong középpálya nem rossz, esetleg még Nicot be is lehetne áldozni egy új fiatal B-s re.
Mindenféleképpen Nunezt hoznám Lewa helyett. Akár még adnék játékisokat, hátha…..sose leget tudni.
De majd megkátjuk mit hoz a nyár!

Nagybarcelona

Nunez ès Grimaldo a Benficából nekem is tetszene.

Robi71

Ha nem lesz távozó felesleges játékos (Umtiti, Lenglet, Pjanic, Martin, Trincao) akkor kénytelenek lesznek piacképest (De Jong, Dest, Depay, Nico, Stegen) eladni.
Így megy már egy ideje. Most sem lehet másképp.

Robi71

Ha sikerül eladni azt az 5 játékost már elégedett leszek.
Ha sikerül megszerezni a kiszemelt ingyen igazolható játékosokat, még elégedettebb leszek.
Ha sikerül…pénzért…egy jó szélsőt hozni, akkor az hab lesz a tortán.
Lewandowski-ról már nem is tudom, hogy mit mondjak.

Robi71

Koulibaly, Nunez…a nyár slágerigazolásai lesznek. Szerinted labdába rúghatunk? De tovább megyek….Raphinha vagy Lewandowski 35-40 milliós árceduláját állni tudjuk?…ebben sem vagyok biztos. A bérkeretet nem is említem.

Nagybarcelona

Már írtam, leegyszerűsítem
-az egyik lehetőség, amit írsz 1 a 4-hez, alap ember is távozhat
-CVC,BLM,BA ès akkor jöhet mindenki akit írtál
Gondolom ezen megy a filózas,, meg ha az utóbbi, minél hamarabb szabadulni a fölöslegtől, mielőtt vérszemet kapnak, hogy van pénz 🙂

Nagybarcelona

Mármint okosan, de eladásokból, bevételből, 1-az egyben elkölteni pár tízmilliót

Robi71

Ezek egyelőre lehetőségek, én a kivitelezésre várok. Úgyhogy jelenleg az a helyzet amit “már írtam”.

Eminusz

Nagyon sajnalnam!
Nagyon haragszom Xavira miatta!
Koemannal alapember volt es ezt a mutatott jateka ala is tamasztotta (szerintem a legjobb fiatalunk volt…)! Aztan jott Xavi, kikerult a kezdobol, elveszitette a bizalmat es ez a teljesitmenyere is kihatott…. Szamomra o a tokeletes Busi-utod…. De adjuk el persze.. kell a penz oreg spanyolokra meg hogy megtartsuk a vilag legjobb cserejatekosat, Robertot! Aa inkabb nem is olvasok hireket, mert csak meg borusabban latom a jovot! :/ Az eddigiek alapjan 2 verziot latok a kovetkezo szezonra:
1. Megint nem nyerunk semmit, szenvedunk, bukdacsolunk…
2. Megnyerjuk a bajnoksagot, talan meg a kupat is, de Valverde-fele bununalmas jatekkal…
Oszinten, egyiket sem szeretnem!

Nagy Péter

Számomra ez mindig hihetetlen hogy milyen emberek ezek a focisták hogyha elveszti az önbizalmát egyszerűen nem tud teljesíteni…
Az okés hogy Koemannál De Jong jobb volt de akkor meg Pedri volt gyengébb mert az ő erősségeit nem tudta ennyire kihozni mint a sérüléséig Xavi.
Amit láttunk Xavi ideje alatt az kb 0-nál kicsit jobb.
Ahogy jelenleg kinéz marad mert nincs pénz :Hiába adjuk el nem tudunk igazolni belőle..
Én eladnám ha emiatt a valenciásokat lehetne hozni, Xavinál nem kulcsember és ha még Gavi fejlődik hamarosan az lesz mint a tavalyi coutinho-pedri összefüggésben hogy már azt vártuk hogy inkább pedri kezdjen,, csak utána coutinho “megoldotta” és fél évre lesérült.

Robi71

Vannak játékosok, akiknek nem lehet vagy nehéz lerombolni a bizalmukat. Őket hívjuk bajnokoknak. Volt idő amikor tele voltunk ilyenekkel. Most….

Robi71

Tökéletes Busi utód?…wow. 😀
Maradjunk annyiban, hogy ameddig sikerülne találni egy “tökéletes utódot ” ő is megfelelne.

Eminusz

Ezt meg maga Busquets is lenyilatkozta! Jo o nem igy fogalmazott, hogy “tokeletes”, de azt mondta a jelenlegi keretbol Nico all a legkozelebb ahhoz, hogy az o melto utoda lehessen. 🙂

Nagybarcelona

Nekem Gavi, de kinek ki. Torre videók alapján viszont mindegyiknél jobb 🙂 majd meglátjuk.
Èn sem èrtem, miért nem játszhatott Busquets helyen nèha. Ezért tennék bele visszavásárlási opciót. Még csak 20 èves, 2-3 èv múlva visszajöhetne.
Amúgy kor, fizikai tulajdonság, ès játékstílus alapján is összeillene a
Nico
Gavi Pedri
Sor. De kellene még vagy 3-4 èv, ès ezt nem bírjuk ki eredmények nélkül. Ezért kell kölcsön-,eladni, fokozatosan játszatni ès rotálni őket. Xavi dönt, melyiküknek mit szán.

Robi71
békétavilágnak

nem volt az opció egy másodpercig sem…

Robi71

Valami nagyon félre ment. Pedig az utolsó 2 évét még lehúzhatta volna a nevelő klubjában aztán egy világraszóló búcsúmérközés után nyugodt szívvel mehetett volna Miami-ba levezetni. Így lehetett volna kerek a története minden idők legnagyobb klubjátékosának.

Steve fan

Félrement???? A tisztelt elnök vele kampányolt,még Haaland idehozatalával. Most még senki nem akar eligazodni( minden Pjanic,Braithwite felé itt képzeli a jövőt) hosszabbít Robertoval.

Nagy Péter

Marketingben a barca Barto óta zseniális.
Így is hogy nincs egy vasunk se fennt tudjuk azt az állátszatot hogy a legnagyobb világsztárok is idejönnének.
Ezt hívják álmodozásnak.
Idejönnének még most is sokan de egy világsztár aprópénzért nem jön ide.
Csak nézzünk meg egy Alabát vagy épp most egy rüdigert mi pénzt kérnek vagy ott van Mbappe haaland fizetési igénye.
Ebbe mi már egyszer belebuktunk reméljük tanulunk belőle.
A hírek hogy ennek meg annak a csapatnak az ásza idejön meg arra jók hogy pl itt is “csámcsogjunk ” róla..

békétavilágnak

Laporta politikus…hazudozik össze vissza…

Nagy Péter

Tény minden idők egyik legjobb játékosa. Most is kívánom neki hogy döntse meg Ronaldo gólcsúcsát amire sajnos egyre kisebb az esély ,de azt én nem tudom megbocsátani neki hogy 2 évente beszedett plusz 50-70 misi aláírási pénzt az alap 50 misi fizuja mellé.
A barca adott meg mindent hogy a világ legjobbja lehet(hormonkezelés) félig meddig már katalánnak tartották.Durván mondva a barca “gyemeke” volt és nem éhbérért volt a csapatnál hanem már az aláírási pénz nélkül is a világ legjobban keresője volt és erre még neki kellett még az az 50-70 misi 2 évente.

Persze én megértem azt az indokot is a Barca marketing értékét durván megnyomta.
De mint az látható volt az uccsó 2 évben már vele is csak vergődtünk és ő is részese annak hogy a klub ide jutott még ha ővé a legkisebb szelet.

Az nálam meg csak hab volt a tortán mikor 3 éve a brutális Bl kudarc után csapatkapitányként azért “sírt” hogy hadd mehessen el a csapatból mert a szerződésébe benne van hogy mehet..
Majd mikor kiderült hogy csak 700 misiért mehetne el és ennyit senki se adna jött a nagy monológ hogy nem akarta beperelni szeretett klubját…
A tavalyi sírása csak dobott egy lapáttal hogy azok után hogy vasárnap még sírt meg minden baja volt hogy elkell mennie szerdán már aláírt az arabokhoz…
Én a helyében kivártam volna az átigazolási ablak utolsó napjáig hogy mutassam azt h nem volt B opció a barcán kívül.

Jöjjön vissza egy búcsúmeccse ez a minimum ami jár neki de sztem amíg Laporta lesz ő nem akar majd.

Leszögezem még egyszer nagy kedvencem messi mint játékos de mint ember nagyon távol áll tőlem…

békétavilágnak

Egyet kell hogy értsek veled…emberileg szerintem sem olyan mint sokan gondolják…

Robi71

Neki menni kellett volna 2017-ben. A klub hanyatlása akkor már egyértelmű volt, reménytelenül száguldott a csőd felé. Szakmailag semmi sem indokolta a maradását…hagyni kellett volna Bartomeu Umtiti-Coutinho-Dembélé hármas fémjelezte szupercsapatát “érvényesülni”. Máshol 30 évesen még része lehetett volna egy sikerprojektnek.

Robi71

Szerintem az egyértelműen jelzi emberi nagyságát, hogy nem hagyta el a süllyedő hajót, maradt és nyelte a keserű pirulát éveken keresztül. Barto hozzánemértését vele leplezte, az ő vállára tette a csapat teljes sikertelenségét. Ezt fizette meg neki Barto éveken keresztül.
Hogy nem lehetett volna sikeresebb máshol ez idő alatt?…na ná.
Hogy nem kereshette volna ezt a pénzt máshol?…na ná.
Megérte ebbe a szarkupacba maradni éveken keresztül és csorbítani a nimbuszát?….élete legnagyobb hibája volt.

Nagy Péter

Micsoda? Nem hagyta el a süllyedő hajót?
Ja nem, de nem önszántából!
Barto egyetlen jó döntése hogy semmisnek vette a kilépési záradékot mivel a szezon később lett vége mint ami a kilépési időnek megvolt adva.
Hetekig ment a sírás tőle hogy távozni akar,engedjük el, fizet a city 150 misit stb majd amikor rájött hogy csak 700 misiért mehet amit senki nem tesz le érte jött a duma hogy a barcát nem pereli..
Emberi nagyság ugye? óriási…

Több pénzt kapott volna máshol?
Most a Psg-nél miért keress kevesebbet mint tavaly a barcában?
Most 35-40 misit kap tudtommal míg tavaly50-60 misi körül nálunk…
Ronaldo után neki a második a legnagyobb marketing értéke és ehhez képest már csak 35 misit kap?

A city vagy a psg adott volna neki 2 évente 50 -70 misis aláírási pénzt?
Érdekes Neymar is 5 éves szerződés és csak mikor vége akkor kapott plusz lovét.Citynél De bruyne is most kötött 4-5 évre nem 2 -re…

Hol volt sikeres sportprojekt 2017-ben?
A psg csak épülgetett ahogy a City is…
Ugyanugy bebukott volna mint ahogy nálunk meg most a Psg-ben….

Ahogy már írtam nem játékosként van vele problémám hanem mint emberrel.
Ahogy Coutinhonak se tudtam elfogadni hogy egy gólja után csendre próbálta inteni a közönségünket és ahogy Dembinek se nézném el ha a pénz miatt nem hosszabít velünk.(7 misi az elmúlt 5 év lehúzásért.)

Robi71

Az olyan “szurkolók” mint te bizonyítják, hogy kár volt 2017 után maradni. Hibázott, hogy maradt és hibázott, hogy elfogadta Bartomeu tetves pénzét.
Ha elmegy 2017-ben talán jót tett volna a klubnak is….egy éven belül összedölt volna Bartomeu dilettáns és korrupt “birodalma” és akkor talán most nem itt tart a klub, ahol most.

Nagy Péter

Én összeségében nem játékosoknak drukkolok a csapatnak még ha Messinek gólrekordért most is szurkolok,hanem magának a barcának
1999 óta egy Barca vs Leeds meccs óta mikor 4:2-re nyertünk és akkoribban Rivaldo és Overmars volt a kedvenc.
” “szurkoló””?vagyis az olyan mint én nem is vagyok igazából az mert egy ekkora sztárnál az emberi tulajdonságait megkérdőjelezem?
Ronaldinhot nagyon sajnáltam mikor elengedték ahogy Eto o-t is de ezek miatt ugyanúgy a drukkoltam nekik,nem azt kívántam hogy bárcsak összedőlt volna az akkori projekt.
Egy játékos nem lehet nagyobb a klubnál legyen az Ronaldinho Ronaldo vagy Messi.

Robi71

Ha Messi emberi méltóságát megkérdőjelezed…de Ronaldinho vagy Eto’o-ét nem (pedig…), akkor ez felvet némi elfogultsági kérdést nálad.

Nagy Péter

Emberileg szinte mindegyik egy szinten van nálam.
Ezért tudom elfogadni hogy mindegyikük elment. Nem szidom se pep-et se laportát hogy elküldték Ronaldinhot eto o-t és Messit, A klub megmaradt és meg id fog bárki is menjen el.
Nem gondolnám hogy bmelyik Barca játékossal elfogult lennék.
Az okokat leírtam Messi coutinho Dembi vagy De Jong esetében is.

békétavilágnak

Most volt egy felmérés..a megkérdezettek kb fele visszavárná fele meg nem…ez sok mindent elmond…magyarul a szurkolók felének elég volt ennyi belőle..sajnálom de nekem is…

Robi71

Azokról a szurkolókról beszélünk, akik hagyták, hogy Bartomeu-ék csődbe vigyék a klubot? ….

Steve fan

Emberek!!!!!! Miről beszélünk???? Kicsit rá kéne hangolódni arra a bizonyos 10 évre, esetleg megnézni egy videót,a nagy ember pillanataiból.Hatalmas pénzeket vitt el a klubtól ??? Had kérdezzem azért még nagy tisztelettel hogy kb tíz év alatt hány rajongó vett jegyet a Camp Nou-ba,vagy hány millió ember kapcsolata be a televíziót , hogy láthassa Leo Messi játszani. Televíziós közvetítési jogdíj???? Ismeretlen? A szomszéd falu egy általam ismert középvállalkozója kivitte a családot csak egy meccsre! Ehhez utazni kellett költségeket generált. Ki tudja hány százezren ,hány millióan tették ugyanezt a a világ bármely pontjáról? Euromilliokat mozgatott meg a puszta létévelvel és itt azon csapkodják az asztalt állítólagos Barcelona drukkerek, hogy ezért busásan meg lett fizetve? Na bumm ,és akkor mi van? Tán a stadion melletti kocsma wc-s menüje is többet kaszált e korszak alatt mint egy átlagos magyar vállalkozó. Hát az vesse rá az első követ,aki nem sapolt volna mindezek után,autistának kiváltják ki de hülye nem volt az biztos! Igaza van Robinak abból, hogy előbb is el mehetett volna,mert ki az a koszorú, optimista aki úgy gondolja , hogy hosszú évek alatt nem próbálta valamelyik klub elcsábítani.Laporta azzal kampányolt , hogy megtartja! Hagyta kifutni a szerződését,hagyta elmenni! Most meg a fotelkommentelők hiányolják a csapatból a szezononkénti 30-40 gólt!!!!!!!!!!!

Robi71

Stimm

Nagy Péter

Azért ne gondoljuk azt hogy az elmúlt 10 év Messiből állt.
A barca szárnyalása Ronaldinhoval indult. A saját gyerekeim is ő miatta lettek barcások mint ahogy több százmillió ember.A guardiola feéle dream-teamet akkor is csodálták volna ha nincs Messi. Persze a sikerben jelentős része volt de ahogy látható volt az elmúlt 3 évben ha nincsenek társak ő se tud sokat tenni.
Ugyanúgy mentek volna a világ minden tájáról mert azt a focit mindenki látni akarta legalább egyszer élőben.
Neymar meg kb ugyanakkorra marketing értékkel bírt.
Tény hogy mióta ő elment csak Messi volt a nagy név.

A nézők kimennek ha a csapat jó focit játszik lássd Xavi első 3 hónapját. Onnastól meg ha jól játszunk a csapat kitermeli magának az új marketing “Messit”.Hogy ez Fati Pedri Gavi vagy más valaki lesz az a jövő kérdése csak lenne meg a jó játék végre..

Tény hogy hiányoznak a góljai de mi a realal ellentétben nem is tudtunk senkit hozni pótlásnak csak egy Dembink volt aki azért messze van tőle.

Viheti a pénzt csak amikor már kapzsi számomra unfair. Az adócsalását meg meg se említsük hogy amikor már annyi pénze van hogy egy kis 3 ezres falu egész életében nem keress annyit mint amit ő mégis még megpróbál a család elsummantani pár misit pluszba….

Robi71

Öregem, ez már egyre inkább egy “Alberto” nick név alatt futó kollégára hajaz, aki sportot űzött Messi denigrálásából. Csak ő próbálta ilyen mértékben mellőzni Messi jelentőségét a klub ezen időszakában.
Talán épp ez a legnagyobb baj…az elmúlt 10 év (évről évre egyre inkább) Messi-ről szólt.
Ronaldinho akinek érdemei elévülhetetlenek és kétségtelenül szórakoztatóbb figura volt, mint Messi…na de az érdemeiket összehasonlítani enyhén szólva szánalmas. Hadd ne hasonlítsam össze a hozzáadott értéküket….és itt nem csak a statisztikára gondolok. Azt már nem is szívesen említem, mert ő ennél többet érdemel minthogy erre emlékezzünk leginkább…hogy gyakorlatilag Ronaldinho-t 28 évesen el kellett tanácsolni a klubtól, mivel addigra a rá mindig is jellemző “bulizás” tűrhetetlen mértéket öltött.
Az írásod többi részét már meg sem próbálom ellenérvelni, mert magamból csinálnék szánalmas figurát.

Nagy Péter

Értem, tehát ha vki Messi emberi jellemét kritizálja akkor vmi fórumos ős ellenség lehet álnéven.
Miért ne lehetne összehasonlítani korszakokat? Rivaldo éra Ronaldinho éra Messi éra. Mindegyikük nagy hatással voltak a barca játékára.
Nem gondolnám hogy elvettem volna Messi érdemét mert mint írtam is Messi nélkül közel sem lett volna ilyen sikeres a pep korszak.
Az a rész a marketing részről szólt hogy a nézők mire vagy épp kire vonultak -vonulnak ki ezzel pénzt hozva a klubhoz.
Ne keverjük a játékát és a marketingje hatását a klubra. Én mint Messi marketingről írtam az előbb.
Mint ember nálam mind egy szinten van.Adócsalók (Eto o Messi) , bulizosok( ronaldinho ,neymar,Deco). Ettől még mindegyikük játékát szerettem és sajnáltam mikor mind elment de attól még mint erkölcsös emberek nálam “megbuktak” Ettől még ugyanúgy szurkoltam szurkolok a csapatnak mindegy ki megy el a csapatból.
Én mint embert kritizáltam folyamatosan az sztem egyértelm sajnálom ha nem ez jön le.

Ha olyan az ellenérvelésed mint akkor amikor Messi emberi nagyságát azzal probáltad méltatni hogy 3 éve maradt barcában önszántából tűrt mindent,közbe meg csakis a kilépési záradék lejárata miatt nem bírt elmenekülni barcelonából csapatkapitányként akkor megköszönöm ha megkímélsz a többi érvelésedtől.

Robi71

Te nem csak az emberi méltóságát kritizálod, hanem a játékos mivoltját is, amikor azt mondod, hogy: Guardiola féle dream-teamet akkor is csodálták volna ha nincs Messi…mikor jól tudod, hogy rá volt kihegyezve a csapat támadójátéka, ő volt a hab a tortán (Pep 4 év – Messi 4 Aranylabda – Barca 2 BL).
40 éve követem a futballt, mint sportjáték és társadalmi jelenség, de még nem láttam olyan csapatra levő hatással, mint a Messi-é a Barca-ra…mondom úgy, hogy láttam Maldini-tól (Milan) …Maradona-án (Napoli) keresztül ….Giggs-ig (MU) és még sorolhatnám tucatjával a klublegendákat.

Nagy Péter

Miért nem csodálták volna a Pep teamet ha nincs Messi?
A spanyol tiki takát nem csodálta mindenki?
Mint mondtam Messi nélkül nem lett volna ilyen sikeres Pep de marketing szempontból ugyanannyian nézték volna azt a focit.
Az aranylabdákat inkább hagyjuk az hogy Xavi nem kapta meg a világ szégyene sztem.
Tény hogy kimagasló hatással volt a csapatra de ettől még az emberi jelleme nem pontozodik fel, legalábbis nálam.

Robi71

Biztos vagyok benne, hogy ez a story végződhetett volna happy end-el is…ha egy kicsit megerőlteti Laporta magát. Csak még két év kellett volna és egy grandiózus búcsúmeccs (Barca vs világválogatott). Ezt sohasem fogom megbocsájtani…

Nagy Péter

Igen ha junius 30 előtt eldől a szerződése.

Én meg azt a brutális BL kudarc utáni csapatkapitányi megmozdulását nem bocsátom meg soha hogy elakart menekülni a csapatból és csak a kilépési záradék lejárta tartotta itt.

Katalan1

Jobb, ha abba hagyod, mert csak égeted magad.

békétavilágnak

igen…a másik fele éjjel nappal Bartoék ellen tüntetett 🙂 tele volt vele a sajtó 🙂

Katalan1

Aki nem szereti Messit, az a focit.sem. Eleged van abból, ha cselez, vagy ha gólt rúg, gólpasszt ad? Remélem, nem komoly, amit írsz. A pénzhez meg semmi közunk. Rengeteg pénzt hozott Messi a Barcának.

Nagy Péter

Most messit nem szeretjük vagy a játékát? Mert nem ugyanaz a kettő.
A játékát sztem nyugodtan mondhatom mindenki nevében csodálta,de van egy emberi oldala is.
Én az emberi oldalát nem tudom tolerálni.
Adócsalás,eszméletlen aláírási pénzek 2 évente, a kilépési záradékos színjáték hogy távozni akar majd mikor rájön hogy nem tud a duma hogy nem perli a barcát és a tavalyi távozásánál hogy vasárnap sírt hogy elkell mennie majd 3 nappal később aláírt az arabokhoz pedig vasárnap még azt mondta nem tudja hol folytatja…

Katalan1

Az adot nem Messi kezelte es nem is az edesapja. A konyvelo foglalkozott vele. Nem o volt az egyetlen,aki el baja volt a spanyol adohatosaggal. Sajnos Messit Bartoek jarattak le. Azt gondolom, hogy nem tudjuk milyen ember, mert még sosem találkoztunk vele. Tudod, aki ennyire szereti a gyerekeket, rossz ember nem lehet. Rengeteget segitett Messi masoknak az alapitvanya segitsegevel. Pl: korhaz epitesevel. Ami fontos az az, hogy a palyan mit csinal.

Nagy Péter

A könyvelőnek miért érdeke hogy elcsaljon 5 misiket Messinek meg az apjának…
Nyílván azért mert az ismerte azt a kiskaput ahogy sokan mások spanyol honban és messi papa áldását adta rá…
Ez a “jó ember ” kifejezés “foghatatlan”.
Ronaldo is jó ember ad pénzt ő is gyerekeknek meg minden ettől még ő is adót csalt plusz a kis amerikai erőszakolos dolga is ott van(bár az lehet csak a csaj pénzéhsége volt de sanszos hogy Ronaldo kicsit erőszakosabb volt..)
Jó ember szinte mindegyik focista ahogy te is egy jó ember vagy ettől még amiket írtam “élnek”

Robi71

Az adóhatósággal gyakorlatilag a teljes Barca és Real keretnek meggyűlt a baja. Ez hűen tükrözi, hogy mit meg nem engedhetnek maguknak és milyen különleges bánásmódban részesül ez a két klub Spanyolországban. Maradjuk annyiban, hogy nem germán mentalitás.

Nagy Péter

Teljesen így van hogy aki csak bírt adót csalt.Kérdezem hogy miért?
Annyi pénzük van hogy 100 életet kifutna akkor miért kell még 5 misiket elcsalni?
Nem csak Messi Eto o Ronaldo hanem az összesnek.

békétavilágnak

a játékát szerettem ( sőt!!!)…pénze nem érdekel mint ember meg kb annyit tudok róla mint te ( semmit :)) viszont egyre kevésbé volt szimpatikus vesztett nagyon sokat a varázsából…ez van ..lehet csak én változtam..ki tudja 🙂

Katalan1

Vesztett a varázsából? Semmi olyat nem tett. Nem Messi tehetett az adó ügyéről. Azt gondolom, hogy rászálltak, mert a Barcában játszott. A saját klubja sajnos kikezdte, meg Perez is. Írtak mindenfélét róla, amit nem kell elhinni.

Robi71

Én is azok közé tartozom, akik nem várják vissza…nyilván más indítatásból.

Katalan1

Sajnos a PSG-nél nem boldog.

Béla

Akkor lehet vele van gond!( ha sehol sem boldog)

Robi71

Zagadou a Dortmund 22 éves francia középhátvédje szabadon igazolható. Hacsak nincsenek vele hozzáállási problémák….akár képbe is kerülhetne.

Nagy Péter

Lehet hogy mindig rosszkor láttam Dortmund meccset de én rengetegszer láttam hibázni.
Eric2 sztem..

Robi71

Egy bivalyerős 196 cm-es, 22 éves srácról beszélünk. PSG nevelés és már 17 éves korában leigazolta a Dortmund, ahol azért értenek a fiatal tehetségekhez. Tény, hogy nekem is gyanús, hogy ingyen távozik….nem kizárt, hogy valami nem kerek vele kapcsolatban
Minden esetre kíváncsi vagyok hol folytatja majd.

1975@gmail.com

comment image

1975@gmail.com

comment image

1975@gmail.com

comment image

Robi71

Hajrá Pool! 😀

KJDaniel

Remek a rendezés, fél órával később kezdeni egy BL döntőt?
Szentpéterváron szerintem megmosolyogják most ezt.

Nagy Péter

Örüljünk ha csak fél óra lesz.Azért sajnos benne van a pakliban az is hogy terrorveszély van,Remélem nem lesz semmi gond.

KJDaniel

Én is gondoltam erre, remélem nem erről van szó, de nyílván senkit nem érdekelnének a lemaradt szurkolók..

Nagy Péter

Sztem se pár ezer szurkoló a lényeg amikor a tv előtt félmilliárd ember van…
Most mondja hogy beugrálnak a kerítésen ki tudja jeggyel vagy jegy nélkül…
A terrorizmus melegágya az ilyen.
Ha bajt éreznek inkább halasszák el minthogy vérfürdő legyen

Robi71

Párizsban egy jó ideje bármi előfordulhat és ennek a fordítottja is…sajnos.

Barcafan93

Salah annyit uzengetett a meccs elott h focizni eddig elfelejtett.

Barcafan93

Annyira tipikus real meccs..vicc az egesz.
Egyszeruen hihetetlen h egy vedo sem figyel viniciusra. Es az h golt se tud loni a pool az vicc.
Innen sima real

Barcafan93

Eddig mindenki lefocizta a realt a psg a chelsea es a city is.
Most a pool is. Hiaba.

Robi71

Hallatlan rutinnal hozták le azt a meccset is….a sorban a negyedik náluknál jobb ellenfelet győzték le. Úgy néz ki, hogy senki sem tud mit kezdeni a “Real” faktorral.

Robi71

Nem elég egy kicsivel jobb csapatnak lenni, mint a Real…sokkal jobbnak kell leni, hogy legyen esély.

békétavilágnak

” sorban a negyedik náluknál jobb ellenfelet győzték le”
papíron jobb esetleg vagy szebben játszó de a focit gólokra játszák és az a jobb a ki nyer….és azért a poolt cityt stb legyőzni nem véletlen…jobban felkészültek…ez van ..


Robi71

Ezt a szezont felejtsük el amilyen gyorsan csak tudjuk.

Maestro10

Szégyen, hogy egy ilyen gyenge, színtelen-szagtalan csapat BL-t tud nyerni. A folyamatos bírói segédlet és a végtelen szerencse. Ez a Real Madrid…pontosabban ennyi a Real Madrid. És ezek húzzák be folyamat a BL címeket, ilyen fos, faék egyszerű játékkal. Nem értem.

Nagybarcelona

Ismét jöhetnek a mínuszok, mert leírom az igazságot. A Reálnak van egy komoly edzője. Nekünk mikor volt utoljára? Remélem Laporta is èszbekap ès aláírja végre valamelyik “előkészített” szerződést, amivel pénzt szerez, ès vègre elkezdenek csapatot èpíteni, nem szimpatikusat, nem Barca DNS-t, nem a mi kutyánk kölykèt, hanem szórakoztató focit játszó, eredményeket elérőt, mert a szurkolókat az utóbbiak èrdeklik.

Nagybarcelona

Nekünk ez mèg jól jöhet, mert ha Laporta nem lép, a sok csalódás után szétszedik. Elég volt a hazudozásból.

Nagybarcelona

Az első lèpès, amire èvek óta utalgatok
-“végy egy jó kapust”, ne olyan játszon, aki 1 kapura lövés, egy gól, de a mi kutyánk kölyke

Nagy Péter

Ez pontosan így van. Ahogy liverpool megvette allisont a real curtit az atleti oblakot a man utd de geát mi megvettük stegent.
Ahogy látható curti kivételkével mindegyik formája már hullámzó jönnek a potyák,
Kérdés stegen nyáron összekapja e magát fejben.
Kellene neki egy erős vetélytárs de ilyen anyagi helyzetben ez kivitelezhetetlen.

Eminusz

Mondjuk ezzel nem ertek egyet.. Egy kapus teljesitmenye nagyban fugg az elotte felsorakozo vedelemtol is… Neuer konkretan igy valt naggya! Allissont sem tartom szemely szerint olyan hude jo kapusnak, de az a vedelem eleg komoly…
Barki barmit mond, tobbszor atragtuk, kapok erte hodeget meleget, de en Busquetscel kezdenem az atalakitast… Talan pont te irod mindig, o szabja a csapat tempojat, ami LASSU! Marpedig addig nem fogunk eredmenyeket elerni, amig ezen nem valtoztatunk!
Pontosan ezert nem akartam meg Xavit… Tudtam, hogy ez lesz! Ha o erkezik, a baratai kirobbanthatatlanok lesznek… Most sokan fognak jonni azzal, hogy a teljesitmenyuk miatt kirobbanthatatlanok, nem pedig Xavi miatt, de en ezt nem igy latom! Nem eleg 1-2 meccsen kiprobalni, hogy muzsikalna a csapat De Jonggal vagy Nicoval a kozeppalya sziveben! Folyamatosan ezt kell eroltetni! Akkor lesz lathato eredmeny! Visca el Barca!!!

békétavilágnak

Laporta választási plakátra emlékszel még? 🙂 annyira kínos újra …

Nagybarcelona

Nekem is ez jutott eszembe. 🙂 Ha emlèkszel, szidtam is, mint a bokrot ősszel. Azért pozitív irányba haladunk, de ez a hónap lesz a sorsdöntő. Ha szerez pènzt akkor èpítkezhetünk, ha nem akkor lecsuszhatunk. F.sza hogy lesz 300 millió a kiadás, ha csak 400 millió lesz a bevétel. Viszonyításkènt 980 millió volt a max bevètelünk.

békétavilágnak

Jót röhögnek rajta na de mindegy is….kíváncsi vagyok mit varázsol össze Laporta..ideje lenne lasssan már valamit felmutatni..a duma megvolt most már várjuk a tetteket…és nem kifogásokat akarok hallani..tudta mit vállal..de eddig csak a nyavajgás ment meg a kudarcok (Messi, Haland(Ő ígére mindkettőt))…

Maestro10

Ancelotti minden, csak nem “komoly” edző. Legalábbis taktikailag biztos nem. A Madridnak a bajnokságot és a BL-t az egyéniségek nyerték meg, nem pedig az edző. Hasonló a sztori, mint nálunk 2015-ben, az MSN világuralma alatt.

KJDaniel

Nincs mit tenni, gratulálni kell a Madridnak, kivételes menetelés volt ez, talán soha meg nem ismételhető.
Nekünk most a lehető legjobban kell erősítenünk a nyáron és felvenni a harcot velük az első fordulótól kezdve.

Robi71

És lassan visszaszerezni nekünk is az elveszett…ellentmondást nem tűrő…”Barca” faktort. Ez lesz a legnehezebb….majdhogynem lehetetlen, ha egyszer elveszett.

Nagy Péter

Annyiból vitatkoznék ezzel hogy Xavi se a régi tiki takát akarja játszatni hanem a tiki taka és a liverpool agresszív sokszor beívelgetős fociját keverve.
Ezért is akarja Lewát és télen ezért kellett Auba.
Ehhez viszont jelenleg nincs meg az alapanyag és jelenleg úgy néz ki nem is feltétlen lesz meg.
Kérdés mit tud majd kezdeni a helyzettel.továbbra is bízok benne hogy a nyári felkészüléssel a kerethez tudja igazítani a csapat taktikáját.

Nagybarcelona

Meglátjuk. Sok a pro, de sok a kontra. Nem világos mit akar, ès mi az amit ráhagyott a csapatra az eredményért. Ha visszaemlékszel, mikor ide jött, 343-al toltuk, nem is volt eredmény. Aztán visszatértünk az èv eleji focinkhoz ès jöttek az eredmények. Feltolta a csapatot, magasan támadunk le, ez meglepett mindenkit, taroltunk. Utána lemeccseltek minket a közép ès kiscsapatok is, jött az utóbbi èvek focija, tiki taka, töketlenkedès, kontragólok.

Nagy Péter

Sztem az a 343 az a tavalyi koeman féle tavaszi megtáltosodásból jött mikor a csapat egy bő hónapig durván jó focit játszottak. A sevilla elleni fordítás vagy a Psg elleni meccs.
Az nála abszolut nem jött be amit fel is ismert és váltott.
Kisimerték vagy a teljesítmények estek vissza?
Sztem szorosan összefügg a kettő.
Én úgy láttam hogy már a galata ellen is csak mentálisan tudtunk nyerni addigra kifulladt a csapat. Hogy ez az erőnlét a mentális állapot a játéksok saját helyzete hogy mennek vagy maradnak e nyáron(araujo,gavi meg a fél tartalék sor) nem tudom.
Kellenek új emberek és amit nem győzzök kihangsúlyozni egy jó felkészülés, ezért is fontos hogy július 4-re meglegyen a keret.
Az mindenesetre nem fogja segíteni a felkészülést hogy az anyagi helyzetünk miatt a nyáron a világ minden tájára elmegyünk a lovéért…

békétavilágnak

egyébként akkor most mégsem annyira gyenge a La liga mint itt mantrázva volt vagy annyira gyenge csak a Real ennyire kiemelkedik?

Nagy Péter

Miért lenne már gyenge?A világ második legjobb bajnoksága.
Angol spanyol német olasz a sorrend nálam.
Azért lenne gyenge mert a Barca egy 9. helyrőlé feltudott jönni a másodikra?
Az arsenal tottenham honnan is jött vissza a 4-5 helyre?
Nem így kell nézni egy bajnokség szintjét…

békétavilágnak

nem én állítottam…ez egy kérdés volt azok felé akik ezt mantrázták…

Nagybarcelona

Ahogy írtam, erősödtek a La Liga csapatai. Amíg Angliában a nevek számítanak, a La Ligában a szakmaiság. Pénz nélkül csak így mehet. A PL legdrágább igazolása, az új Beckham, Grealish meg a padoról figyel. 🙂 Azt is írtam, Tebas a Reál szurkoló szètveri a nyáron. A Sevillanal Carlos már távozott, Kounde is követi. Gondolom a Bayern verő Villarreal is szét lesz kapva. De lényeg a La Liga FFP, ès Tebas szabályai. Közben az Aston Villa lerebolja a Sevillat 🤣
Most biztos rárántott 🙂

Nagy Péter

A realnál hazard bale is a kispadról vagy onnan se nézhette a meccseket..
Nálunk a legdrágábbat kölcsönadtuk bárkinek csak ne itt legyen ahogy Griezmannt is…
Az atletinél Felix is jobbára csak csere volt..
Várjuk meg a nyarat és aztán nézzük meg hogy szétverte e a ligát.
A sevilla se hiszem hogy anyagi okok miatt adogatná el az embereit..
A carlosért 30 misi sztem brutális lehet azért mert egyáltalán nem ismerem ahogy a Kounde 60-80 msis is egy olyan ár amiért elkellene engedni főleg mert a srác is menni akar és annak a fizetésnek a felét se hiszem hogy megadná a sevilla neki.

Robi71

Szerintem gyengült a spanyol bajnokság, de ettől még maradhatott a második legjobb … csak nőtt a különbség a PL-hez képest és ez a tendencia valószínű megmarad a következő szezonban is.
A Real kivételével a többi “nagy” (Barca? Atleti, Sevilla) visszaesett….és valóban, a Real durván kiemelkedett ebben a szezonban. Agyonnyerte a bajnokságot és behúzta a BL-t….

Steve fan

Igaz! Legjobb lenne tisztán látni,mert addig csak találgatások mennek.Tippek ki jön ,ki megy,mi lesz ha….Bár a legokosabban tenné ha nem piszkálni bele mélyen a csapatba! Aki ingyen érkezik és biztosan, köszöntjük a klubban. Eladni meg olyanokat próbáljanak aki teljesen felesleges. A védősort kéne végre összekapni, meglátásom szerint a Reál hátul volt igazán éles,de nem akarok átesni a ló túlsó oldalára végül is ez egy Barcelona szurkolói blog. Tény , hogy a Liverpool kétszer is megszívta a Reál Madrid ellen ,kapus miatt! Egyszer 2018 – ban ,egy Karius nevű fickó miatt, aki baromi rosszul végezte a dolgát,és most 2022-ben Courtois pedig rendkívül jól! De a kapusoknál maradva köszönetet mondhatnak egy Donnarumma nevünk is aki szerencsétlenkedésével bent tartotta őket a sorozatban (ha azon a bizonyos meccsen talán Navas véd)és nem a TV-ben néztek végig a döntőt.

Nagybarcelona

A Reál védelme miatt 0 címet jósoltam idén a Reál Madridnak, jött Ancelotti, aztán a többi történelem.
Biztos a vèdelmünkkel van baj, vagy a kp-s-, csaptvedekezzessel ès a feltolt védelemmel? Az ausztrál meccsen is írtam, 2 kontra, 2 gól.
Stegenről már mindent leírtam az èvek alatt, feljebb is, ès linkeltem véleményeket 🙂

Nagybarcelona

Hagyjuk már ezt a szegény Stegen előtti védelmet is:
Alves-Araujo-Pique-Alba
Busquets
Lehoz Whoscored-on mindegyik egy 7-es körüli èrtèkelèst, Stegen meg egy kőkemény 6,5-öt.
https://www.whoscored.com/Teams/65/Show/Spain-Barcelona

Steve fan

Ter Stegen sajnos mostanában olyan gólokat kap, hogy tiszta szégyen egy megye II-estől. Na a 4 védő akiket felemlitettel ,hát….. Melyik a Best of nálad? A vissza térő 40-es Alves vagy a sérülésével bajlódó 35 éves rutinos Pique? Araujo na rendben,de Jordi Alba nagyon hullámzó és ő sem fiatalodik! Szóval valamint ki kell találni,ebbe a szekcióba kéne invesztálni!

Nagybarcelona

Nem azért hoztam fel ezt az 5 nevet, mert annyira jók, vagy azt, hogy jövőre a kezdőben képzelem el őket. Az egyik legnagyobb “sztárunkat” Stegent viszont minősíti, hogy a saját posztukon sokkal jobb èrtèkelèst kaptak. Igen, meg a 40 èves reaktivalt Alves is. Persze van a kapusposzttól ègetőbb problémánk is, de talán tudnánk Stegen árából 2 posztot is megerősíteni, beleszámítva a sajátját.

Robi71

….és jöhet a Benzema-nak egy Aranylabda is. 🙁

békétavilágnak

ha megérdemli…

kritizator

Mért ne érdemelné meg. Annyi gólt lőtt a döntőben.

békétavilágnak

azt hittem az egész évet nézik…

Robi71

A BL döntőben előtt csak az volt a kérdés hogy ő vagy Salah/Mane. A döntő után már nincs kérdés. Minden Benzema irányába mutat. Ha a teljesítménye nem lenne elegendő akkor még mindig ott a Perez/Real faktor. Szerintem megérdemli.

békétavilágnak

szerintem is…

Robi71

Látva a Real-os gyűlöletet ami most Mbappé-t övezi, szerintem mindent meg kell tenni a megszerzéséért a jövőben (legkésőbb 3 év múlva). Igaz, hogy más körülmények között, de hasonló effektust tapasztalhattunk Eto’o esetében is.

békétavilágnak

ki tudja ki tünik fel még addig…+ amilyen fizetési igényei már most vannak…

Robi71

Nyilván ehhez addig vissza kell kerülni gazdaságilag is a topba. Remélem a gyűlölködés is ebbe az irányba taszítja Mbappé-t és csakazértis minket választ. Attól biztosan nem tartok, hogy 3 év múlva tucatnyi hozzá hasonló képességű játékos fog rohangálni. Szerintem jelenleg ő a legjobb.

Harleydavidson

Ez hiú ábránd, nem is érdemes vele foglalkozni. Azt az aláírási pénzt és fizetést – nem beszélve az egyéb juttatásokról és kedvezményekről – amit most az olajosok adtak neki, mi évek múlva sem fogjuk még csak megközelítőleg sem tudni kifizetni neki. Én inkább azzal lennék elégedett, hogy ha végre újra sikerülne a nemzetközi porondon is meghatározó és ütőképes csapatot összeállítani. És ehhez nem feltétlen fontos Mbappé szerződtetése. Nem akarok úgy beszélni erről mintha az én zsebemből húznák ki a zsozsót,de….ne kerüljünk újra ilyen gazdasági helyzetbe mint amit az elmúlt évek esztelen szerződéskötései okoztak.

Robi71

Jelenleg valóban ez a helyzet. De ne feledjük nem is olyan rég mi tartottuk rettegésben az átigazolási piacot.
Visszatérve Mbappé-ra én még mindig nem értem (teljesen) miért utasította vissza a Real ajánlatát.

170
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x